tűzkeresztség

VASÁRNAP

Hát igen, sokfajta jógástűzkeresztségen estem át mostanában. Pl tégla nélkül lettem belecsomagolva a szuptakurmászanába nem rég, csináltam néhány egész jó előreugrást (egy rakás szar között, természetesen), 2 mpig meg tudtam csinálni fal nélkül a skorpiót meg még volt néhány, annak ellenére hogy a jógagyakorlásom –ahogy az egész életem- elég hektikusan alakul már 8 hete, de erről majd talán később. De a lényeg, amiről ma írni fogok, az bizony az első otthoni gyakorlásom. Tudom tudom, most biztos nem érted, mire ez a nagy felhajtás, hát rakjad ki a matracod azt erobikozz-gondolhatnád, de nem, nem, kérem, itt sokkal többről van szó. Eleve sose voltam híve az egyéni tanulásnak, legyen szó nyelvről, vagy tornáról vagy bármiről. Egyszerűen nekem nem megy, elunom, ellógom, elfelejtem, belealszom, el se kezdem stbstb. De ma valami megváltozott. Egész nap azon kattogtam, hogy astangára akarok menni, de persze nem tudok, mert 8-tól dolgom van. És akkor egyszer csak, a nagy kesergésemben egy földöntúli hang azt súgta: gyakorolj otthon, az ablak felé fordulva! J (konkrétan azt mondta gyakorojjjá baze) Tényleg, soha jobbkor: lakás katakarítva, elvégzendő teendőim elvégezve, internet nincs. Így hát telefon lenémít, matrac kirak, ajtó becsuk, zene bekapcs, móka indul. Meglepően jól ment. Az nem volt kérdés, hogy végig fogom csinálni, de külön örömmel töltött el, hogy egészen a levezetőkig nem is lankadt a figyelmem, viszonylag rendesen tudtam koncentrálni (magamhoz képest persze). Légzésem végig rendben volt, vagyis folyamatos volt, azt leszámítva, hogy kb az ülőkig olyan gyorsan lélegeztem, hogy megijedtem, 40 perc alatt végzek az egésszel. Eléggé koncentráltam rá, sőt 5 helyett 6-7 légzésig tartottam ki a pózokat, de még így is sokkal gyorsabb volt, mint az órai tempóm. Persze ez nem feltétlenül rossz, mert amellett, h lihegtem, azért elég dinamikus volt, nem álltam meg egy percre se, inni is alig ittam, szóval ment, mint a vízfolyás. Már a napüdvözletek alatt megizzadtam, a talajpózoknál persze alábbhagyott az izzadás, holott egy vinyászát sem hagytam ki. Igaz, az előre és hátraugrásokat lecsaltam, valahogy nem éreztem affinitást hozzá. Viszont a tittbászana, bakászana ment 5 légzésig egyhuzamban, a szuptakurma önállóan is elég jó már. Persze még nem tudom ráimádkozni a bokámat a tarkómra, de a vállam már elég jól a térdem fölé kerül, és a kulcsolás is biztosan megvan. A levezetőkre kicsit elfáradtam, a hídnál meg se próbáltam lemenni (különben se merek ilyennel kisérletezni hosszú hónapok óta), így maradt a 3szor 5 légzéses verzió, de a második körnél már vörösödtem, mint egy rák, az tuti. A fejenállás B-re meg végkép kidőltem. Nem értem miért. Na de azért megvolt az összes levezető, sőőőőőt a halpóz életemben először rendesen, lótuszban is megvolt. Kicsit mondjuk erőltettem, és a bal térdemet meghúztam, idegesített, hogy nem volt lent a földön a rohadék….

Miben volt más? Hát a legfőbb különbség....(elvetemült astangások ezt el se olvassák, mert tuti megakad a pránaáramlás) az az volt, hogy hangos zenére nyomtam. Hogy relaxációs indiaira? Nem, nem, kérem, zúzós goa ment végig (azért mégiscsak köze van indiához). És! Most jön a legvérlázítóbb dolog: kurva jó volt!!!! Eleve van egy olyan perverzióm, hogy szeretek monoton zenére egyféle dolgot csinálni. Pl goára takarítani meg ruhásszekrényt pakolni. Szóval jó volt, nagyon jó volt. Így nem vonta el semmi a figyelmemet, a zenére se koncentráltam, sőt, még a gondolataimat is viszonylag könnyen kordában tudtam tartani (mostanában nem hogy nem tudtam, de kifejezetten szemét módon, pont jógaórák alatt kúsztak be a legidegesítőbb gondolatok az agyamba).

Még abban is más volt, hogy megfigyeltem, egy csomószor csukott szemmel csináltam az ászanákat. Könnyebb volt koncentrálni. Néha meg is lepődtem azon, amikor kinyitottam a szemet, hogy pl a kanapémat látom alulnézetből, vagy a szekrényem lábait. A másik, hogy szépen rámesteledett valahol az ülők közepénél, de villanyt nem akartam kapcsolni, így vagy fél órán át a tök sötétben nyomtam, de ez se zavart. A fény jobban zavart volna.

Viszont. Tök jó élmény volt, meg hála istennek elég jó gyakorlásra sikeredett, mégis azt mondom, hogy valami hiányzott. Pontosan a „jógaórafíling”. Nem is feltétlenül az igazítás, vagy a szadi, vagy az emberek, inkább maga a terem, a mílő, meg az oktató megnyugtató közelsége. Na nem mintha olyan veszélyes dolog lenne ez az astanga, de valahogy a hídnál is biztonságot ad, amikor Panni megérinti a hátamat, hogy nyugodjak meg, itt van.

Szóval jó volt, de azért inkább a csoportos órákra szavazok. Viszont most, hogy majd mindjárt lejár a bérletem, és kb 1 hétig nem lesz pénzem újat venni, muszáj lesz itthon nyomni. Meglátjuk, mennyire fog menni rutinszerűren. Szerintem elég jól, de jó lesz majd visszatérni a csapatba.

hbcabgigbfowbfloiw

Lassan lassan kezdek arra a következtetésre jutni, hogy ha kihagyok 1 hetet az astangából, utána egyből történik valami hihetetlen. Valami csoda!!! Így volt ez múltkor a teknőssel, és most szerdán is. Megtörtént az, amiről nem is mertem álmodni még. :) Így van, jól gondoljátok, sikerült átugranom a kezeim között vinyászában. Nem, nem viccelek. Rögtön az elsőnél. Mindez annyira ledöbbentett, hogy még 1 mp-re ki is tartottam, mielőtt letettem volna a földre a lábamat. Szeretem az ilyen döbbeneteket. Ezután sikerült még egyszer (ezt más is látta!!!), de persze mondanom se kell, az egész óra arról szólt, hogy ezt próbálgattam. Még pár korcsot meg tudtam szülni,de igazából a finomítás majd még csak most jön. Rájöttem, hogy eddig azért nem ment, mert (1. spirituálisan még nem voltam kész rá....:):)))) ) túl széles volt a kutyám, messze volt egymástól a kezem meg a lábfejem.
Azért nagyon jó érzés, hogy van valami póz, ami hónapokon át elérhetetlennek tűnik, persze gyakorlom ezerrel, hiába, aztán egyszer történik valami -ki tudja mi, és hirtelen sikerül. Remélem a hídból felállás lesz a következő :) Meg! A sáska! Rájöttem, hogy idegesít, hogy a sáskában kb 5 centire tudom elemelni a lábamat a talajtól. A legtöbb embernek nem megy, de pl Encinek meg Anginak igen. Azt mondja Angi, az a trükk, hogy el kell hinni, hogy menni fog. Mert nem nehéz, és megy. Hát akkor elhiszem és most ráállok erre. Úgyis rendszeresítenem kell az agnikat az oktatói miatt. Is. Meg mert szeretem.
Közben beindult az ősz (az angliai ősz, ami az időjárást illeti), elkezdődtek az új órák. Angi dinamikus hathája mesze felülmúlta a várakozásomat. Mondjuk nem tudom mire számítottam, de nagyon jó volt. 90 perc tömény mozgás és izzadás. Azt hittem könnyebb lesz, de nem, egyáltalán nem volt könnyű. Mondta Angi, hogy mondjam el a negatívumokat is, mert kíváncsi minden véleményre. Nos negatívumot nem nagyon tudok mondani, 1 gondolatom támadt, de az is csak a másnapi pilates óra után, ami szintén jó volt, bár inkább egy alakformáló tornaóra benyomását keltette bennem. Szóval, ami hiányzott nekem a hathából is, az a nyakatekert ászanázás. Végülis ez hiányzik nekem minden nem astanga órából. Egyszerűen imádom az érzést, amikor valami lehetetlennek tűnő, nyakatekert ászana a feladat, és aztán meg szépen lassan elkezdem érezni, hogy egyre jobban megy, vagy netán hirtelen, egyszer csak bumm és meg tudom csinálni. Ez szerintem a jógatortán a hab és a meggy együtt-nekem. Ezt csak a nyakatekert ászanáknál érzem. Sajnos nem tartom ilyen jellegű izgalmas kihívásnak azt, ha mondjuk meg kéne csinálnom 100 fekvőtámaszt (vagy 8-at :) ), ami szintén lehetetlen (pedig hasznos lenne, ha így gondolnám)...Szóval talán ez az egy, ami így utólag átgondolva hiányzott a hathából és persze a pilatesből is, na de a pilatesben nincsenek is ilyenek.
Szóval összegezve, szuper volt a DH, Angi nagyon jól összerakott órát tartott, látszik, hogy sokat készült. Amikor tudok, menni fogok, az már fix. Szeretem a délelőtti órákat, jobban belefér az időmbe. Bár pont most raktak be egy 6 alkalmas képzést szerda délelőttre, így október végéig csak a péntek marad.

