tűzkeresztség

VASÁRNAP

Hát igen, sokfajta jógástűzkeresztségen estem át mostanában. Pl tégla nélkül lettem belecsomagolva a szuptakurmászanába nem rég, csináltam néhány egész jó előreugrást (egy rakás szar között, természetesen), 2 mpig meg tudtam csinálni fal nélkül a skorpiót meg még volt néhány, annak ellenére hogy a jógagyakorlásom –ahogy az egész életem- elég hektikusan alakul már 8 hete, de erről majd talán később. De a lényeg, amiről ma írni fogok, az bizony az első otthoni gyakorlásom. Tudom tudom, most biztos nem érted, mire ez a nagy felhajtás, hát rakjad ki a matracod azt erobikozz-gondolhatnád, de nem, nem, kérem, itt sokkal többről van szó. Eleve sose voltam híve az egyéni tanulásnak, legyen szó nyelvről, vagy tornáról vagy bármiről. Egyszerűen nekem nem megy, elunom, ellógom, elfelejtem, belealszom, el se kezdem stbstb. De ma valami megváltozott. Egész nap azon kattogtam, hogy astangára akarok menni, de persze nem tudok, mert 8-tól dolgom van. És akkor egyszer csak, a nagy kesergésemben egy földöntúli hang azt súgta: gyakorolj otthon, az ablak felé fordulva! J (konkrétan azt mondta gyakorojjjá baze) Tényleg, soha jobbkor: lakás katakarítva, elvégzendő teendőim elvégezve, internet nincs. Így hát telefon lenémít, matrac kirak, ajtó becsuk, zene bekapcs, móka indul. Meglepően jól ment. Az nem volt kérdés, hogy végig fogom csinálni, de külön örömmel töltött el, hogy egészen a levezetőkig nem is lankadt a figyelmem, viszonylag rendesen tudtam koncentrálni (magamhoz képest persze). Légzésem végig rendben volt, vagyis folyamatos volt, azt leszámítva, hogy kb az ülőkig olyan gyorsan lélegeztem, hogy megijedtem, 40 perc alatt végzek az egésszel. Eléggé koncentráltam rá, sőt 5 helyett 6-7 légzésig tartottam ki a pózokat, de még így is sokkal gyorsabb volt, mint az órai tempóm. Persze ez nem feltétlenül rossz, mert amellett, h lihegtem, azért elég dinamikus volt, nem álltam meg egy percre se, inni is alig ittam, szóval ment, mint a vízfolyás. Már a napüdvözletek alatt megizzadtam, a talajpózoknál persze alábbhagyott az izzadás, holott egy vinyászát sem hagytam ki. Igaz, az előre és hátraugrásokat lecsaltam, valahogy nem éreztem affinitást hozzá. Viszont a tittbászana, bakászana ment 5 légzésig egyhuzamban, a szuptakurma önállóan is elég jó már. Persze még nem tudom ráimádkozni a bokámat a tarkómra, de a vállam már elég jól a térdem fölé kerül, és a kulcsolás is biztosan megvan. A levezetőkre kicsit elfáradtam, a hídnál meg se próbáltam lemenni (különben se merek ilyennel kisérletezni hosszú hónapok óta), így maradt a 3szor 5 légzéses verzió, de a második körnél már vörösödtem, mint egy rák, az tuti. A fejenállás B-re meg végkép kidőltem. Nem értem miért. Na de azért megvolt az összes levezető, sőőőőőt a halpóz életemben először rendesen, lótuszban is megvolt. Kicsit mondjuk erőltettem, és a bal térdemet meghúztam, idegesített, hogy nem volt lent a földön a rohadék….

Miben volt más? Hát a legfőbb különbség....(elvetemült astangások ezt el se olvassák, mert tuti megakad a pránaáramlás) az az volt, hogy hangos zenére nyomtam. Hogy relaxációs indiaira? Nem, nem, kérem, zúzós goa ment végig (azért mégiscsak köze van indiához). És! Most jön a legvérlázítóbb dolog: kurva jó volt!!!! Eleve van egy olyan perverzióm, hogy szeretek monoton zenére egyféle dolgot csinálni. Pl goára takarítani meg ruhásszekrényt pakolni. Szóval jó volt, nagyon jó volt. Így nem vonta el semmi a figyelmemet, a zenére se koncentráltam, sőt, még a gondolataimat is viszonylag könnyen kordában tudtam tartani (mostanában nem hogy nem tudtam, de kifejezetten szemét módon, pont jógaórák alatt kúsztak be a legidegesítőbb gondolatok az agyamba).

