Na. A múlt hetemet is sikerült terv szerűen alakítanom, bár úgy volt,hogy nem fog menni. Elvileg csak 3 jóga fért volna bele, mert a hét második felében nem voltam itthon, szombat este jöttem haza. De mivel hétfőn 2 órán is voltam, így már meglett a négy, és csodák csodájára -magam is nehezen hiszem el- sikerült egyedül gyakorolnom. A többiekkel felmentünk a hotel gyér kis fitnesztermébe, és amíg Móniék a biciklin meg a tudom is én min izzadtak, én szépen és szabályosan megcsináltam 5-5 napüdvözletet, az összes állót és még néhány fekvőt is. Büszke vagyok magamra, plusz így meglett a heti 5, persze, némi jóindulattal.
A hétfő reggeli mysoromat annak szenteltem, hogy megfigyeljem, vajon mennyire térek el a kőbe vésett egyes sorozattól, mi az, amit kihagyok, nem csinálok helyesen, vagy máshogy csinálok. Már rögtön a napüdvözletnél elkezdek improvizálni (hiába, 10 év színpad megtette a hatását), össze-vissza hajlongok, lefelé néző kutyában nyújtogatom a térdemet, erobikozok, de mindez csak azért van, gondolom, mert ilyenkor hajnalban még csak az agyam van ébren, de a testem még alszik, ezért fel kell ébresztenem, főleg a térdemet és a derekamat. Ilyenkor eszembe se jut ugrálni, szó se lehet róla, erobikra azért csak nem megyek, maximum lépkedek. Ja, közben szorgosan gyakorlom a csaturangát, már szabályosnak is lehetne mondani az alkotásomat, amennyiben a helyes csaturangát úgy találták volna ki, ahogy az nekem megy, vagyis fenekem, hasam lelóg, karom enyhén behajlítva, lábfejek befelé néznek....mondjuk alakul. hétről hétre lejjebb kerülök egy tizedmilliméterrel....
Aztán amiben még rebelliskedek, azok a háromszög csodák. Sajnos képtelen vagyok rendes koreográfia szerint táncikálni, a két oldal között általában kúszva teszem meg a terpesztávolságomat, vagy, félig vonszolom magam. A fejletevős pózok furák, a vezetett órákon is azért szenvedek, mert egyszerűen képtelen vagyok rendesen felegyenesedni két verzió között, nem hogy még hátra is hajtani a fejemet, ugyanis amint megemelem a fejemet, elszédülök, mint egy részeg kutya, nincs mit tenni, a legegyszerűbb, ha egyszerre, felegyenesedés nélkül csinálom mind a 4 verziót. A fekvők végén mindig ellébecolom a hídépítő pozitúrát, de mentségemre legyen mondva, azért, mert ha helyesen csinálom szétszakad a térdszalagom, és ez amellett,hogy kellemetlen érzés, még meg is ijeszt. Az utolsó vinyászákat szintén módosítom, vagyis lefelé néző kutyából inkább térdre rogyok, mint sem hogy ugrabugráljak, mint valami erobikos. :) A legutolsó két vinyászát pedig teljes egészében törlöm a programból, ugyanis nem illik bele és kész.
Na. Így csinálom én. Akár könyvet is írhatnának belőlem, annyira autentikus vagyok.
Jah és persze mostanság egyre többet koncentrálok a bandháimra- vagyis mondjuk azt, találomra húzogatom befele a hasamat és a gátizmomat (vagy ki tudja,hogy mit). Plusz bevezettem egy negyedik bandhát, amit úgy hívunk, hogy szájfogbandha. A lényeg az, hogy annyira kell koncentrálni az adott ászanára, hogy közben összeszorítjuk a fogainkat és lilára préseljük a szánkat. Így garantáltan megakadályozzuk, hogy kiköpjük a tüdőnket, vagy ne adj isten a jótékonyan áramolgató pránát egy nehezebb ászana során. :)