tábor after

A tábor utáni első órám tisztára felpörgetett. Hétfő este mentem jógára- a reggeli órára még csak most kezdek majd felkészülni lelkiekben, remélem 2-3 hét és megint sikerülni fog felkelni.
Na de nem is ez a lényeg. Végre valahára sikerült a szuptakurmászana. Igaz, hogy csak 2 légzésig, meg úgy, hogy a Góranga ült a hátamon, de azért sikerült. Már pár hete jobb napjaimon össze tudom kulcsolni magamtól is az ujjaimat, de a bokámat még eddig nem sikerült. Eddig azt hittem betonból van. de tegnap kiderült, hogy nem. Így hosszú hónapok után végre bele lettem csomagolva a teknősbe. Annyira boldog voltam, hogy még tapsvihart is hallani véltem. Mondjuk tegnap valamilyen oknál fogva hajlékony napom volt, még szigorú G. is odaköpte, hogy mi van má' mé vagyok ilyen hajlékony (ezt dicséretnek vettem), amikor a szupta pádángustászana A-nál le tudta nyomni a lábamat a földre a vállam felett. Igaz, azért diszkréten sikítoztam. Na mindegy, biztos a kedvező holdállás, az esti időpont és a viszonylagos kipihentség az oka annak, hogy gumitestű lettem.
Viszont a híd megint akadozik. Most megint nem merek lemenni. Egy ideig simán ment, de most pár hete megint elillant a bátorságom. mindig elbizonytalanodom, hogy vajon tényleg ott van-e G keze, vagy átver, és előrerántom a kezemet, hogy leellenőrizzem. Ő meg üvölt velem szokás szerint. Olyan, mint apám. Folyton üvölt. Na mindegy. Ez a karmám. Az üvöltő férfiak. Szóval valahogy vissza kéne hoznom a bátroságomat, és újra hátramennem. Na majd Panninál gyakorlom. Ott nincs stressz, nyugalom van, szeretet és béke.
Gondolkodtam Rita felvetésén, hogy vajon melyik a legnehezebb ászana. Nos nyilván a szuptakurmászana, ami most már fantasztikusan megy, úgyhogy pipa (jó, csak viccelek). De ezen kívül rájöttem, mindig van 1-2 ászana, ami -bár adott esetben nem is túl nehéz- de egyszerűen nem megy. Most már hosszú hónapok óta ilyen a parivritta trikónászana. Egyszerűen képtelen vagyok megmaradni benne. Vagy eldőlök 0,5 mp után, vagy behajlítom az elől lévő lábamat. Ennyi. Más megoldás nincs. Nem is értem, hogy tudnak az emberek stabilan megállni benne. minimum inogok, mint egy részeg., és kb elképzelésem sincs, hogy miért. Lehet, hogy megsérült az egyensúlyközpontom, és én ezt észre se vettem? :)
A másik állandó mumus az a lótuszülés. Eleinte nem ment egy picit se, most már pár hónapja bele tudom magam tuszkolni, de még mindig olyan, mintha kalodában ülnék, szétszakadnak a bokáim. Egyedül fejjel lefele kényelmes, mert akkor nem nyomom a bokámat (ezt Csilla javasolta, milyen igaza lett). De azért egy átlagos -avagy nem extrahajlékony napon- azért a lótuszos pózokat féllótusszal helyettesítem.
Viszont ha már mumus ászanák, jöjjön néhány kedvenc is: sose értettem, hogy badhakómászana miért mumus póz, én nagyon szeretem, sokszor ülök ebben a pózban jógaórán kívül is. Már egész jól megy, ha teljesen behúzom a sarkamat, már csak egy pici kell, hogy lent legyen a földön a térdem. mondjuk rendesen előre dőlni nem tudok, mert mindig felemelkedik a fenekem ájdonnováj.
Ezen kívül szeretem még a hőspózt is, mert pihentető és kényelmes, plusz ugyanígy vagyok az agnis félteknős pózzal is, de amióta belejöttem, az upavista kónáaszanában is el tudok pihengetni. Most azon dolgozom, hogy 180 fokos legyen a terpeszem (egyelőre rohadtul nem az). Na hát ennyi.

augusztus

Megjöttünk Horvátisztánból. 1 hét nyár, tenger, napsütés, plusz némi lájtos jóga. Mindez annyira kiütött, hogy attól a perctől, hogy átléptük a horvát-magyar határt, egészen késő estig lázasan fetrengtem az ágy és a kanapé között. Hát igen, ez a tábor mindenről szólt, csak nem a pihenéstől. Átlagosan napi 4-5 órát aludtam, de 6-nál sohasem többet. Az én testem pedig tudvalevőleg nem működik 8 óra alvás nélkül. Bár szépen hangzott a hajnali 6:30-9:00-ig tartó mindennapos astanga ötlete, valójában nem gondoltam végig én ezt. A 6-ból 4-szer sikerült felkelnem, ami nem is rossz arány, tekintve alvási szokásaimat, bár a mennyiség egyértelműen a minőség rovására ment. Egyszer sikerült alsó-átlagos teljesítményt hoznom, a többi alkalommal igencsak gyengén muzsikáltam. Szinte minden órán eljött az a pillanat, amikor 2-3 ászanát átaludtam, volt olyan alkalom, hogy 3szor is aludtam pár percet a jógaóra alatt. A vinyászákra esélyem sem volt, és itt gondoltam át Rita legutóbbi blogbejegyzését (vajon hogy kell linkesíteni a blogbejegyzés szót?), hogy melyiket szeretem én jobban: mysoret vagy a vezetett órát? Nos dönteni azt én sem tudok, hisz nyugodtan mondhatom, hogy 50-50%, de az ugrálás egy olyan fő pont, ami mindenképpen a délutáni vezetett óta mellett szól (ugye most nem beszélünk délutáni mysoreról, mert olyanról még nem hallottam). Reggel ugyanis képtelen vagyok dinamikusabb mozdulatot kifejteni. Az, hogy egy csaturangába bárhogy is hátraugorjak, vagy egy lefelenéző kutyából ne csak előre lépkedjek, hát na, ez nem fordulhat elő az ébredés utáni 1-2 órában. Hiába volt G.-nak a táborban vinyásza vörkshoppja, sajnos csak elméletben tudtam felfogni az ott tanultakat. Viszont elméletben már tökéletesen tudom. Itt az idő, hogy most gyakorlatba is áthelyezzem ezt a tudást. Ennek fogom szentelni az őszt.
Viszont szereztem egy nagyon hasznos jógás tapasztalatot: el kell mennem Ancsa könnyűnek titulált welljogájára (mert az minden, csak nem könnyű) plusz Andi szadi art órájára is. Jövő héten szerintem kezdem is.
Na de hogy picit elkanyarodjak blogom fő témájától, beszámolok az egyéb tábori élményeimről is.
Szóval Horvátországba abszolút érdektelenül, nulla várakozással indultam. Rólam bizonyára sokan tudjátok, hogy utazássznob vagyok. Vagyis minél extrémebb egy hely, én annál szívesebben megyek oda. Európa nekem nem érdekes, Horvátország meg kb annyira tűnt izgalmasnak, mintha Balatonfüredre kéne mennem nyaralni. Viszont idén sajnos nem volt pénzem semmilyen tuti helyre, még egy Isztambul se fért bele a ktgvetésbe, ezért döntöttünk Horvátország és a jógatábor mellett. Először úgy volt, hogy jön velem Mohi is, és ez lesz az idei nyaralásunk, aztán kicsit elbizonytalanodott, hogy akkor talán mégse jön, mivel ő nem jógázik, és nem is ismer senkit, és mi van, ha szar fejek lesznek blabla, aztán mégis úgy döntött, hogy jön, sőt, hogy ne unatkozzon, elhozza 3 haverját is, akik még szintén sose jártak Horvátországban (ők irániak bájdövéj). Nos egy szó, mint száz, Pula minden várakozásunkat felülmúlta. Szuper kis hely, nagyon hangulatos, a tenger és az apartmanunktól 20 méterre lévő öböl meg egyenesen imádni való. Nagyon tetszett, már most várom, hogy jövőre visszamenjünk. A kajának akár külön blogbejegyzést is szentelhetnék, annyira isteni volt. Még a húszabáló fiúknak is annyira ízlett, hogy nem is hiányzott nekik, hogy döglött állatokat egyenek. Napi háromszori Atma center sztájl kaja. Hát sajnos a fogyásra irányuló terveim rögtön az első napon dugába dőltek, de nem baj, majd most.....:)
A társaság kifejezetten jó volt, őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy tele lesz szar arccal, de 1 kivételével (aki a közröhely tárgyát képező lakótársunk, Növény volt..ezt most nem fejtem ki, mert hosszú sztori, bár vicces, az tény) mindenki jófej volt. Bár sajnos én nagyon a 4 fiúhoz voltam kötve, így kevésbé tudtunk vegyülni a többiekkel, mint ahogy én azt szerettem volna.
Na, röviden ennyi, az izgalmasabb részeket pedig majd elmesélem személyesen.

jógaelvonási tünetegyüttes

Ezt vajon hogy kell helyesen írni? Tuti, hogy kell valahova kötőjel. Mindegy, én nyelvész vagyok, nekem jogom van helytelenül írni (egyedül nekem, ha valaki más nem tud írni, azt kb kiröhögöm :) )
Na, ennyi jókedv, móka és kacagás fért a mai bejegyzésbe, a többi az mind gyászos hangvételű lesz. Szóval igen, az utóbbi 3 hétben alig volt időm jógázni. A végső döfést pedig a mai reggel szúrta a szívembe- mindjárt kétszer egymás után: kinéztem, és láttam hogy szakad az eső. Ebből ma nem lesz Milli, lőttek a harmadik (!!!!!!!!) órámnak a héten.... Aztán ránéztem az órára: 11:46 perc...lőttek a holnapi mysore órámnak is. Már vagy a negyedik nap ez, amikor 11 körül kelek, így tuti nem fogok holnap 6-kor kelni (fszkvn, már nem szeretek későn kelni, tökre hozzászoktam a reggeli keléshez, erre tessék, itt a nyár, a rengeteg esti program, és szép lassan visszaálltam ). De ha még netán kelnék is, akkor se lehetne, mivel 2 nagyon fontos tárgyalásom is van holnap, amit nem mernék megkockáztatni 3 óra alvással. Ezek közül az egyik természetesen 6-tól van, tehát gudbáj délutáni óra. Ami pedig mit jelent? Egy, azaz egy hét telik el a két jógaórám között. Tökgáz.
És ez így fog menni a jógatáborig kb. Örülök, ha heti 3 órát be tudok iktatni. 4 napos ausztriai képzés, 3 napos utazás, vidéki körök, 1-1 családi program, strandolás. A nagy pánikban persze továbbgondoltam a dolgokat és már csak azt remélem, hogy a tábor után legalább vissza tudok majd állni a megszokott heti ötös kerékvágásba. Kicsit ez is ingoni látszik, mert az én szakmámban az októbertől januárig tartó időszak a főszezon, tavaly volt, hogy még vasárnap is dolgoztam. Na de ez csak egy kósza gondolat, azért azt már nem hagyhatom. Szeptembertől új órák is lesznek, meg fogom oldani a heti 5 órát (agnival együtt) és készpássz.
De addig mit csináljak? hiányzik ez a hülye astanga. Az itthoni gyakorlás kilőve -lehetetlen, órára nem jutok el minden nap -hát mi lesz most így velem, segítsééég!!!!! Kéne vennem instant jógaport. Csak vízzel felöntöm, összekeverem, megiszom, és meg is volt a napi astanga-érzet....:(

az út, amit meg fogok tenni

Persze, értem én, hogy maga az út sokkal fontosabb, mint a végcél. Igen, nagyon boldoggá tesz, ha egy régen áhított dolgot végre végre elérek. Pl hogy szerdán lementem hídba. Kétszer is, egymás után, tök egyedül, segítség nélkül. Közel távol nem volt egy tanár se. Jó érzés volt, na.... De persze még nem tudhattam mondjuk januárban, hogy milyen kihívások előtt állok, és mi a reális idő egy cél megvalósításához. Persze most is csak tippelek. Kb 3 hónap múlva fel is fogok tudni jönni hídból. De lehet,hogy négy. Vagy kettő? De mondjuk, ha 1 évvel ezelőtt valaki megkérdezi, hogy le tudok-e menni hídba, valószínűleg nem tudtam volna válaszolni a kérdésre, mivel az elmúlt 15-20 évben nem hiszem, hogy próbáltam. De mondjuk, ha azt kérdezte volna valaki tőlem tavaly, hogy vajon le tudom -e ereszteni a fejemre a talpamat, miközben kézenállok, tuti kiröhögöm. Mint, ahogy most is. Egy szóval nagy élmény a megtett út is, de maga az érzés milyen lehet? Amikor tényleg megcsinálom először. Aztán másodszor, aztán meg már rutinszerűen. Persze nem csak a jógával vagyok így. Foglalkoztat, hogy milyen érzés lehet megpillantani Tahitit egy hajóról? Örökké boldognak lenni (persze tudom, töksablon)? Tökéletes alakkal rendelkezni? Rendszeresen egymillió forintot keresni? (opppszz... ez persze egy túlságosan evilágból való kijelentés volt.... a jóga meg, mint tudjuk valami egészen más. remélem azért nem kerülök a kénköves pokol közepibe bele, sőt talán ki se tagad a jógás társadalom, meg egész Guruisztán.... bár ki tudja :) ) Szóval milyen érzés lehet megcsinálni egy ilyen akrobatikus ászanát? És igen, amikor túl sokat ismételek magamban egy ilyen kérdést, mindig felmerül, hogy vajon mit tettem meg az ügy érdekében? Elég hatékonyan rajta vagyok az ügyön? Biztos? De biztos? Jó igen, rajta, tegyük fel. De akkor mikor? Hm? de mikor? Holnap? Vagy jövő héten? Vagy körülbelül, csak úgy lőjjük be, úgy saccperkábé mikor? Még az idén?
Szóval megvan a következő elérendő cél: türelmet tanulni, és élvezni a mostot, az utat (na, ez már eléggé spirituálisan hangzott, nem?). Muszáj is megtanulnom, sok nagyon áhított, majd bekövetkezett mikormikort hagytam csak úgy megtörténni és elsuhanni, ahelyett, hogy élveztem volna, hogy itt van, megvan, most van. (pl távoli utazások, amikre hónapokon, éveken át vágytam, majd amikor épp ott voltam, átidegeskedtem, rohantam az egészet, és szinte, némi túlzással, el is felejtettem élvezni az egészet).