Még abban is más volt, hogy megfigyeltem, egy csomószor csukott szemmel csináltam az ászanákat. Könnyebb volt koncentrálni. Néha meg is lepődtem azon, amikor kinyitottam a szemet, hogy pl a kanapémat látom alulnézetből, vagy a szekrényem lábait. A másik, hogy szépen rámesteledett valahol az ülők közepénél, de villanyt nem akartam kapcsolni, így vagy fél órán át a tök sötétben nyomtam, de ez se zavart. A fény jobban zavart volna.

Viszont. Tök jó élmény volt, meg hála istennek elég jó gyakorlásra sikeredett, mégis azt mondom, hogy valami hiányzott. Pontosan a „jógaórafíling”. Nem is feltétlenül az igazítás, vagy a szadi, vagy az emberek, inkább maga a terem, a mílő, meg az oktató megnyugtató közelsége. Na nem mintha olyan veszélyes dolog lenne ez az astanga, de valahogy a hídnál is biztonságot ad, amikor Panni megérinti a hátamat, hogy nyugodjak meg, itt van.

Szóval jó volt, de azért inkább a csoportos órákra szavazok. Viszont most, hogy majd mindjárt lejár a bérletem, és kb 1 hétig nem lesz pénzem újat venni, muszáj lesz itthon nyomni. Meglátjuk, mennyire fog menni rutinszerűren. Szerintem elég jól, de jó lesz majd visszatérni a csapatba.

hbcabgigbfowbfloiw

Lassan lassan kezdek arra a következtetésre jutni, hogy ha kihagyok 1 hetet az astangából, utána egyből történik valami hihetetlen. Valami csoda!!! Így volt ez múltkor a teknőssel, és most szerdán is. Megtörtént az, amiről nem is mertem álmodni még. :) Így van, jól gondoljátok, sikerült átugranom a kezeim között vinyászában. Nem, nem viccelek. Rögtön az elsőnél. Mindez annyira ledöbbentett, hogy még 1 mp-re ki is tartottam, mielőtt letettem volna a földre a lábamat. Szeretem az ilyen döbbeneteket. Ezután sikerült még egyszer (ezt más is látta!!!), de persze mondanom se kell, az egész óra arról szólt, hogy ezt próbálgattam. Még pár korcsot meg tudtam szülni,de igazából a finomítás majd még csak most jön. Rájöttem, hogy eddig azért nem ment, mert (1. spirituálisan még nem voltam kész rá....:):)))) ) túl széles volt a kutyám, messze volt egymástól a kezem meg a lábfejem.
Azért nagyon jó érzés, hogy van valami póz, ami hónapokon át elérhetetlennek tűnik, persze gyakorlom ezerrel, hiába, aztán egyszer történik valami -ki tudja mi, és hirtelen sikerül. Remélem a hídból felállás lesz a következő :) Meg! A sáska! Rájöttem, hogy idegesít, hogy a sáskában kb 5 centire tudom elemelni a lábamat a talajtól. A legtöbb embernek nem megy, de pl Encinek meg Anginak igen. Azt mondja Angi, az a trükk, hogy el kell hinni, hogy menni fog. Mert nem nehéz, és megy. Hát akkor elhiszem és most ráállok erre. Úgyis rendszeresítenem kell az agnikat az oktatói miatt. Is. Meg mert szeretem.
Közben beindult az ősz (az angliai ősz, ami az időjárást illeti), elkezdődtek az új órák. Angi dinamikus hathája mesze felülmúlta a várakozásomat. Mondjuk nem tudom mire számítottam, de nagyon jó volt. 90 perc tömény mozgás és izzadás. Azt hittem könnyebb lesz, de nem, egyáltalán nem volt könnyű. Mondta Angi, hogy mondjam el a negatívumokat is, mert kíváncsi minden véleményre. Nos negatívumot nem nagyon tudok mondani, 1 gondolatom támadt, de az is csak a másnapi pilates óra után, ami szintén jó volt, bár inkább egy alakformáló tornaóra benyomását keltette bennem. Szóval, ami hiányzott nekem a hathából is, az a nyakatekert ászanázás. Végülis ez hiányzik nekem minden nem astanga órából. Egyszerűen imádom az érzést, amikor valami lehetetlennek tűnő, nyakatekert ászana a feladat, és aztán meg szépen lassan elkezdem érezni, hogy egyre jobban megy, vagy netán hirtelen, egyszer csak bumm és meg tudom csinálni. Ez szerintem a jógatortán a hab és a meggy együtt-nekem. Ezt csak a nyakatekert ászanáknál érzem. Sajnos nem tartom ilyen jellegű izgalmas kihívásnak azt, ha mondjuk meg kéne csinálnom 100 fekvőtámaszt (vagy 8-at :) ), ami szintén lehetetlen (pedig hasznos lenne, ha így gondolnám)...Szóval talán ez az egy, ami így utólag átgondolva hiányzott a hathából és persze a pilatesből is, na de a pilatesben nincsenek is ilyenek.
Szóval összegezve, szuper volt a DH, Angi nagyon jól összerakott órát tartott, látszik, hogy sokat készült. Amikor tudok, menni fogok, az már fix. Szeretem a délelőtti órákat, jobban belefér az időmbe. Bár pont most raktak be egy 6 alkalmas képzést szerda délelőttre, így október végéig csak a péntek marad.

