Vajon kijelenthetjük, hogy ha a hétfő reggelem igazán jól indul, akkor ilyen lesz az egész hetem?
Remélem, mert én nagyon szeretem, amikor szuper minden, és tökéletesen elégedett vagyok az életemmel.
Nos ugye a reggelt májszorral kezdtem, ami egyszerűen fantasztikusan sikerült. Na nem, nem azért, mert hirtelen lenyomtam a komplett harmadik sorozatot vagy tudom is én, nem, semmi különös nem volt, egyszerűen csak jó volt. Kicsit ugyan fáradt voltam, plusz kiugró fejlődést sem tapasztaltam az utolsó gyakorlásomhoz képest, egyszerűen csak ment minden a maga útján. A tanár megint kínzott rendesen, én meg visítottam, mint egy disznó, de talán szép lassan kezdem látni a fényt az alagút végén. Már magamtól is lefekszem például upavistában (persze a hasam az csak segítséggel van lent, de mindegy) és már a teknős kézösszekulcsolása sem fáj annyira. Igaz, amikor érzem, hogy megfogja a bokámat és rámszól,hogy tartsam magam, rendszeresen a sírás kerülget, de nem adom fel, pár hét és menni fog....ugye?
Aztán ma kipróbáltuk a következő cél-ászanámat, vagyis az ülve a nyakamba veszem a lábamat ászanát. Nem is tudom mi ennek a hivatalos neve. De mindegy, van még időm megtanulni, mert még kb sehol sem tartok. Vagyis nem is tudom hol tartok, mert úgy meglepett ez a póz, hogy azt se tudom mim hova került. A bal persze jobban ment, mint a jobb. A lényeg, hogy kb olyan helyekre kerültek egyes testrészeim, ahol még biztos soha az életben nem voltak. Az a baj,hogy szerintem ezt egyedül nem tudom gyakorolni. Mert mondjuk a többit igen, pl I. szerint teknőspózban kéne tévét néznem. Kéne. De nincs tévém.
Szóval ma úgy felpörögtem, hogy délig, vagyis amikor normális esetben kelni szoktam, jógáztam 2 órát, kitakarítottam a lakást, elmentem anyuért, átmentünk mamiékhoz, hazavittem, majd én is hazajöttem. Ennyi mindent 1 teljes nap alatt nem csinálok, nem hogy kora reggel. Sőt, szerintem most fogom magam, és visszamegyek az 5 órás agnira.
Végül pedig megosztanám a (szinte) nemlétező olvasóimmal az első komolyabb jógás csalódásomat. Szóval ugye, 10 éves hastáncos múlttal igazán meglepett a jógás közeg: semmi intrika, fúrkálódás, köpködés, sőt: egymás óráira járnak tanárok, nem győznek gyakorolni, fejlődni, nem szégyellik , ha valamit még nem tudnak, sőt, adott esetben még a diákjaiktól is tanulnak stbstb... Már kezdett is gyanus lenni, hogy ez túl szép ahhoz,hogy igaz legyen. Hát persze, ez sem Tündérország. Írt a tanárom egy blogbejegyzést, amiben leírta a véleményét 1-2 iyengaros dologról, vagyis ami szerinte nem helyes, na erre egyből, mintha csak egy hastáncos blogba csöpentem volna, megjelentek a nagyon okos és nagyon tapasztalt jógafélistenek, kb hogy "jobban tenné, ha nem nyilvánítana negatív véleményt Iyengar Atyaúristenről, mert 1) ő még csak XY éve jógázik, nem pedig XY plusz 10 éve tehát kussoljon 2) ő csak egy astangás, tehát maradjon meg az astangánál és kussoljon, mert ha nem így lesz, akkor majd jól megutálja a fél jógás világ, és akkor majd nézhet". Persze nem így szó szerint, de majdnem.
Hát igen, valaki egyszer mondta, hogy azért szeret ide járni, mert itt a jógatanárok jófejek, emberiek, nem pedig "felfuvalkodott jóga félistenek, akik olyan magas spirituális szintre képzelik magukat,hogy csoda, ha szóbaállnak a diákjaikkal". Hát ezek szerint valóban lehetnek ilyenek, állítólag nem is kevesen...