VASÁRNAP
Hát igen, sokfajta jógástűzkeresztségen estem át mostanában. Pl tégla nélkül lettem belecsomagolva a szuptakurmászanába nem rég, csináltam néhány egész jó előreugrást (egy rakás szar között, természetesen), 2 mpig meg tudtam csinálni fal nélkül a skorpiót meg még volt néhány, annak ellenére hogy a jógagyakorlásom –ahogy az egész életem- elég hektikusan alakul már 8 hete, de erről majd talán később. De a lényeg, amiről ma írni fogok, az bizony az első otthoni gyakorlásom. Tudom tudom, most biztos nem érted, mire ez a nagy felhajtás, hát rakjad ki a matracod azt erobikozz-gondolhatnád, de nem, nem, kérem, itt sokkal többről van szó. Eleve sose voltam híve az egyéni tanulásnak, legyen szó nyelvről, vagy tornáról vagy bármiről. Egyszerűen nekem nem megy, elunom, ellógom, elfelejtem, belealszom, el se kezdem stbstb. De ma valami megváltozott. Egész nap azon kattogtam, hogy astangára akarok menni, de persze nem tudok, mert 8-tól dolgom van. És akkor egyszer csak, a nagy kesergésemben egy földöntúli hang azt súgta: gyakorolj otthon, az ablak felé fordulva! J (konkrétan azt mondta gyakorojjjá baze) Tényleg, soha jobbkor: lakás katakarítva, elvégzendő teendőim elvégezve, internet nincs. Így hát telefon lenémít, matrac kirak, ajtó becsuk, zene bekapcs, móka indul. Meglepően jól ment. Az nem volt kérdés, hogy végig fogom csinálni, de külön örömmel töltött el, hogy egészen a levezetőkig nem is lankadt a figyelmem, viszonylag rendesen tudtam koncentrálni (magamhoz képest persze). Légzésem végig rendben volt, vagyis folyamatos volt, azt leszámítva, hogy kb az ülőkig olyan gyorsan lélegeztem, hogy megijedtem, 40 perc alatt végzek az egésszel. Eléggé koncentráltam rá, sőt 5 helyett 6-7 légzésig tartottam ki a pózokat, de még így is sokkal gyorsabb volt, mint az órai tempóm. Persze ez nem feltétlenül rossz, mert amellett, h lihegtem, azért elég dinamikus volt, nem álltam meg egy percre se, inni is alig ittam, szóval ment, mint a vízfolyás. Már a napüdvözletek alatt megizzadtam, a talajpózoknál persze alábbhagyott az izzadás, holott egy vinyászát sem hagytam ki. Igaz, az előre és hátraugrásokat lecsaltam, valahogy nem éreztem affinitást hozzá. Viszont a tittbászana, bakászana ment 5 légzésig egyhuzamban, a szuptakurma önállóan is elég jó már. Persze még nem tudom ráimádkozni a bokámat a tarkómra, de a vállam már elég jól a térdem fölé kerül, és a kulcsolás is biztosan megvan. A levezetőkre kicsit elfáradtam, a hídnál meg se próbáltam lemenni (különben se merek ilyennel kisérletezni hosszú hónapok óta), így maradt a 3szor 5 légzéses verzió, de a második körnél már vörösödtem, mint egy rák, az tuti. A fejenállás B-re meg végkép kidőltem. Nem értem miért. Na de azért megvolt az összes levezető, sőőőőőt a halpóz életemben először rendesen, lótuszban is megvolt. Kicsit mondjuk erőltettem, és a bal térdemet meghúztam, idegesített, hogy nem volt lent a földön a rohadék….
Miben volt más? Hát a legfőbb különbség....(elvetemült astangások ezt el se olvassák, mert tuti megakad a pránaáramlás) az az volt, hogy hangos zenére nyomtam. Hogy relaxációs indiaira? Nem, nem, kérem, zúzós goa ment végig (azért mégiscsak köze van indiához). És! Most jön a legvérlázítóbb dolog: kurva jó volt!!!! Eleve van egy olyan perverzióm, hogy szeretek monoton zenére egyféle dolgot csinálni. Pl goára takarítani meg ruhásszekrényt pakolni. Szóval jó volt, nagyon jó volt. Így nem vonta el semmi a figyelmemet, a zenére se koncentráltam, sőt, még a gondolataimat is viszonylag könnyen kordában tudtam tartani (mostanában nem hogy nem tudtam, de kifejezetten szemét módon, pont jógaórák alatt kúsztak be a legidegesítőbb gondolatok az agyamba).
Még abban is más volt, hogy megfigyeltem, egy csomószor csukott szemmel csináltam az ászanákat. Könnyebb volt koncentrálni. Néha meg is lepődtem azon, amikor kinyitottam a szemet, hogy pl a kanapémat látom alulnézetből, vagy a szekrényem lábait. A másik, hogy szépen rámesteledett valahol az ülők közepénél, de villanyt nem akartam kapcsolni, így vagy fél órán át a tök sötétben nyomtam, de ez se zavart. A fény jobban zavart volna.
Viszont. Tök jó élmény volt, meg hála istennek elég jó gyakorlásra sikeredett, mégis azt mondom, hogy valami hiányzott. Pontosan a „jógaórafíling”. Nem is feltétlenül az igazítás, vagy a szadi, vagy az emberek, inkább maga a terem, a mílő, meg az oktató megnyugtató közelsége. Na nem mintha olyan veszélyes dolog lenne ez az astanga, de valahogy a hídnál is biztonságot ad, amikor Panni megérinti a hátamat, hogy nyugodjak meg, itt van.
Szóval jó volt, de azért inkább a csoportos órákra szavazok. Viszont most, hogy majd mindjárt lejár a bérletem, és kb 1 hétig nem lesz pénzem újat venni, muszáj lesz itthon nyomni. Meglátjuk, mennyire fog menni rutinszerűren. Szerintem elég jól, de jó lesz majd visszatérni a csapatba.