tábor after

A tábor utáni első órám tisztára felpörgetett. Hétfő este mentem jógára- a reggeli órára még csak most kezdek majd felkészülni lelkiekben, remélem 2-3 hét és megint sikerülni fog felkelni.
Na de nem is ez a lényeg. Végre valahára sikerült a szuptakurmászana. Igaz, hogy csak 2 légzésig, meg úgy, hogy a Góranga ült a hátamon, de azért sikerült. Már pár hete jobb napjaimon össze tudom kulcsolni magamtól is az ujjaimat, de a bokámat még eddig nem sikerült. Eddig azt hittem betonból van. de tegnap kiderült, hogy nem. Így hosszú hónapok után végre bele lettem csomagolva a teknősbe. Annyira boldog voltam, hogy még tapsvihart is hallani véltem. Mondjuk tegnap valamilyen oknál fogva hajlékony napom volt, még szigorú G. is odaköpte, hogy mi van má' mé vagyok ilyen hajlékony (ezt dicséretnek vettem), amikor a szupta pádángustászana A-nál le tudta nyomni a lábamat a földre a vállam felett. Igaz, azért diszkréten sikítoztam. Na mindegy, biztos a kedvező holdállás, az esti időpont és a viszonylagos kipihentség az oka annak, hogy gumitestű lettem.
Viszont a híd megint akadozik. Most megint nem merek lemenni. Egy ideig simán ment, de most pár hete megint elillant a bátorságom. mindig elbizonytalanodom, hogy vajon tényleg ott van-e G keze, vagy átver, és előrerántom a kezemet, hogy leellenőrizzem. Ő meg üvölt velem szokás szerint. Olyan, mint apám. Folyton üvölt. Na mindegy. Ez a karmám. Az üvöltő férfiak. Szóval valahogy vissza kéne hoznom a bátroságomat, és újra hátramennem. Na majd Panninál gyakorlom. Ott nincs stressz, nyugalom van, szeretet és béke.
Gondolkodtam Rita felvetésén, hogy vajon melyik a legnehezebb ászana. Nos nyilván a szuptakurmászana, ami most már fantasztikusan megy, úgyhogy pipa (jó, csak viccelek). De ezen kívül rájöttem, mindig van 1-2 ászana, ami -bár adott esetben nem is túl nehéz- de egyszerűen nem megy. Most már hosszú hónapok óta ilyen a parivritta trikónászana. Egyszerűen képtelen vagyok megmaradni benne. Vagy eldőlök 0,5 mp után, vagy behajlítom az elől lévő lábamat. Ennyi. Más megoldás nincs. Nem is értem, hogy tudnak az emberek stabilan megállni benne. minimum inogok, mint egy részeg., és kb elképzelésem sincs, hogy miért. Lehet, hogy megsérült az egyensúlyközpontom, és én ezt észre se vettem? :)
A másik állandó mumus az a lótuszülés. Eleinte nem ment egy picit se, most már pár hónapja bele tudom magam tuszkolni, de még mindig olyan, mintha kalodában ülnék, szétszakadnak a bokáim. Egyedül fejjel lefele kényelmes, mert akkor nem nyomom a bokámat (ezt Csilla javasolta, milyen igaza lett). De azért egy átlagos -avagy nem extrahajlékony napon- azért a lótuszos pózokat féllótusszal helyettesítem.
Viszont ha már mumus ászanák, jöjjön néhány kedvenc is: sose értettem, hogy badhakómászana miért mumus póz, én nagyon szeretem, sokszor ülök ebben a pózban jógaórán kívül is. Már egész jól megy, ha teljesen behúzom a sarkamat, már csak egy pici kell, hogy lent legyen a földön a térdem. mondjuk rendesen előre dőlni nem tudok, mert mindig felemelkedik a fenekem ájdonnováj.
Ezen kívül szeretem még a hőspózt is, mert pihentető és kényelmes, plusz ugyanígy vagyok az agnis félteknős pózzal is, de amióta belejöttem, az upavista kónáaszanában is el tudok pihengetni. Most azon dolgozom, hogy 180 fokos legyen a terpeszem (egyelőre rohadtul nem az). Na hát ennyi.