mikor?

mikor fogok tudni szépen előreugrani kutyából?
mikor fogok tudni feljönni hídból?
és kézenállni?
és bandhából, izomból felmenni kézenállásba?
kényelmesen lótuszülni?
és teknőspózolni?
bakászana a végletekig?
keresztezett lábbal hátraugrani?
rendes csaturangát csinálni?
mikor nem fogok félni a pávától?
egyenes háttal, csuklót fogva máriaászana D-t csinálni?
mikor fogom azt érezni,hogy MEGY az egyes sorozat?

ja és a legfontosabb: mikor lesz szuper, hájmentes testem??? :)

Jajj hol is kezdjem, olyan sok minden történt?
Talán a legfontosabb hír, hogy vasárnap sikerült a szuptakurmászana, Panni hatékony segítségének köszönhetően. 2 azaz kettő teljes másodpercig meg is maradtam benne, mielőtt szétestem. Annyira büszke voltam magamra, mintha megnyertem volna a jóga világbajnokságot. Még most is könny szökik a szemembe, amikor eszembe jut az érzés. Ma próbáltam egyedül, de még az nem megy. Kell valaki, aki kihúzkodja, meg összeakasztja a karjaimat. Na de ne legyünk telhetetlenek, ez is szép eredmény, sőt. Egyenesen fantasztikus. Most meg a hidat gyakorlom, persze tanári nyomásra, jó lenne, ha sikerülne elérnem valami eredményt záros határidőn belül. Kicsit már le tudok menni. Fel még nem. Meg a vinyásza. Az változatlan. Hol összeszedettebb, hol semmi köze a vinyászához. Pl ma szarul ment, de lehet,h azért, mert fáradt voltam, sajnos nem tudtam 5,5 órát aludni, amennyit muszáj ahhoz, hogy fel tudjak kelni és egész nap tudjak dolgozni. Csak 4 óra 50 percet sikerült, így egész nap mosott szarként járkáltam az irodában. A múlt héten szégyenszemre csak 3 órán tudtam részt venni, hála Petrának, és az ingyenes Volt fesztiválnak, de hát istenem , ez van, nem hagyhattam ki egy ilyen lehetőséget.
Megfigyeltem, hogy a vasárnapi órákra megyek el mindig a legkevésbé lelkesen. Na nem, nem azért, mert nem akarnék, mert tökre élvezem a gyakorlást a Milliben, egyszeűen pont rossz időben van. Mindig valamit félbe kell hagynom, hogy elmehessek és ez bosszússá tesz. Most pl a porszívózás és a portörlés között ugrottam le jógázni. Ehhez képest mindig jól megy, vagy legalábbis én úgy érzem. Múlt vasárnap pl azt éreztem végig, hogy ez valami nagyon szuper, jól, és gördülékenyen megy minden stbstb. Erre óra után megkérdezte Mohi, aki tisztes távolból figyelt, hogy ugye ma nem éreztem magam valami jól, mert hát látta, hogy kis béna voltam és eléggé alulteljesítettem...... na. mit is mondhatnék erre??? :)
A keddi óra meg pont az ellenkezője. Az a kedvenc órám. Panni nem olyan vehemens, mint góri, de azért jól beleigazít, jó a hangulat, óra után klubdélután stbstbstb. Ehhez képest mindig az megy a legszarabbul. 11 és 1 között relaxálnak az izmai vagy nem is tudom. Múlt kedden meg le is voltam nyomorodva ráadásul, egész reggel egy istenverte motornak nevezett kínzóeszköz hátsó ülésén gémberedtem lábbénító pózban, így konkrétan nem bírtam 2 napig behajlítani a térdemet. Úgy remegett, mint a kocsonya. Persze vagy 3 napig azt hallgathattam G-tól, hogy mit össze lúzerkedtem kedden. (na, lehet,hogy akkor mégse annyira empatikus az én szadista "gurum" heheheh)
Csütörtökön voltunk az első rúdtáncóránkon. Végül összejött a 6 ember, M. sajnos nem jöhetett, mert a hülye bnőm kiszavazta, hogy jaaaaaj hát férfiiiii...neeeee....jaaaj stb. Szegény, pedig jött volna, így most kénytelen csoportos órára járni. Szóval az órát egy Krisztina Cofi nevű lány tartja. Vmi tök híres táncos, illetve most már poledancer. 40 éves, kinéz vagy 28-nak, és hát na. Olyan teste van, hogy az valami elképesztő. Megállás nélkül a fenekét bámultuk. :) Remélem pár hónap múlva nekem is pont ilyen....de sajnos elkeserített, mert mondta, hogy a rúdhoz inkább a felsőtestünk kell. Tanultunk 2 forgást, meg 2 pózt. Alapmozdulatok, ő persze tök szépen csinálja ezeket is. Utána viszont 2 napig nem tudtam vezetni, képtelen voltam tekerni a kormányt (nincs szervom), azt hittem beszarok az izomláztól. Meleg is volt, pára is, úgyhogy felért ez egy hot pole-lal :) Szóval jó volt, tetszett, de azért be kell vallanom, ne éreztem azt az "első látásra szerelmet", mint amit az első jógaóráimon.
Szombaton eljógáskirándultunk a mezítlábas parkba, meg az arborétumba. Jól éreztem magam, bár a meleg és a szúnyogok kikészítettek. Egyébként annyira ezért nem volt különleges, de mivel nem volt más programom, jó volt.
Hú ez unalmas lett. Mindegy, legalább írtam. Majd legközelebb megpróbálok úgy blogolni, hogy nem figyelek egyszerre 4 (azaz négy) fele.

Mivel a keddi astanga is "egyszer lent" -re sikeredett, szerdára jól felmérgeltem magam, és inkább agniztam egyet a kettes helyett. Gondoltam jót fog tenni egy kis koncentráció. Hát nem tett. Folytatva a sort, a csütörtök egy váratlan családi program miatt kimaradt, de talán nem is volt baj, mert péntekre végre összeszedtem magam és elég jól ment. Vagyis koncentráltan. Most megint téglával próbáltam az előreugrást, így megy, de persze ez csalás, mert pontosan amiatt a 10 centi plusz miatt megy.
Kedden Panni lecseszett, hogy miért járkálok ki óra alatt folyton. Tökre igaza van. Ugyanis a legtöbb óra alatt, valahol középen mindig találok okot arra, hogy kimehessek. Nem is tudom miért, nem azért, mert nem bírok bent maradni, vagy ilyesmi, egyszerűen csak hozzászoktam. Néha tényleg elfogy a vizem- minden rosszindulatú pletyka ellenére. Néha pedig tényleg annyira nincs levegő (ez főleg a kettesen fordult elő korábban), hogy eljön az a pont, amikor úgy érzem, meghalok, ha nem mehetek ki. Mondjuk mostanában valahogy sokkal jobb a klíma, ilyen probléma nem szokott lenni mostanság.
Már régóta tervezem, hogy kielemezgetem azokat az ászanákat, amiket nem szeretek, vagy egyáltalán nem mennek, de mindig elfelejtem őket, mire ide kerülök. De ez persze azért van, mert a tudatalattim letörli őket a felszínről. :) Sőt, azt vettem észre, hogy pl a fordított deszka pózt annyira nem szeretem, hogy tudomást se veszek róla, mysoreon rendszeresen kihagyom. Persze senki ne gondolja, hogy azért, mert el akarom lógni, egyszerűen sose jut eszembe megcsinálni. :)
Másik mumus a trikónászanákból a második verzió, vagyis amikor ki kell csavarodni, és az ellnetétes kart kell az ellentétes láb mellé tenni. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez sose akar menni. Azon kívül, hogy imbolygok, mint egy részeg, valahogy nem is tudom letenni a tenyeremet, csak debil csípőcsavarások árán... nem tudom, mi lehet a baj, azért az előrehajlításokkal nem szokott gondom lenni, erre a pózra mégse vagyok alkalmas anatómiailag.
A harmadik kedvencem a hídépítő póz. Arra meg térdileg vagyok alkalmatlan. És nyakilag, persze. Plusz 2 légzés után úgy kifáradok tőle, mintha köveket cipeltem volna a bányában.
A hét eseményei közé tartozik az is, hogy a hihetetlen kreativitásomnak köszönhetően kitaláltam, hogy elkezdek rúdtáncot tanulni. Persze mi más vezérelne ebben is, mint a rúdtáncos lányok tökéletes alakja, és persze az, hogy bizonyára a jóga erőnléti részei is remekül fognak menni pár hónap poledance után. Aztán tovább gondoltam, hogy a jóga meg a rúdtánchoz lenne jó, már látom magam a lelki szemeim előtt, ahogy fantasztikusan izmos és hajlékony testű leányként pörgök a rúd tetején, és mindenfajta akrobatikus elemeket csinálok. Persze fellépni nem fogok, úgyhogy majd csak beszámolni tudok róla nektek, videot prezentálni nem. :) Mint pl ő itt (igaz, ő contortionnak hívja az ászanákat, de mindegy :):) )
http://www.youtube.com/watch?v=e6QLsZI18LE&feature=related

(idegesít hogy minden rúdtáncos ilyen puncimutogatós bugyiban nyomul, de mindegy, majd én ezt megreformálom, én biztosan nem fogok úgy rúdon pörögni, hogy a nézők (=rúdtánciskolatársaim) akár vizuális méhnyakrákszűrést is végezhetnek).
Mivel a csoport privát csoport, délelőtt fogunk járni, heti egyszer. Móni bnőm, és időszakos jógástársam is jön, illetve M. is a jógáról, aki egyébként férfi. (Igen, van a poledancenek férfi változata is, és nem, nem olyan, mint a férfi hastáncosok). Még 1 hely van, aki szeretne csatlakozni, szóljon.

