milyen címet írjak?

A keddi órákat azért szeretem, mert olyan, mint az "astanga baráti társaság" teadélutánja. Van ott minden, jókedv, móka kacagás, közös élmények, de persze jóga is, keményen. Panni eleve lassabban számol, mint ahogy én lélegzek, vagy ahogy G. számol, szóval kb 15-20 perccel tovább élvezhetjük egymás társaságát. Ennek nagyon örülök, ugyanis jóga órák után a jóleső (ez kamu,néha konkrétan megdöglök) fáradtság mellett mindig egy kicsit csalódott is vagyok, hogy jajj már vége az órának...
Kriszti barátnőm is beesett, aki havi rendszerességgel jógázik velem, vagy agni, vagy asthanga, mikor melyik, és minden óra végén nekem szegezi a kérdést, hogy szerintem most akkor ő nagyon béna volt, vagy csak kicsit. Én pedig minden órán elmondom, hogy fogalmam sincs, mert nem szoktam bámészkodni, még ha úgy is tűnik néha, hogy nézelődök, valójában akkor is befele figyelek (=befele szitkozódok). Most se volt ez másképp, bár néha Jani elvonta a figyelmemet, mindig megbökött, ha pihenni akartam 2 másodpercet. Tisztára Gauranga, lelkiismeret furdalást kelt, ha az ember levegőt akar venni... ohh hányszor hallottam tőle azt a mondatot,hogy "(többieknek:) ha elfáradtál nyugodtan pihenj, Kata gyerünk, szedd össze magad: vinyásza" ...persze ezt vehetem pozitív diszkriminációnak is, és igaza van Panninak, pontosan olyan vagyok mint egy gyerekjógás gyerek, ott kell állnia a hátam mögött, mert különben relaxálok.
Óra után bejött I. is, és mindannyian közösen indiaiebédeltünk. Jó kis klubdélután volt.
A szerdám maga volt a fertelem. Egész nap fáradtan tettem a dolgomat, direkt úgy intéztem, hogy délután legyen 1 órám pihenésre, de persze ez senkit nem érdekelt, mindenki (=Mohi, Anya) pont akkor érezte égető szükségét annak, hogy velem beszélgessen, amikor nyakig betakarózva csukott szemmel feküdtem az ágyban (ilyeneket kérdezgettek, hogy most alszom-e, meg hogy hol van a CSAVARHÚZÓ) na úgyhogy lőttek az egésznek, tisztára mosottfosként estem be órára, pedig nagyon vártam már a kettest. Nem is ragozom, már a napozásnál lihegtem, mint egy felfele néző kutya, a vinyászáknak kb a 60%-át kihagytam, egyes pózoknál meg megmozdulni nem tudtam, nem hogy 5 légzésig kitartani. Az ugráló páva póz még mindig maga a borzalom, a megvadult ló ászana meg valami hihetetlenül térdgyilkos. A hátrahajlításoknál szédültem, mint egy részeg, 2 légzés után meg nem kaptam levegőt és lihegtem, mint egy futónő....na nem ragozom. nem volt jó.
Bezzeg a mai. Jól ment. 3 vagy 4 vinyászát hagytam ki (a tanárom szerint egy "csomót", dehát gondolom szét volt esve és összefolytak az elméjében a napok és a vinyászáim), bár nagyon meleg volt, izzadtam mint a szaunában, de mindegy, mert a sikerélmények elhomályosították a negatív dolgokat: avagy bizony magamtól is beleheveredek már a széles terpesz spárgámba, és nem, már nem púposan, hanem egész nagykönyv-szerűen (némi jóindulattal, de ma ilyen napom van, nagyon jóindulatú vagyok magammal). A teknős pózban, tanári ráhatásra, 1 kerek másodpercig meg tudtam maradni. A tittibászanát már megtartom, a bakászanában még nem találom az egynesúlyomat, de amint az meglesz, a póz is meglesz, mert már elbírom a hatalmas hátsómat (pedig 4 kilót dagadtam az elmúlt pár hónapban). Tegnap kettesen a bal bokámat már a copfomra tudtam tenni. Meglesz a tarkóm hamarosan. Sőt, a lótuszt is bírtam ma. Igaz, a súlyos bal lábam még mindig eltöri a jobb bokámat és/vagy elszorítja a boka ereimet, de mindegy, majd ha fogyok, a lábam súlya is elviselhetőbb lesz :). Viszont van egy dolog, ami tökre aggaszt. Már figyelem egy ideje, de nem javul a helyzet, ugyanis a bal és a jobb oldalam úgy viselkednek, mintha két különböző emberhez tartoznának. Tudom, hogy mindenkinek van egy gyengébb oldala, de szerintem nálam ez már kóros. Pl maricsi D-ben a kezdő oldalt (sose tudom,hogy ott merre kezdünk) simán meg tudom csinálni, könnyen összekulcsolom az ujjaimat, plusz magamtól is képes vagyok a gerincemet csavarni. Viszont a másik oldal annyira gyenge, hogy még csak a két ujjam vége se ér össze, így gyakorlatlag nem is tudom rendesen megcsinálni a gyakorlatot, mert a kezemmel támaszkodnom kell. Szerintem ez hatalmas különbség. Ugyanezt érzem akkor is, amikor a lábamat a nyakam mögé akarom tenni. Jobb oldal halott ügy, bal lábamat meg mondom, már a copfomra tudom tenni (csak jelzem, megint jóindulatú voltam). Még van egy pár ilyen eset, de most nem jut eszembe több. És van még egy dolog, ami bizonyítja testi fogyatékosságomat: kettesen van az a szerencsétlenség, amikor egyik kar föntről-másik lentről kulcsolódik a hátam mögött. Na. Az nem megy. Beszarok, amikor megpróbálnak beleigazítani. Nagggyon fáj. És tegnap véletlenül felnéztem, és láttam, hogy kivétel nélkül mindenkinek megy, kényelmesen pihen hátul összekulcsolt kézzel és az én kínomat nézi. Lehet,hogy hátközép és váll plasztikára lenne szükségem.
Mára ennyi, kedves olvasótáborom, avagy I. , A. és G. :)