augusztus

Megjöttünk Horvátisztánból. 1 hét nyár, tenger, napsütés, plusz némi lájtos jóga. Mindez annyira kiütött, hogy attól a perctől, hogy átléptük a horvát-magyar határt, egészen késő estig lázasan fetrengtem az ágy és a kanapé között. Hát igen, ez a tábor mindenről szólt, csak nem a pihenéstől. Átlagosan napi 4-5 órát aludtam, de 6-nál sohasem többet. Az én testem pedig tudvalevőleg nem működik 8 óra alvás nélkül. Bár szépen hangzott a hajnali 6:30-9:00-ig tartó mindennapos astanga ötlete, valójában nem gondoltam végig én ezt. A 6-ból 4-szer sikerült felkelnem, ami nem is rossz arány, tekintve alvási szokásaimat, bár a mennyiség egyértelműen a minőség rovására ment. Egyszer sikerült alsó-átlagos teljesítményt hoznom, a többi alkalommal igencsak gyengén muzsikáltam. Szinte minden órán eljött az a pillanat, amikor 2-3 ászanát átaludtam, volt olyan alkalom, hogy 3szor is aludtam pár percet a jógaóra alatt. A vinyászákra esélyem sem volt, és itt gondoltam át Rita legutóbbi blogbejegyzését (vajon hogy kell linkesíteni a blogbejegyzés szót?), hogy melyiket szeretem én jobban: mysoret vagy a vezetett órát? Nos dönteni azt én sem tudok, hisz nyugodtan mondhatom, hogy 50-50%, de az ugrálás egy olyan fő pont, ami mindenképpen a délutáni vezetett óta mellett szól (ugye most nem beszélünk délutáni mysoreról, mert olyanról még nem hallottam). Reggel ugyanis képtelen vagyok dinamikusabb mozdulatot kifejteni. Az, hogy egy csaturangába bárhogy is hátraugorjak, vagy egy lefelenéző kutyából ne csak előre lépkedjek, hát na, ez nem fordulhat elő az ébredés utáni 1-2 órában. Hiába volt G.-nak a táborban vinyásza vörkshoppja, sajnos csak elméletben tudtam felfogni az ott tanultakat. Viszont elméletben már tökéletesen tudom. Itt az idő, hogy most gyakorlatba is áthelyezzem ezt a tudást. Ennek fogom szentelni az őszt.
Viszont szereztem egy nagyon hasznos jógás tapasztalatot: el kell mennem Ancsa könnyűnek titulált welljogájára (mert az minden, csak nem könnyű) plusz Andi szadi art órájára is. Jövő héten szerintem kezdem is.
Na de hogy picit elkanyarodjak blogom fő témájától, beszámolok az egyéb tábori élményeimről is.
Szóval Horvátországba abszolút érdektelenül, nulla várakozással indultam. Rólam bizonyára sokan tudjátok, hogy utazássznob vagyok. Vagyis minél extrémebb egy hely, én annál szívesebben megyek oda. Európa nekem nem érdekes, Horvátország meg kb annyira tűnt izgalmasnak, mintha Balatonfüredre kéne mennem nyaralni. Viszont idén sajnos nem volt pénzem semmilyen tuti helyre, még egy Isztambul se fért bele a ktgvetésbe, ezért döntöttünk Horvátország és a jógatábor mellett. Először úgy volt, hogy jön velem Mohi is, és ez lesz az idei nyaralásunk, aztán kicsit elbizonytalanodott, hogy akkor talán mégse jön, mivel ő nem jógázik, és nem is ismer senkit, és mi van, ha szar fejek lesznek blabla, aztán mégis úgy döntött, hogy jön, sőt, hogy ne unatkozzon, elhozza 3 haverját is, akik még szintén sose jártak Horvátországban (ők irániak bájdövéj). Nos egy szó, mint száz, Pula minden várakozásunkat felülmúlta. Szuper kis hely, nagyon hangulatos, a tenger és az apartmanunktól 20 méterre lévő öböl meg egyenesen imádni való. Nagyon tetszett, már most várom, hogy jövőre visszamenjünk. A kajának akár külön blogbejegyzést is szentelhetnék, annyira isteni volt. Még a húszabáló fiúknak is annyira ízlett, hogy nem is hiányzott nekik, hogy döglött állatokat egyenek. Napi háromszori Atma center sztájl kaja. Hát sajnos a fogyásra irányuló terveim rögtön az első napon dugába dőltek, de nem baj, majd most.....:)
A társaság kifejezetten jó volt, őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy tele lesz szar arccal, de 1 kivételével (aki a közröhely tárgyát képező lakótársunk, Növény volt..ezt most nem fejtem ki, mert hosszú sztori, bár vicces, az tény) mindenki jófej volt. Bár sajnos én nagyon a 4 fiúhoz voltam kötve, így kevésbé tudtunk vegyülni a többiekkel, mint ahogy én azt szerettem volna.
Na, röviden ennyi, az izgalmasabb részeket pedig majd elmesélem személyesen.