A múlt heti egyenletesen jó teljesítményem után a ma reggeli mysore maga volt a kénköves pokol. Nem igazán értem, hogy miért. Nincs telihold, nem voltam fáradt, sőt, egész hétvégét alvással, henyéléssel és kirándulással töltöttem, úgyhogy nem is értem mi lehet. Biztos valami titokzatos kór támadta meg a testemet. Vagy ez most az egyszer lent tipikus esete. Az előrehajlítások nem estek jól, a szuptakurmászánát úgy ahogy van ki is hagytam, valahogy nem éreztem magam lelkileg erősnek hozzá. Góranga még mindig olyan lelkesen nyomkod bele, hogy utána 5 perc kell, míg helyreáll a lelki békém. Ezt ma, ilyen idegállapotban nem mertem bevállalni. De még a bak/tittibászanák se mentek! Mindegy, nem is részletezem, mert még itt a végén kisülne, hogy kezdhetem előről az egész jógatanulást. Szerintem a héten lesz 5 hónapja, hogy astangázom. Jövő hónapban megünnepeljük a fél éves évfordulónkat. Még csak 5 hónap. Többnek tűnik, biztos a heti 5-6 alkalom miatt. Elég sokat fejlődtem, ahogy ezt így most átgondolom. Tulajdonképpen nem is olyan nagy probléma, hogy még mindig nem megy a teknőspóz. Illetve a sima teknős már elég jó, jobb napjaimon a mellkasom is lent van a földön. A szuptában pedig vagy a kezemet kulcsolom a hátam mögött (némi segítséggel), vagy a bokámat a feje fölött. A kettő együtt még határozottan nem megy.
Némi visszalépést jelentett a lelkesedésemben, hogy fel kellett adnom a csudaszép vinyásza terveimet egy időre. Sajnos nem elég erős még a karom, plusz az átlendítéssel se boldogulok-se előre, se hátraugrásnál. Szerintem pár hónap múlva majd visszatérek rá, addig is arra összpontosítok, hogy elég magasra tudjam emelni a csípőmet lefelé néző kutyából. Persze ezt is csak kb a teknőspózig tudom rendesen csinálni, utána nincs erőm ugrálni, csak lépkedek, meg vonszolom magam... Viszont nem várt szenzációként észrevettem, hogy a hátam/derekam határozottan hajlékonyodott. Már szuperül (magamhoz képest) hátra tudok hajolni. Góranga erőlteti,hogy menjek le hídba. Egyszer sikerült is, egyszer meg bevertem a fejemet. De megfejtettem, azét nem megy, mert hátrafele még nem elég nyitott a vállam. Nehezemre esik hátraengedni a karomat. De ez egy szuper hír, mert nem szerepelt a közeli terveim között a hátramenetel. De most rágyúrok a vállnyitásra én is (persze ihletett adott a tanárom mai bejegyzése erről), és akkor lehet, hogy pár hét múlva menni fog, nem?
Egyébként az elmúlt hetekben rendesen tartottam a heti 5 jógát. Astanga, kevéske agni, csütörtökönként iron. Azt azért szeretem, mert annyira nehéz, hogy majd beszarok. Persze rosszabb napjaimon felcseszi az agyamat, hogy tökre nem mennek még az alapgyakorlatok se.... De ez pl segít a karizomfejlesztésben. Egyébként az normális, hogy 5 hónap alatt kb fél centit fejlődött a csaturangám? Nem viccelek, még mindig ilyen mozgáskorlátozottasan megy csak. Szinte deszkapóz. Mintha nem is én lennék. 5 hónap után több fejlődést vártam volna el magamtól. Hisz az upavista kónászanában pl vagy 40 centi a fejlődésem. 5 hónapja még csak ülni tudtam, mint valami mozgásszegény életmódot folytató túlsúlyos anyuka, most meg már bele tudok feküdni, sőt, most a teljes spárga lenne a cél (azért az még messze van, de nem annyira). Hát ehhez képest a csaturanga fél centi. Avagy 5 miliméter. Ez szerintem már beteges.

Sok minden történt egyébként jógáséletemben. Pl megvolt a felvételi, amit A matractársammal sikeresen teljesítettünk.......na persze ez sem zajlott konfliktusmentesen, hiába, az én karmám az évenkénti igazságtalanságokkal való szembenézés (igen, minden évben belefutok valami olyan szituációba, ahol teljesen jogtalanul ér valami vád, vagy konfliktus. Egészen durva eseteket gyűjtöttem össze az elmúlt évek során). Ezt most nem fejtem ki itt, kedvem sincs hozzá, meg hosszú lenne, meg már le is zártam magamban.
Hűhh a vicces részeket se írhatom le, le vagyok tiltva a pletykákról. Jajj, így nem lesz izgalmas a blogom! :)
Ja de üzenem annak a fiúnak, aki állítólag azt hitte, hogy az ő jóganadrágból kilógó tökét emlegettem egyszer, hogy nem, nem az övére gondoltam. Az övét még nem láttam. Akinek ez a herekilógatós naci volt a dresszkódja, az nem olvassa a blogomat tutira. :):)

Tudom tudom, kezdenek ritkulni a bejegyzéseim.
Talán már nem vagyok annyira fanatikus-kérdezhetnétek.... Nos mindenki megnyugodhat, lelkesedésem semennyit se csökkent, sőt, nőtt is, mivel mostanság agnira járok (készülök a felvételire), ezért már szinte astanga elvonási tüneteim vannak. Nem túlzok, tényleg napjában többször fizikai késztetést érzek arra, hogy csináljak egy vinyászát, egy bakászanát, vagy hogy lótuszba erőltessen magam.
Hétfőn agniztam, mivel átaludtam a reggeli mysoret, kedden szokásos keddi konferencia volt, ezért nem tudtam menni jógára. Szerda agni, csütörtök iron. Péntekre is agni volt betervezve, de aztán lebetegedtem, úgyhogy átaludtam a fél délutánt, aztán az egész szombatot. Aztán eldöntöttem, hogy szombat estére inkább meggyógyulok, és persze meg is gyógyultam. (mert nálam ez így megy, ha valamit eldöntök akkor azt meg is valósítom). Vasárnap családi programjaim voltak, pedig kellett volna agniznom, hogy egy kicsit felturbózzam magam a felvételire.... Ugyanis még a legjobb indulattal se mondhatom, hogy jól mennek a dolgok. Tekintve, hogy 2 hónapja nem agniztam, maximum 7 légézsig tudom kitartani a pózokat, ami azért, valljuk be, még barátok közt is messze van a 21-től. Az utálatos félhold és mérleg póz továbbra se lett a kedvencem, a fekvős pózoknál meg rendszeresen majdnem bealszom. Így pedig nehezen tudom a belső szerveimet a lábszárammal masszírozni. Egyébként azért érzem, hogy a két hónap kihagyás ellenére is jobban megy egy csomó póz. Pl már majdnem megvan a sprága (ami nem az angol, hanem a másik), a félhold póz utáni előrehajlásnál már szinte tökre ki van nyújtva a térdem (szinte). De a kettes sorozatból lopott pózok is jobban mennek, mint télen. mondjuk az egyensúlyom nem fejlődött látványosan, az állóképessségem meg ugye kompletten visszafejlődött. Végülis amikor még régebben agniztam, jobb napokon a pózoknak majdnem a háromnegyedét ki tudtam tartani 21 légzésig...most meg maximum 7. de akkor is lihegek, mint egy kezdő futónő.
Ezen kívül semmi említésre méltó nem történt az órákon. Hétfőn A. leendő padtársammal röhögtük végig az órát, és fantasztikus teljesítményünket. (Mondjuk A mellettem brillírozott, titkon irigykedtem is, ő azért az astanga mellett néha eljár Istvánhoz agnira is). Szerdán annyi említésre méltó dolog történt, hogy megfogadtam, elkezdem a háziasodásom egy másik vonalát is erősíteni: nem ártana néha megvarrnom a szakadt jóganadrágaimat. G. pont praszárita pádottánászanánál talált be, és gondolta úgy, hogy mindenképpen meg kéne néznem a hátam közepét. A soha véget nem érő 21 légzésnek köszönhetően volt időm megfogadni,hogy ezentúl varrni fogok, vagy legalább színben megtévesztésig passzoló bugyit fogok a jógagatyám alá venni, ha már hasközéptől derékig végig van hasadva... (Na és akkor most jön egy izgalmasabb gondolat, kérek mindenkit, aki 18 év alatti vagy hisz a bramacsarjában, az most ugorja át ezt a részt: Szóval az van, hogy én az "inkább akkor óra után nem veszek fel bugyit" csoportba tartozom, és nem a "jó, akkor ma a jóganadrág alá nem veszek bugyit"-ba. Tudniillik, legalább hetente egyszer hallom vkitől, néha persze magamtól is, óra után, hogy bassza meg, nem hoztam magammal váltóbugyit, most mehetek vizes bugyiban/bugyi nélkül haza. Ez persze főleg télen para. És itt mindig 2 részre szakad a banda, mert vannak, akik már óra előtt gondolnak erre, és inkább nem vesznek fel bugyit a jógaszerkó aló, meg vannak a hozzám hasonlóak, akik inkább óra után nem. Akik az előbbibe tartoznak, azok nyilván szeretnek varrni.....)
Szóval a lényeg, hogy akkor ma, vagy legkésőbb holnap nekiállok varrni.

Hát na, ezen kívül mi volt még? A csütörtöki iron kicsit csalódás volt, úgy érzem iszonyat nehéz volt,sőt nem csak az óra volt nehéz, de én is tök béna voltam. Ugyanis semmi izmom, vagy erőm nincs, a gyakorlatok meg kifejezetten nehezek voltak, nem sok sikerélményem volt, na. :(
Viszont -remélem- a jóga hatékonyságát mutatja, hogy tele vagyok kék-zöld foltokkal. Eleve érzékeny a bőröm, minden szar meglátszik rajtam, de az elmúlt hetekben tényleg úgy nézek ki, mint akit szarrá vertek, G. csontos térdének és lábszárának köszönhetően.
Szuper kreatív kezdeményezésem -avagy jógázz a munkában- elkezdett terjedni, mint a lepra. Legutóbb egy csodás bakászanát nyomtam az íróasztalon, az irodában, és akkora sikere lett,hogy többen is elkezdték utánozni. Mindig is divatdiktátor voltam, na. :) Van egyébként egy külön fészbukk albumom is, "jógázz a munkában" néven. Általában kosztümben vagy csini ruhában, magassarkúban, néha íróasztalon nyomom. Legjobban persze állandó fotósom, az asszisztensem, Annamari élvezi a dolgot, nem győz "hátfiamtenemvagykomplett"-ozni :)
Teszem hozzá, a csütörtöki remekelésemnek baleset lett a vége. Kép a következő: íróasztalon bakászana, kicsit inog, de azért jól megy, hamar megvan az egynesúly, Annamari ordít,h fejet fel, mosolyogni, én vihogok,h nyomja már, meg úúúú mi van ha most jön be valaki hihih. Persze ezen a ponton elvesztem az egyensúlyomat, ami nem baj, dőlök előre, de arra nem számítok, hogy pontosan lefejelem (vagyis lenyakalom) az íróasztal szélét. Igen, teljes testsúlyommal a nyakamra esek. Persze itt mégjobban röhögünk, pedig fáj rendesen. fura érzés, sose zúztam még le a nyakamat. Olyan vörös volt utána órákon át, mintha megfojtogattak volna, aztán 3 napig beszélni és nyelni is alig bírtam, közben meg ugye le is betegedtem, meg belázasodtam, tisztára, mint egy hadirokkant, mondjuk a kettőnek gondolom azért nem volt köze egymáshoz. Veszélyes ez a jóga, az biztos!!!! Akrobatikus irodai astanga :)
na mentem.

