Mivel a keddi astanga is "egyszer lent" -re sikeredett, szerdára jól felmérgeltem magam, és inkább agniztam egyet a kettes helyett. Gondoltam jót fog tenni egy kis koncentráció. Hát nem tett. Folytatva a sort, a csütörtök egy váratlan családi program miatt kimaradt, de talán nem is volt baj, mert péntekre végre összeszedtem magam és elég jól ment. Vagyis koncentráltan. Most megint téglával próbáltam az előreugrást, így megy, de persze ez csalás, mert pontosan amiatt a 10 centi plusz miatt megy.
Kedden Panni lecseszett, hogy miért járkálok ki óra alatt folyton. Tökre igaza van. Ugyanis a legtöbb óra alatt, valahol középen mindig találok okot arra, hogy kimehessek. Nem is tudom miért, nem azért, mert nem bírok bent maradni, vagy ilyesmi, egyszerűen csak hozzászoktam. Néha tényleg elfogy a vizem- minden rosszindulatú pletyka ellenére. Néha pedig tényleg annyira nincs levegő (ez főleg a kettesen fordult elő korábban), hogy eljön az a pont, amikor úgy érzem, meghalok, ha nem mehetek ki. Mondjuk mostanában valahogy sokkal jobb a klíma, ilyen probléma nem szokott lenni mostanság.
Már régóta tervezem, hogy kielemezgetem azokat az ászanákat, amiket nem szeretek, vagy egyáltalán nem mennek, de mindig elfelejtem őket, mire ide kerülök. De ez persze azért van, mert a tudatalattim letörli őket a felszínről. :) Sőt, azt vettem észre, hogy pl a fordított deszka pózt annyira nem szeretem, hogy tudomást se veszek róla, mysoreon rendszeresen kihagyom. Persze senki ne gondolja, hogy azért, mert el akarom lógni, egyszerűen sose jut eszembe megcsinálni. :)
Másik mumus a trikónászanákból a második verzió, vagyis amikor ki kell csavarodni, és az ellnetétes kart kell az ellentétes láb mellé tenni. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez sose akar menni. Azon kívül, hogy imbolygok, mint egy részeg, valahogy nem is tudom letenni a tenyeremet, csak debil csípőcsavarások árán... nem tudom, mi lehet a baj, azért az előrehajlításokkal nem szokott gondom lenni, erre a pózra mégse vagyok alkalmas anatómiailag.
A harmadik kedvencem a hídépítő póz. Arra meg térdileg vagyok alkalmatlan. És nyakilag, persze. Plusz 2 légzés után úgy kifáradok tőle, mintha köveket cipeltem volna a bányában.
A hét eseményei közé tartozik az is, hogy a hihetetlen kreativitásomnak köszönhetően kitaláltam, hogy elkezdek rúdtáncot tanulni. Persze mi más vezérelne ebben is, mint a rúdtáncos lányok tökéletes alakja, és persze az, hogy bizonyára a jóga erőnléti részei is remekül fognak menni pár hónap poledance után. Aztán tovább gondoltam, hogy a jóga meg a rúdtánchoz lenne jó, már látom magam a lelki szemeim előtt, ahogy fantasztikusan izmos és hajlékony testű leányként pörgök a rúd tetején, és mindenfajta akrobatikus elemeket csinálok. Persze fellépni nem fogok, úgyhogy majd csak beszámolni tudok róla nektek, videot prezentálni nem. :) Mint pl ő itt (igaz, ő contortionnak hívja az ászanákat, de mindegy :):) )
http://www.youtube.com/watch?v=e6QLsZI18LE&feature=related

(idegesít hogy minden rúdtáncos ilyen puncimutogatós bugyiban nyomul, de mindegy, majd én ezt megreformálom, én biztosan nem fogok úgy rúdon pörögni, hogy a nézők (=rúdtánciskolatársaim) akár vizuális méhnyakrákszűrést is végezhetnek).
Mivel a csoport privát csoport, délelőtt fogunk járni, heti egyszer. Móni bnőm, és időszakos jógástársam is jön, illetve M. is a jógáról, aki egyébként férfi. (Igen, van a poledancenek férfi változata is, és nem, nem olyan, mint a férfi hastáncosok). Még 1 hely van, aki szeretne csatlakozni, szóljon.