jógaelvonási tünetegyüttes

Ezt vajon hogy kell helyesen írni? Tuti, hogy kell valahova kötőjel. Mindegy, én nyelvész vagyok, nekem jogom van helytelenül írni (egyedül nekem, ha valaki más nem tud írni, azt kb kiröhögöm :) )
Na, ennyi jókedv, móka és kacagás fért a mai bejegyzésbe, a többi az mind gyászos hangvételű lesz. Szóval igen, az utóbbi 3 hétben alig volt időm jógázni. A végső döfést pedig a mai reggel szúrta a szívembe- mindjárt kétszer egymás után: kinéztem, és láttam hogy szakad az eső. Ebből ma nem lesz Milli, lőttek a harmadik (!!!!!!!!) órámnak a héten.... Aztán ránéztem az órára: 11:46 perc...lőttek a holnapi mysore órámnak is. Már vagy a negyedik nap ez, amikor 11 körül kelek, így tuti nem fogok holnap 6-kor kelni (fszkvn, már nem szeretek későn kelni, tökre hozzászoktam a reggeli keléshez, erre tessék, itt a nyár, a rengeteg esti program, és szép lassan visszaálltam ). De ha még netán kelnék is, akkor se lehetne, mivel 2 nagyon fontos tárgyalásom is van holnap, amit nem mernék megkockáztatni 3 óra alvással. Ezek közül az egyik természetesen 6-tól van, tehát gudbáj délutáni óra. Ami pedig mit jelent? Egy, azaz egy hét telik el a két jógaórám között. Tökgáz.
És ez így fog menni a jógatáborig kb. Örülök, ha heti 3 órát be tudok iktatni. 4 napos ausztriai képzés, 3 napos utazás, vidéki körök, 1-1 családi program, strandolás. A nagy pánikban persze továbbgondoltam a dolgokat és már csak azt remélem, hogy a tábor után legalább vissza tudok majd állni a megszokott heti ötös kerékvágásba. Kicsit ez is ingoni látszik, mert az én szakmámban az októbertől januárig tartó időszak a főszezon, tavaly volt, hogy még vasárnap is dolgoztam. Na de ez csak egy kósza gondolat, azért azt már nem hagyhatom. Szeptembertől új órák is lesznek, meg fogom oldani a heti 5 órát (agnival együtt) és készpássz.
De addig mit csináljak? hiányzik ez a hülye astanga. Az itthoni gyakorlás kilőve -lehetetlen, órára nem jutok el minden nap -hát mi lesz most így velem, segítsééég!!!!! Kéne vennem instant jógaport. Csak vízzel felöntöm, összekeverem, megiszom, és meg is volt a napi astanga-érzet....:(