Állítólag a jóga átalakítja az elmét. Ezért fordulhatott elő, hogy észrevétlenül elkezdtem leszokni a húsról. Tulajdonképpen vasárnap vettem észre, hogy vagy 1 hónapja nem ettem semmiféle állati tetemet. Mamához mentünk ebédelni, aki a kedvencemet (szerinte) főzte, vagyis marhasültet, tökre örültem neki, de aztán 2 falat után elment tőle a kedvem. Azt hittem beteg vagyok, de aztán rájöttem, hogy nem, csak kezdek megvilágosodni. :) Végcél a teljes húsundor. Lehet,hogy ki kéne mennem egy vágóhídra, hogy elmenjen a kedvem a marhától is. (disznót nem eszem már vagy 5 éve, csirkét meg kb fél éve). Persze korai volt az örömöm, mert kedd este 11-kor csak betoltam egy egész bigmekket. De mindegy, nem akarok ajtóstul rontani a házba.
Ami az undort illeti, megint pörögtem egy picit a már jól ismert "jajj csak nehogy jógaundorom legyen" témán. De végül elengedtem a dolgot, és eldönöttem, hogy ez velem sose fog megtörténni. Volt egy lány, aki állítólag majdnem 1 éven keresztül minden áldott nap járt órára, általában duplázott, aztán pár hónapja meg eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Pénteken elmentem egy ilyen "tanuljunk minél több okos dolgot a jógáról, hogy aztán majd más, rengeteget tudó jógik jól megcáfoljanak" előadásra, ahol ott volt ő is. Tökre megörültem neki, mondom mi van miért nem jár. Azt mondta, hát több dolog miatt. Váltottunk még pár szót, de nekem fúrta az oldalamat, hogy vajon jógaundora lett-e vagy mi ("úristen, nehogy nekem is az legyen 1 év astanga után"), hát rákérdeztem mégegyszer, hogy na de mégis mi az oka. Erre olyan szúrós szemmel meredt rám, kb mintha azt kérdeztem volna, hogy mikor élt utoljára nemi életet és egyébként mennyit keres. Vágott egy lenéző fejet és megkérdezte,hogy ez most miért olyan fontos. Én naiv hülye még el is kezdtem magyarázkodni, ahelyett, hogy kiröhögtem volna, aztán meg is rekedt a beszélgetés (jaja, mondták már,hogy rettentő sértő dolgokat tudok kérdezni :) )....na mindegy, nem tudtam meg,hogy jógaundora lett-e, viszont megtanultam, hogy jobb, ha szar fej vagyok embertársaimmal, mert hát ők is szar fejek velem, az esetek nagy részében. :)
Szóval mindegy, leszerveztem, hogy most 3 nap jógaszünetet tartok. Tettem ezt nagy okosan olyan indíttatásból, hogy majd akkor tökre fog hiányozni a jóga, és vasárnap majd biztos könnyek között borulunk egymás nyakába én és a jóga. Úgyis ma járt le a bérletem, úgyhogy majd hétfőn veszek, plusz betettek fontos tárgyalásokat nekem csütörtök estére, pénteken meg a lakással kapcsolatban kell rohangálnom, úgyhogy most 3 nap kényszerszünet következik. Kell azért ez-gondoltam én, még a múlt héten. Most meg itt háborgok, mert most pont egyáltalán nincs kedvem szünetet tartani. A hétvégi két nap is szar volt, hogy lehettem ilyen agyatlan,hogy most háromra kényszerítem magam? Három hete és két hete tudniillik megvolt a heti 6 gyakorlásom, múlt héten nem volt vasárnapi óra, ezért 5 volt, ezen a héten meg eddig ugyan volt 4 (tegnap dupláztam), tehát a vasárnappal meglesz az 5, na de most kimarad 3 azaz három nap. Hát hülye vagyok én? mondom, a jóga átalakítja az elmét...
Egyébként meglepően jól alakulnak a dolgok. Valahogy ráéreztem a bakászanára, és szinte "bármeddig" ki tudom tartani. Most hátra próbálok vetődni belőle, egyelőre lövésem sincs, hogyan, de mindegy,2 hónapja még a bakászanáról se volt lövésem. A teknős ugyan nem megy, viszont ma a kettesen egyszerűen fantasztikus voltam mindenfajta boka a tarkóra pózban. A bal lábamat már majdnem a tarkómra tudom nyomni, a jobbat persze még nem, de pl amikor mindkét lábamat a fejem mögé kell tenni, az nagyjából ment ma, még össze is tudtam kulcsolni a bokámat. A hátamon meg majdnem csináltam egy felfordult szuptakurmászanát, mondjuk inkább azzal voltam elfoglalva, hogy nyomtam a csigolyáimat, de egyébként meg voltam elégedve magammal. Nem értem, fordítva, teknősként mi a szaré' nem megy... jumpthrough....semmi. változatlan. sztem az lehet a baj,hogy nincs még elég karizmom, és nem tudom kitartani magamat felhúzott, keresztezett lábbal, ergo ha épp ugrom előre, csak vetődök, de nem tudom kontrollálni. Legalábbis a zuhanó szakaszban. Mert az első felében, amikor felfele ugrom, akkor egy minimálisat azért már bandházok és a karizmomat is bevetem, de egyből átváltok zuhanórepülésbe, amint jönnék lefele. mondjuk ha a bakászanához elég az izmom, hogy lehet,hogy ehhez nem? ne értem, mindegy....
Na aztán itt van ez a Dev Kapil gyerek. Mindenki istenítette, hogy mekkora egy sztárjógi. És hát igen, igazuk volt. Nem fizettem be hozzá, a korábban kifejtett okok illetve a mérhetetlen spúrságom miatt, most már persze bánom, mint a fene. Az ingyenes órája nagyon magával ragadott. Egyáltalán nem esetem az indiai férfitípus, de ez egy nagyon kis cuki darab. (főleg a tigrismintás szűk bugyijában :):) )). Na de félretéve a viccet, tud valamit ez a gyermek. Pontosan olyan, mint amilyennek egy jógatanárnak lennie kell a nagy könyv szerint. Amikor beszélt, ittam minden szavát (nem csak én, mindenki), amikor magyarázott, percenként megvilágosodtam, amikor pedig igazított, és azt mondta, hogy meg tudom csinálni, meg is tudtam (némi jóindulattal). És amikor azt mondta, hogy az a jógi, akin van akár 1 gramm háj is, az valamit nagyon rosszul csinál, egyből elszégyelltem magam, és szarnak ítéltem meg az előző 4,5 hónapom munkáját.... de legalább eldöntöttem, mire legközelebb jön Dev, amelett,hogy az összes órájára elmegyek, zsír csak 1, ponotsabban 2 helyen maradhat a testemen, bár ott lehetőleg több, mint most :).
Még egy fontos dologra emlékeztetett minket percenként: bandha! tudtam én ezt eddig is, de mostantól még aludni is behúzott hassal fogok. Ma nagyon koncentráltam a légzésre is és az alsó két bandhára is az órán. végig még persze nem megy, de már határozottan haladok.

Jajj mi lesz velem holnap és holnapután???? :(
valaki gyakoroljon velem itthon!

Igen. Itt vagyok újra. Népes rajongótáborom húsz százaléka (1 ember) jelezte, hogy szedjem már össze magam, és írjak valamit, mert ez így tökre nem izgalmas. Egyébként azért szerencsétlenkedtem ennyit, mert múlt héten nem mindig hoztam haza a laptopomat, amikor meg hazahoztam, vagy aludtam, vagy nem volt ihletem. Most sincs nagyon, de a társadalmi nyomásnak eleget kell tennem....
Sajnos azokat, akik már 10 napja amiatt nem tudnak aludni, hogy vajon megy-e már Katának a vinyásza vagy sem, el kell szomorítanom, ugyanis kurvára nem, sőt egy centit sem fejlődtem előreugrás ügyileg. Hiába ugrom úgy előre kutyából, hogy a csípőmet felfele húzom, akármit csinálok, a térdemre/lábszáramra érkezem. Pedig már néha néha véletlenül sikerül egy tizedmásodpercre megtartani magam fönt a kezeimen, egyszerűen nem bírom előrehozni magamat. Annyira rápörögtem erre a témára, hogy már azt is megfejtettem, hogy az baj, h nem húzom fel eléggé a térdemet, de sajnos ez a maximum, vagyis lövésem sincs, hogy kéne jobban a mellkasomra nyomni a lábszáramat ugráskor, illetve a lendületem sincs meg, a két kezem közé érve leesik a lábam, mint egy liszteszsák. Szóval már kezdem kissé borúsan szemlélni a dolgokat. Pedig mintha a karom, vállam némi erőre tett volna szert. Múlt héten konkrétan 1-1 db új izmot is találtam magamon....óóó nem, nem a fenekemen, vagy a hasamon, természetesen a karomon, ami a legkevésbé sem érdekel, hogy izmos-e vagy giliszta... Sőt, olyannyira menő vagyok, hogy hol tittibászanában tudom magam tartani az idők végezetéig, hol bakászanában (kettő egymás után még nem megy, biztos túl korai). Sőt, ha ez nem lenne elég, elmondanám azt is, hogy már a hátraugrásaim is tök kontrolláltak (álló helyzetből), nem úgy vetődök, mint egy tank, hanem szépen lassan kultúráltan-már amikor kedvem van hozzá, persze. Szóval azért próbálok bűvészkedni, és ha nagyítóval nézem magam, minden apró részletben fejlődtem, ami ahhoz kéne,hogy kurva keresztezett lábbal előre tudjak ugrani, de valahogy összességében mégiscsak az az eredmény, hogy térdre érkezem, mint a legelső astanga órán....most ha rövid és tömör szeretnék lenni, azt mondanám fszkvn!!!
Sajnos, hogy még egy szomorú hírrel folytassam, el kell mondanom, hogy a teknőspózom se fejlődött sokat. Még mindig nem megy, pedig már rég mennie kéne. Pedig ékapadasirsászanában a bal lábamat már majdnem le tudom nyomni a tarkómig. Mondjuk az a baj, hogy az én tanárom értetlen, és nem érti meg, hogy még nem megy a kar és a lábkulcsolás egyszerre, de minden alkalommal megpróbál belerőltetni, én meg szenvedek, fuldoklom, jajjgatok. Erre ő mindig elkezd kiabálni velem, hogy "csinájjadmá, ne hisztizzé, tarcsaaaaaaaaaaaad hallod tarcsaaaaaad....áhhhhhh....." Ez pedig nyilvánvalóan belső gátakat épített bennem. :):) Szóval azt hiszem lelki okora vezethető vissza a teknősbénázásom. :):):) Panni egyébként megértő, hol a lábamat nyomja, hol a karomat húzza. Szerinte már sokkal jobb, mint pár hete, szerintem meg fszkvn hogy nem tudom még összecsomagolni magam.
Hűűű mennyit panaszkodok. Mindegy, az a blog szerkezete, hogy először leírom a rosszat, aztán majd a jóval folytatom. Szóval újabb vész ütötte fel a fejét pár napja, konkrétan a derékfájás nevű nyavalya. Nem tudom mi lehetett, az se biztos, hogy a jóga az oka (persze tudom, hogy az, de ezt titkolom), de pár napja tompán fáj a farkcsontom felett 8 centivel. A tegnapi ketteske a sok hátrahajlításával meg ráerősített. Útban lefele a hídba annyira fájt, h majdnem beszartam. Ma stagnál, jóga alatt nem volt rossz, de most így estére megint nem mondanám, hogy minden rendben. Nem tudom mit tegyek, soha a büdös életben nem fájt még a derekam, de mondjuk a legjobb megoldás szerintem a reménykedés. :) Bár Jürgenkém állandóan be akar cserkészni egy masszázs erejéig, én szilárdan ellenállok-ennek persze kizárólag anyagi okai vannak, éljen a lakásfelújítás és a jógaoktatói. Viccet félretéve, lehet,hogy jövő héten megnézem mit bűvészkedik. Persze csak ha nem javul a kórképem. Mindenesetre titkon élvezem a dolgot, sose fájt még a derekam, ezt is ki kell próbálni egyszer. Csak idegesít,h a felfelé néző kutyát meg a hidat ki kell hagynom, meg hogy néha sziszegek.... Örök kedvencem a térdem a szokásos, ropog, kattog, néha nyilall, de egyébként most közepesen van. Lehet,hogy krémezgetnem kéne picit, mint ahogy a derekamat is.
Na de térjünk át a jó dolgokra, elég a panaszkodásból. A lábam már már modell láb. :) Jó persze annyira azért nem, de tök izmos lett, és ez boldoggá tesz. (A világért se rontanám el olvasóim jókedvét azzal, hogy a furcsán terjedő narancsbőrömet részletezem, mert már vége a panaszos résznek, de a lényeg, az izmos lábamon még ez is jól mutat....ugye.....) . A vasárnapi órán készült képeken látszik, hogy azért van ott izom. A hájréteg is egyértelműen csökkent. (mondjuk nem értem, hogy akkor a hülye narancsbőr hogyhogy nőtt)
Mostanság próbálok koncentrálni a folyamatos légzésre. Bár az óra közepe táján mindig elvesztem a fonalat (már a légzésem fonalát), úgyhogy nem tudom ott mi történik, de azért elég jól haladok. Közben a napüdvözlet alatt igyekszem aktívan tartani az össes létező bandhámat is, plusz a hasamat amikor csak eszembe jut, behúzom, mert az a téveszmém van, hogy ha rendesen tartom a hasbandhámat, majd jól leolvad a zsír róla és kirajzolódik 6 db kocka. Nem tudom, úgy gondolom az hogy az egész sorozat alatt szabályosan lélegzek és tartom az összes bandhámat (ami még annyira nem is tiszta: végig behúzott hassal, másodlagos nemi jelleggel és torokkal kéne lennem 2 órán át, vagy minden belégzésnél kiengedi és kilégzésnél behúzni kell őket???) szóval ez egy annyira távoli és haladó dolognak tűnik, ami majd csak akkor fog menni, ha majd a vinyászákat izmos kézenállással tűzdelem meg. Nem is tudom, megkérdezném a többieket, hogy erre milyen szinten figyelnek. Van olyan, aki végig, egész óra alatt automatikusan lélegzik és bandházik? Ha van, akkor lehet,hogy én is, csak annyira automatikus, hogy nem veszem észre. :):)
Ászanáimban lassan de biztosan araszolgatok. Tegnap állítólag a tehénfejben is kiugróan sikeres voltam. Némi fizikai ráhatás következtében összeért a két ujjam hegye. Éljen. G. szerint fantasztikus volt. Mondjuk megfigyeltem, amilyen szigorú, zsarnok állat a többi órán, a kettesen olyan vajszívű. Sokat dicsérget minket, persze véleményem szerint nem túl őszintén, de legalább próbálkozik na.....
A menetrendem a szokásos, hétfő mysore, kedden Panni és a klubdélután, szerda kettes, újabban csütörtökönként ironozok, péntek asti, vasárnap asti-Millenárison. Elég jó, nem félek, hogy megunom. Minden óra egy külön öröm. Hétfőnként élvezem a koránkelést (tudom, elment az eszem), kedden Pannit és az óra utáni hangulatot, ami mondjuk mindig megérne egy külön blogot, de sajnos nem vagyok felhatalmazva, hogy kiteregessem a szennyest, így a zaftos részletek maradnak a klubtagok számára. A szerdai kettest mindig úgy várom, mint valami izgalmas kalandot, a csütörtöki iron meg hát annyira vicces volt a múltkor, hogy még mindig röhögök (szintén nem kifejthető részletek hada). Péntek semmi extra, a vasárnapot meg azért szeretem, mert a múltkor olyan jól ment, hogy óra után megveregettem a vállamat, plusz hát ide is bevezetésre kerül a vasárnap koraesti klubozás. Múltkor a Milli kávézójába ültünk be bodzaszörpözni és kibeszélni (rosszindulatúan, persze) mindenkit. Bár nem haverkodni jöttem ide, az is tény, hogy egy rakás jófej emberrel hozott össze a sors ( a jóga), akiket ugye csak egybetűsen emlegethetek, mert többen megkértek, hogy jajj nehogy megírjam hogy ez meg az, meg hogy ők így és úgy...Én meg tök jófej vagyok és nem írok semmi kompromittálót.
Most alszom folyt köv. hamarosan!

Soha többet nem fogok relaxálni. Már a múlt héten gyanús volt, amikor az egyik relaxációba sikerült belealudnom, amit persze nem vettem észre, de arra ébredtem, hogy mellém lép egy ellenőr és kéri a jegyemet, bérletemet (nem viccelek). Mivel ellenőr nem volt a jógaórán, gondolom álmodtam. Ma viszont még ennél is szörnyebb dolog történt. Arra ébredtem, hogy horkolok!!!! Bizony. Picit reméltem, hogy csak álmodtam ezt is, de aztán később megkérdeztem Ritát, hogy ő is hallotta-e az álmomat, és mondta, hogy egy nagyon picit horkoltam, de olyan picit, hogy azt szinte nem is hallotta....Hát mit is mondhatnék, ezért nem relaxálok; egyszer már bikramon is a saját horkolásomra sikerült kelnem, kurva jó. Óra után egyből hívtam a Férfit, aki 3 éve minden éjjel tanúja lehet feltételezett horkolásomnak, de váltig állította, hogy ő még soha a büdös életben nem hallott horkolni, relaxáljak csak nyugodtan ezután is, biztos csak valami félreértés volt az egész... Mindenesetre megbeszéltük, hogy ma este lámpaoltás után ő ébren marad és figyeli, hogy horkolok-e, reggel pedig részletesen beszámol a tapasztalatairól.
Hát ezen a szörnyű dolgon kívül nem történt olyan sok izgalmas dolog. A múlt héten félgőzzel gyakoroltam, valahogy pénteken nem voltam annyira ráhangolódva a dologra, lehet,hogy agnizni kellett volna (már hiányzik!!!), még a vinyásza gyakorlásban sem sikerült semmi látványosat összehoznom. Érdekes, mióta figyelek rá, egyszer sem sikerült, amikor korábban nem ez volt a fókuszban, többször is előre tudtam ugrani keresztezett lábbal, úgy,hogy észre se vettem szinte.
Vasárnap délután kimentem a Millire ingyenjógára (szeretek mindent, ami ingyen van). Andi tartotta, a mosolygós gyilkos. :) Nem én adtam neki ezt a nevet, hanem egy barátnőm, aki egy időben járt hozzá agnira. Én egyszer, talán még hónapokkal ezelőtt voltam nála órán, akkor még nem volt olyan vészes, de később mondta Viki,hogy sokat fejlődött igazítás terén. Viszont Ő, ellentétben Gaurangával, állandóan, megállás nélkül kedvesen mosolyog, bíztat mindenkit, de ahogy Viki mondja "úgy igen, nagyon szépen csinálod....és közben igazít egy olyat,hogy te beszarsz, de ő közben rendületlenül mosolyog." Imádni való. :) Szeretem a szadista tanárokat, főleg, ha közben mosolyog és bíztat is. Nos vasárnap ebből kaphattam némi ízelítőt, egyszer-kétszer belém fagyott a szusz. Igaz, olyan meleg se volt, vagyis szép idő volt, de nekem azért hiányzott a masszív izzadás. Egyébként nem voltunk sokan, talán 8-an, ebből 3 ismeretlen arc. Volt egy anyu korabeli néni is, egész jól nyomta, kicsit irigy is voltam...bezzeg az én anyám, sose lehetne rávenni a jógára, vagy ha el is jönne, végig röhögcsélne, mint egy kamasz. :) De ha egyszer jönne, biztos, hogy Andihoz küldeném: nagyon jól magyaráz, szinte minden nehezebb pózra mutatott egy helyettesítőt, szóval figyelt a kezdőkre, reméljük így megjön a kedvük az astangához, és nem tartották túl nehéznek.
Ma reggel István tartotta a mysoret, állítólag szuper órái vannak, jól igazít, legalábbis ez a hír járja róla (bár engem valahogy legtöbbször kifelejtett, de azért amikor véltelenül megtalált, akkor éreztem benne is a szadista vért), szóval már majdnem eldöntöttem, hogy megyek hozzá, bár Móni is és Évike is (aki végül nem jött) könyörgött,hogy ma kivételesen este menjek órára velük. Hát végül győzött az ágy, vagyis sikerült nem kikelnem belőle hajnalban, úgyhogy a reggeli mysorenak lőttek. Na majd legközelebb megnézzük.
Az esti órám szintén közepesen sikerült, remélem nem állok be egy ilyen állandó szar közepes szintre. Múlt hét elején jól ment, de aztán csütörtök óta stagnálok... Hát nem tudom, arról volt szó, hogy egyszer fent, egyszer lent, nem pedig arról,hogy sokszor sehol....