az út, amit meg fogok tenni

Persze, értem én, hogy maga az út sokkal fontosabb, mint a végcél. Igen, nagyon boldoggá tesz, ha egy régen áhított dolgot végre végre elérek. Pl hogy szerdán lementem hídba. Kétszer is, egymás után, tök egyedül, segítség nélkül. Közel távol nem volt egy tanár se. Jó érzés volt, na.... De persze még nem tudhattam mondjuk januárban, hogy milyen kihívások előtt állok, és mi a reális idő egy cél megvalósításához. Persze most is csak tippelek. Kb 3 hónap múlva fel is fogok tudni jönni hídból. De lehet,hogy négy. Vagy kettő? De mondjuk, ha 1 évvel ezelőtt valaki megkérdezi, hogy le tudok-e menni hídba, valószínűleg nem tudtam volna válaszolni a kérdésre, mivel az elmúlt 15-20 évben nem hiszem, hogy próbáltam. De mondjuk, ha azt kérdezte volna valaki tőlem tavaly, hogy vajon le tudom -e ereszteni a fejemre a talpamat, miközben kézenállok, tuti kiröhögöm. Mint, ahogy most is. Egy szóval nagy élmény a megtett út is, de maga az érzés milyen lehet? Amikor tényleg megcsinálom először. Aztán másodszor, aztán meg már rutinszerűen. Persze nem csak a jógával vagyok így. Foglalkoztat, hogy milyen érzés lehet megpillantani Tahitit egy hajóról? Örökké boldognak lenni (persze tudom, töksablon)? Tökéletes alakkal rendelkezni? Rendszeresen egymillió forintot keresni? (opppszz... ez persze egy túlságosan evilágból való kijelentés volt.... a jóga meg, mint tudjuk valami egészen más. remélem azért nem kerülök a kénköves pokol közepibe bele, sőt talán ki se tagad a jógás társadalom, meg egész Guruisztán.... bár ki tudja :) ) Szóval milyen érzés lehet megcsinálni egy ilyen akrobatikus ászanát? És igen, amikor túl sokat ismételek magamban egy ilyen kérdést, mindig felmerül, hogy vajon mit tettem meg az ügy érdekében? Elég hatékonyan rajta vagyok az ügyön? Biztos? De biztos? Jó igen, rajta, tegyük fel. De akkor mikor? Hm? de mikor? Holnap? Vagy jövő héten? Vagy körülbelül, csak úgy lőjjük be, úgy saccperkábé mikor? Még az idén?
Szóval megvan a következő elérendő cél: türelmet tanulni, és élvezni a mostot, az utat (na, ez már eléggé spirituálisan hangzott, nem?). Muszáj is megtanulnom, sok nagyon áhított, majd bekövetkezett mikormikort hagytam csak úgy megtörténni és elsuhanni, ahelyett, hogy élveztem volna, hogy itt van, megvan, most van. (pl távoli utazások, amikre hónapokon, éveken át vágytam, majd amikor épp ott voltam, átidegeskedtem, rohantam az egészet, és szinte, némi túlzással, el is felejtettem élvezni az egészet).

mikor?

mikor fogok tudni szépen előreugrani kutyából?
mikor fogok tudni feljönni hídból?
és kézenállni?
és bandhából, izomból felmenni kézenállásba?
kényelmesen lótuszülni?
és teknőspózolni?
bakászana a végletekig?
keresztezett lábbal hátraugrani?
rendes csaturangát csinálni?
mikor nem fogok félni a pávától?
egyenes háttal, csuklót fogva máriaászana D-t csinálni?
mikor fogom azt érezni,hogy MEGY az egyes sorozat?

ja és a legfontosabb: mikor lesz szuper, hájmentes testem??? :)