Csomó mindent akartam ám írni, de sajnos leszívta az agyamat ez a kettes sorozatocska.
Mindegy, kezdjük is ott,hogy vasárnap este elolvastam egy jógás blogbejegyzést, ami arról szólt,hogy nem egyszerű összeegyeztetni a jógát a családdal/barátokkal és hogy ez milyen konfliktusokhoz vezethet stb... Na ezen jól elgondolkodtam, mire ugye a vonzás törvénye (materialista olvasóim ugorhatnak pár szót) egyből működésbe lépett, fél óra múlva úgy összevesztünk Mohival,hogy zengett tőlünk a ház (nem szokásunk, egyébként), egész pontosan azon,hogy én kurvára ne akarjak kimenni Indiába nélküle, maradjak itthon a seggemen szépen, menjek el minden nap jógázni és ne pattogjak-szó szerint. Ha pedig annyira ki akarok menni, várjam meg, amíg ő is ki tud jönni- ami sajnálatos módon ebben az életünkben nem fog bekövetkezni, próbáljak meg újjászületni, addig pedig osszam be azt a három alkalmat, ahányszor volt szerencsém kint járni és kuss.(- a szerk.) És gondolom örüljek, hogy elmegyünk nyaralni majd Nyugatra...
Hát a béke még mindig nem állt helyre teljesen, ez pedig a hétfő reggeli mysoromra is rányomta a bélyeget, végig füstölgött a fejem, az fix. Egyébként közepesen ment.De! Elkezdtem megvalósítani a legújabb tervemet, vagyis most kicsit rápörgök erre a vinyásza témára. Nem igaz,hogy már 4 hónapja ugrálok itt, mint Erobik Norbi fénykorában, azt' még mindig ellúzerkedem az egész vinyásza cuccot. Először is -tudom,hogy ez is nagyon furcsa, mondhatni abnormális- kifejezetten nem megy nekem a felfele néző kutyus, mégpedig annyira nem megy, hogy ezt még mindig nem erőltetem. Ugyanis ha szabályosan szeretném csinálni, meg kell feszítenem a térd körüli imzaimat, és olyankor mindig kattan egyet a térdem, ami pedig olyan fájdalmas kattanás fajta, és ilyenkor mindig meg kell mozgatnom a kezemmel, hogy visszakattanjon. Nem tudom mi lehet a baj, lehet,hogy csak simán a térdnyomorultságom az oka, de remélem pár héten/hónapon belül megerősödnek aaaaaaamkattogó izületeim, és akkor minden rendben lesz. A napüdvözletnél egyelőre még nem merek kézenállásba felmenni (nem is tudok,csak segítséggel), viszont igyekszem "kontrolláltan" hátraugrani. :) Viszont ami miatt mostanság nem hagyok ki egy vinyászát se, az az előreugrás lefelé néző kutyából. Eldobtam a téglát, többé nem kell nekem olyan, most már magam szeretnék keresztezett/nyújtott lábbal előre vetődni, legalább olyan szépen, mint a fiúk. Ahhoz képest,hogy még csak hétfő óta csinálom, meglepően jól megy, már nem vetődök, hanem tudom kontrollálni az ugrást, és 5-ből 3 szor elég magasra tudom felvinni a csípőmet-csak ugye az a baj,hogy erre sosem számítok, így mire észbe kapok,hogy esetleg kereszteznem kéne a lábamat, vagy nyújtani, rendszerint épp térdre esek. De legalább már tudom mit nem tudok-eddig teljes homály fedte az egész témát. Még pár hónap, és menni fog. A. Indiában úgy tanulta meg ezt, hogy a tanára a falnál gyakrolotatta az előreugrást, és állítólag tök hatékony volt. Egyszer kipróbálom. (mondjuk ez a pasi mondta a csöcsös dolgot is, amin úgy kiakadt G. a fészbukkon, szóval lehet,hogy megoszlik a szakma véleménye erről a falas módszerről is)
Kedden legnagyobb bánatomra ki kellett hagynom Panni csudás óráját. tényleg kifejezetten hiányzott, többször is eszembe jutott,hogy most éppen melyik ászanánál járhatnak. Amikor meg arra gondoltam,hogy most ebédelnek, kifejezetten emésztett a sárga irigység, főleg,hogy 3 órán keresztül éheztettek minket a konferencián!!! Amikor pedig visszahallottam,hogy én is hiányoztam a jógaórának, hát akkor majdnem könny szökött a szemembe (kicsit érzékennyé tett ez a sok vinyásza :) ) Közben,hogy valahogy túléljem ezt a sokkot, végig onlájn kapcsolatban voltam a jógásaimmal, A-val jól kitárgyaltuk a jógaoktatói képzést- tökre rápörögtem-, kibeszéltünk néhány más jógaoktatót (természetesen ötödkézből szerzett félinformációk alapján :) ), workshopokat, szóval azért ne izguljon senki se, nem telhet el úgy fél óra se,hogy én nem pörgök a jógán!
A keddi elmaradt klubdélutánt persze bepótoltam a mai órán önhatalmúlag. Az óra előtti csendes ráhangódást idegeskedéssel töltöttem -felcseszte az agyamat a családom. Mondta Merci, hogy mondjam ki párszor jó hangosan,hogy Hare Krisna vagy Gauranga és ettől majd megnyugszom. Ez utóbbit biztos nem mondtam volna, mert még meghallja és egyből rohan és beleigazít valami szörnyűségbe.... Aztán a trikónászánák alatt a családommal telefonbeszélgettem vagy 10 percig (még mindig nem értem,honnan tudta G hogy telefonáltam????) , az ugró lószarpóz alatt pedig jógástársammal, Sz-val pletykálkodtunk a folyosón. Nem is baj, mert -tudom, unalmas vagyok- a térdem megint kicsit buzerál. Nos nem tudom,hogy órán húztam meg, vagy még a munkahelyemen, ugyanis gondoltam az új szoknyámban és a szép magassarkúmban megcsinálom azt a pózt, amit G is felrakott a fb-jára (mittomén milyen ászana-nem is hallottam még soha se a nevét, nem tudom megkeresni se), majd ugyanazt megcsinálta és felrakta a Zsófi nevű jógástársam is. Na a fejembe vettem, hogy muszáj lesz beállnom a sorba, csak sajnos elfelejtettem, hogy nekem nem megy ám a lótusz valami könnyen, bemelegítés meg egyéb varázslat nélkül meg végképp nem. De azért én addig addig rángattam a lábam, meg nyomtam lefele a térdem, amíg végül tökre megfájdult, és kurvára nem ment, tehát cseszhetem a képet, meg s térdemet is, remek...... Egyébként, leszámítva ezeket a rövidke szüneteket, nem ment rosszul a mai felvonás, talán csak a hátrahajlítólnál éreztem, hogy megfulladok. Pedig két jógástársam, az állandó párosgyakorlatpárom (jaaaj mi a keresztneve???) és Dr T. is panaszkodott, pedig ők azért jól nyomják. Még mindig T. telihold felvetésén gondolkodom, most majd tudományosan is elkezdem megfigyelni magamat és társaimat. Az mondjuk tény,hogy ma mindenkinek volt valami nyűgje. Viszont vasmarkú szadista Górangácskánk ma igazán vajszívű és empatikus volt, nem is értem mi lelte, mindenkit dicsért, meg lelkesített. Még engem is! A vállkínzó póznál külön megkínzott óra után, és megállapítottuk,hogy hendikeppes vagyok, még számára is érthetetlen, miért fáj a vállam elülső része....egy szó, mint száz, lehet,hogy le is rokkantosíthattatnám magam emiatt, annyira gáz a helyzet.
Jó hosszú lett, mi? 3 régi és 2 új olvasómat is ki fogom kérdezni,hogy egészen biztosan elolvasták-e a mai bejegyzésemet is. :)

Van egy újabb parám. Mégpedig az,hogy nehogy astanga undorom legyen. Egyrészről legalább 3 helyről hallottam azt,hogy valaki beleunt a jógába, mert túl monoton vagy egyéb okok miatt, másrészről ugye van már rossz tapasztalatom, mégpedig a táncos múltam: annyira megutáltam az egészet,hogy ma már rá se bírok nézni a régi táncos képeimre. Persze ez egy meglehetősen összetett folyamat volt, amit itt most nem részleteznék, de a lényeg,hogy én is hibás voltam abban, hogy ennyire megundorodtam az egésztől. Meg harmadrészről, szeretek értelmetlen, meg nem történt dolgokon parázni. Most valahogy rápörögtem erre a témára, elkezdtem ezen aggódni, hogy mi van, ha előbb-utóbb jógaundorom lesz. Hogy lesz akkor tökéletes testem (vagy hogy fogom tudni megőrizni), mi lesz a testi és lelki fejlődésemmel, a hobbimmal stbstbstb... Persze tudom, nem kéne ezen pörögnöm, mert egyrészről így könnyen bevonzhatom, másrészről még csak 4 hónapja fanatikuskodok, a táncot meg kb 7 év után kezdtem unni, szóval bőven van még időm kitalálni valamit erre a nem is létező problémára. A baj az,hogy néha úgy érzem, valaki kényszerít engem a heti 5 astangára. Néha szívem szerint elmennék egy agnira, esetleg egy csípőnyitó órára, pár percig gondolkodom rajta, aztán észhez térek ,és jól lecseszem magam, hogy hogy lehetek ilyen felelőtlen. A heti 5 astanga (ami gyakran csak 4 ) sem 6, amennyinek lennie kéne, hát hogy gondolom én ezt,hogy majd egy agniért vagy valami másért ezt a mennyiséget még lejjebb viszem, meg majd akkor jól visszafejlődök, aztán csak nézek majd.... Tudom tudom, ez egy nagy hülyeség, úgyhogy meg is fogadtam, hogy legközelebb, ha telihold lesz, na azon a héten majd mondjuk 2-3 napon át nem megyek astangára, hogy ne kelljen éreznem mennyire béna lettem (bár teszem hozzá, valaki azt mondta nekem, hogy ez a teliholdas dolog csak egy hülye babona. nem tudom, most majd megnézem, mi lesz szerdán, ha megint elfarönkösödök, akkor megállapíthatom, hogy ez egy tudományos tény, teliholdkor az ember bemerevedik, és készpássz. Ha most jobban fog menni, akkor még tovább gondolkodom azon, hogy elhiszem-e ezt vagy sem). Szóval még gondolkodom, hogy jövő csütörtökön és pénteken ne menjek-e astanga helyett agnira vagy csípőnyitóra. Hétfőn tuti a mysore, kedden egész napos céges bohóckodásra megyek, úgyhogy ez szünnap, szerdán csak este tudok bárhova is menni, úgyhogy marad a kettes (remélem nem vallok kudarcot a hold miatt!!!!), de lehet,hogy csüt-péntekre beiktatok valami MÁST.
Egyébként a csütörtök, péntek közepesen ment, semmi különös nem történt. Csütörtökön ismét aktív vinyásza napot tartottam, vagyis kb 1 kivételével az összeset mgcsináltam, pénteken már nem ment, kicsit fáradt voltam, meg óra elején a napüdvöleteknél próbáltam lejjebb menni a csaturangában, mint amennyire megy, ez pedig úgy kifárasztott, hogy kb a hetedik után azt hittem, agyvérzést kapok... Kicsit szenvedtem a melegtől (néha rosszul bírom), aztán korábban el is kellett mennem, szóval a péntekem nem volt az igazi. A térdem jobb, de lótusznál azért érzem, hogy még nem az igazi, úgyhogy vigyázok. Viszont a teknős kivételével egészen türhetően mennek már a hajlongós pózok, például rájöttem,hogy bizonyára perverz vagy nem normális vagyok, mert nekem kifejezetten az egyik kedvencem a cipész póz, amit kb mindenki utál. ( http://www.yogaprasad.com/pages/photo%20gallery_baddhakonasana_en.htm8 ) Nagyon kényelmes, sokszor itthon is ebben a pózban üldögélek. Előre hajolni még nem teljesen tudok benne, csak ha lefogják a lábamat, mert amint előrehajolok, egyből felemelkedik a fenekem (olyan könnyű :) ), na de a térdem már majdnem lent van. Ja, találtam egy tök jó cikket valahol, ami pontosan az én problémámat írja le: http://aum.hu/index.php/anatomia/gomukhasana-merev-vallakra/
Ugyanis nagyon úgy tűnik, én vagyok az egyetlen e földön, akinek gomukhasanaban nem ér össze a két keze, mert ugye rajtam kívül mindenkinek könnyen megy.....hát igen, kicsit nyomorult vagyok, de most majd gyakorolok.....

Andi felvetette, hogy menjünk Shesadri ws-ra jövő héten. Nem tudom, gondolkodom rajta, de valahogy nem pörögtem rá annyira a témára, mint amikor valami hastáncvilágsztár jött Bp-re. Akkor úgy éreztem, feltétlenül ott kell lennem, mert ha nem megyek el, összedől a világ. Mondjuk az astanga teljesen már, mint a hastánc, ahol egy tanár nem tanár, ugye mindenkinek megvan a saját stílusa, és egy idő után muszáj, hogy más impulzusok is érjenek egy táncost, ne csak egy fajta. Persze, biztos szuper, meg sokat lehet tanulni ezektől a külföldi sztárjógiktól, de azt hiszem eléggé kezdő vagyok én még, és bőven elég nekem egyelőre az én tanárom által képviselt irány. Persze már nagyon várom,hogy télen 1 hónapot Indiában töltsek egy jógaiskolában, és napi több órán át jógázzak, az biztos szuper lesz és sokat fog dobni a tudásomon, de talán azt is gondolom, szükségem van még az előttem álló jó pár hónapra ahhoz,hogy képes is legyek befogadni majd ezt a rengeteg információt (hehe). Persze azért kíváncsi vagyok, és ha most így hiretelenjében pár hónapon belül nem kéne kompletten felújítani és berendezni a lakásomat, összegyűjteni a pénzt a nyaralásra, néhány nyári cuccra, a jógaoktatóira, aztán Indiára...nos akkor biztos elmennék, de így még erősen fontolgatom a következő hetek 20-30 ezres workshopjait....

Kedden már kezdtem azt hinni, ez is egy "....egyszer lent" hét. A hétfő reggeli mysore olyan semmilyenre sikerült, a kedd délelőtti pannis órán meg inkább szerencsétlenkedtem, mint nem. A teknős póz egyszerűen nem akar menni, nem elég, hogy megfulladok, és eltörik a bordakosaram, ,még a lábam is fáj mindezek tetejében. Hála istennek. Mindegy, nem adom fel, hamarosan menni fog. A hétfői órán lesérülhettem , bár fogalmam sincs mikor, mert nem csináltam semmi extrát, de hétfő este óta különböző intenzitással fáj hol a bal térdem, hol a jobb. Azért kegyesek velem az Istenek, mert sose fáj egyszerre a kettő, mindig csak az egyik. Hétfő este a jobb sajgott (ezt az érzést utálom a legjobban, tompa fájdalom, ami mindig ott van, ha állok, ha ülök, ha fekszek) Kedd reggelre ez elmúlt, vagyis átkúszott a balra, ami ugye eredetileg is a nyomorult térdem. A tegnapi órán meg sikeresen meghúztam az egyik napüdvözletnél, azt hittem beszarok, de Gauranga adott nekem China olajat, ami nagyon jót tett. Egy részről a bal térdem, lábszáram, könyököm és orrom (ezeket a testrészeimet fogdostam össze az olajos kezemmel) egész óra alatt kellemes hűvösben relaxált, nem éreztem a 35 fokot, másrészről úgy lezsibbadt a térdem, hogy semmit nem éreztem. Tudom, vigyázni kell ilyenkor, de egyelőre úgy tűnik, túléltem. Mondjuk azt megéreztem, ahogy bakászanából pontosan ráestem a belső térdszalagomra- hiába, fantasztikus az egyensúlyérzékem.....
Lényeg az,hogy tegnapra megtört a hét elejei átok, ugyanis sikerült lenyomnom egy csudálatos kettes sorozatot!!! Még mindig olyan büszke vagyok magamra, hogy nem lepődnék meg egy olimpiai aranyérmen se,na de egyelőre még nem hívott az OB, hogy akkor szeretnének adni egyet. Hát na, egyszerűen szuper volt. Először is- mert amellett hogy szuper hajlékony vagyok, még hihetetlen kemény is :) az összes vinyászát lenyomtam. Nem hagytam ki egyet sem. Sőt, ha ez nem lenne elég , elmondanám, hogy az összes ászanát is sikerült kitartanom 5 hosszú hosszú légzésig.Kivéve egyet, a hátrahajlítósat, mert ott szokás szerint elkezdtem nem kapni levegőt, így inkább összerogytam. Fejenállásokból az első 5-öt vállalom be, az utolsó kettőre még nem vagyok elég érett. Viszont ékapadánál a bal lábam alá már be tudom görnyeszteni a fejemet, kb a fejem közepénél van a bokám, szóval azt hiszem, van még remény! (A jobb lábamat most hagyjuk)
És ami a legjobb, óra után csak úgy félig voltam kidögölve, de nem teljesen.
Na, most ennyi,kedves népes olvasótáborom, rohannom kell. És már csak 6 óra, és kezdődik a mai óra!!!!

néhány személyes dolog

Tudni kell rólam és anyuról,hogy mi iszonyatosan imádjuk egymást, de valahogy ő úgy gondolja, nem aprózzuk el olyan kis semmiségekkel a mély lelki kapcsolatunkat, hogy mondjuk belefolyjon a mindennapi életembe, mint például milyen iskolába járok (4 év után: hát a Kata egyetemre jár, Szegedre vagy nem nem, Székesfehérvárra....közgazdasági....turizmus és vendéglátás. jajaja igen igen, most mondja, idegenforgalom és szálloda szak, Szolnoki Főiskola, további 4 évvel később: most az Eltére jár, alkalmazott turkológia és nyelvész szakra, meg török tanári = török és alkalmazott nyelvészet...na mindegy), kik a barátaim, mi a hobbim, hogy halad a táncos karrierem ("saját tánciskolája van Szolnokon, már 3 éve"...igen, ez igaz,de Szolnokra suliba jártam, a tánciskolám meg Fehérváron volt)..... ezek számára mind-mind részletkérdések, hisz úgy gondolja, ha boldog vagyok és a lelkem rendben, akkor minden rendben, nem számít, azt milyen módon és hogyan érem el.
Nemrég közértben voltunk, és én valami erobik magazint lapozgattam, amiben megláttam a jógás társaimat Indiában, és felkiáltottam: "Anyu, nézd, velük járok jógázni, és jövőre én is pont ide fogok menni velük, Indiába nézdnézd...." Fel se nézett, csak annyit mondott: " epreset vagy erdei gyümölcsöset kérsz? "....
na szóval ennyi háttér info birtokában igen csak meglepődtem, amikor az előbb azt hallom, amint az elmaradhatatlan Szennyműsort nézve így kommentálja a látottakat Robinak: "na látod, erre jár a Kata.....ilyen melegben....nem tudom,hogy bírja, főleg minden nap.....sőt, olyan tehetséges (anyai túlzás, nem tudom honnan vette, gondolom kikövetkeztette), hogy tanárképzésre is fog menni, hát szerintem ő ennél a nőnél biztos hajlékonyabb....áááh én ezt biztos nem bírnám"
persze Bikram jógát mutattak, nem astangát, vagy agnit, de igazán meghatódtam,hogy eljutott a tudatáig valami olyan, ami igazán fontos az életemben.
Sajnos a barátaimat, Mohikámat nem különösebben érdekli a jógafanatizmusom, a fejlődésem, a nyűgjeim, tulajdonképpen ezért is írok blogot, mert így majd nem fog a múlt ködébe veszni bámulatos fejlődésem. Egyébként, ha én fanatizálódom, igazi fundamentalista módjára viselkedem: igyekszem mindenkit megtéríteni, próbálom minden barátomat rávenni,hogy jöjjön, és próbálja ki a jógát. Fura, mert ez mindig olyanoknál sikerül, akikre nem is számítok. Legjobb bnőm Réka hallani se akar a jógáról, pedig egészen biztos vagyok benne, hogy igazán passzolna a személyiségéhez. Barbikám, másik legjobb bnőm viszont jó pár hétig lelkesen jött velem, imádta az agnt, aztán elutazott, de nyártól megint becsatlakozik. Évi barátnőm nehezen bírta az első óráját, azt hittem nem látom többet, de nagyon lelkes, már vett bérletet is, mondjuk nem tudunk együtt járni épp, mert ő most péntek esténként jár, de szereti nagyon. Aztán Krisztikém, aki a maratoni futásai mellett már vagy 1 éve jár az én tanáromhoz, havi rendszerességgel (=havonta egyszer, maximum kétszer). Ilyenkor mindig elmondja a tanárnak, hogy ő már régóta jár, csak sajnos nincs ideje rendszeresen jönni, mert fut, de biztos nem emlékszik rá, és ő most nagyon béna, de majd most már fog járni rendszeresen. És ő az, aki óra után mindig megkérdezi,hogy szeirntem nagyon béna volt-e. :) De esküszöm, legközelebb már figyelni fogom. Nagy szívfájdalmam, hogy Mohikám, a szerelmem, nem lett jógafan, pedig már elképzeltem, hogy igazán menő jógás pár lehetnénk. Eleinte örült neki, hogy lelkesedek, aztán picit hümmögött, hogy mé' megyek minden nap, sőt később szerintem féltékeny is lett egy csöppet, hogy mi az hogy így lelkesedek valami olyanért, amiben ő nincs benne, de másik pasi igen, meg most akkor miért nem járok más tanárhoz is mér csak ehhez az egyhez, aztán elvittem egy órára, hogy lássa mi merre mennyi. Sajnos fanatikus nem lett, konkrétan végig lazsálta az órát, de azóta legalább támogat a lelkesedésemben, szerinte szuper lenne, ha elmennék a jógatanár képzésre, meg úgy szervezi a programjainkat, hogy tudjak menni jógázni a tanárom órájára, sőt, volt olyan,hogy egy mysore előtt ő rugdosott ki az ágyból. :)
Szóval a barátkáim közül senki sem lett olyan fanatikus, mint én, úgyhogy kénytelen vagyok a jógán haverkodni. Ez most már igazán jól megy, hála a klubdélután hangulatú keddi óráknak, a szadista tanáromnak (mindig is szerettek az emberek közösen szenvedni) és az Atma center szuper konyhájának. Rengeteg vicces dolog történik órák előtt, után, bőven lenne mit pletykálkodni,de hát ez a rovat nem arról szól :)...
Tehát a fő konklúzió:
I <3 ASTANGA!

(mondjuk, így paprikás-fahéjas krémben, fólia alatt lángolva azt gondolom, még jobban szeretném az astangát, ha mondjuk a narancsbőrt is leégetné rólam, még a rövidnadrág szezon előtt, de mindegy)

milyen címet írjak?

A keddi órákat azért szeretem, mert olyan, mint az "astanga baráti társaság" teadélutánja. Van ott minden, jókedv, móka kacagás, közös élmények, de persze jóga is, keményen. Panni eleve lassabban számol, mint ahogy én lélegzek, vagy ahogy G. számol, szóval kb 15-20 perccel tovább élvezhetjük egymás társaságát. Ennek nagyon örülök, ugyanis jóga órák után a jóleső (ez kamu,néha konkrétan megdöglök) fáradtság mellett mindig egy kicsit csalódott is vagyok, hogy jajj már vége az órának...
Kriszti barátnőm is beesett, aki havi rendszerességgel jógázik velem, vagy agni, vagy asthanga, mikor melyik, és minden óra végén nekem szegezi a kérdést, hogy szerintem most akkor ő nagyon béna volt, vagy csak kicsit. Én pedig minden órán elmondom, hogy fogalmam sincs, mert nem szoktam bámészkodni, még ha úgy is tűnik néha, hogy nézelődök, valójában akkor is befele figyelek (=befele szitkozódok). Most se volt ez másképp, bár néha Jani elvonta a figyelmemet, mindig megbökött, ha pihenni akartam 2 másodpercet. Tisztára Gauranga, lelkiismeret furdalást kelt, ha az ember levegőt akar venni... ohh hányszor hallottam tőle azt a mondatot,hogy "(többieknek:) ha elfáradtál nyugodtan pihenj, Kata gyerünk, szedd össze magad: vinyásza" ...persze ezt vehetem pozitív diszkriminációnak is, és igaza van Panninak, pontosan olyan vagyok mint egy gyerekjógás gyerek, ott kell állnia a hátam mögött, mert különben relaxálok.
Óra után bejött I. is, és mindannyian közösen indiaiebédeltünk. Jó kis klubdélután volt.
A szerdám maga volt a fertelem. Egész nap fáradtan tettem a dolgomat, direkt úgy intéztem, hogy délután legyen 1 órám pihenésre, de persze ez senkit nem érdekelt, mindenki (=Mohi, Anya) pont akkor érezte égető szükségét annak, hogy velem beszélgessen, amikor nyakig betakarózva csukott szemmel feküdtem az ágyban (ilyeneket kérdezgettek, hogy most alszom-e, meg hogy hol van a CSAVARHÚZÓ) na úgyhogy lőttek az egésznek, tisztára mosottfosként estem be órára, pedig nagyon vártam már a kettest. Nem is ragozom, már a napozásnál lihegtem, mint egy felfele néző kutya, a vinyászáknak kb a 60%-át kihagytam, egyes pózoknál meg megmozdulni nem tudtam, nem hogy 5 légzésig kitartani. Az ugráló páva póz még mindig maga a borzalom, a megvadult ló ászana meg valami hihetetlenül térdgyilkos. A hátrahajlításoknál szédültem, mint egy részeg, 2 légzés után meg nem kaptam levegőt és lihegtem, mint egy futónő....na nem ragozom. nem volt jó.
Bezzeg a mai. Jól ment. 3 vagy 4 vinyászát hagytam ki (a tanárom szerint egy "csomót", dehát gondolom szét volt esve és összefolytak az elméjében a napok és a vinyászáim), bár nagyon meleg volt, izzadtam mint a szaunában, de mindegy, mert a sikerélmények elhomályosították a negatív dolgokat: avagy bizony magamtól is beleheveredek már a széles terpesz spárgámba, és nem, már nem púposan, hanem egész nagykönyv-szerűen (némi jóindulattal, de ma ilyen napom van, nagyon jóindulatú vagyok magammal). A teknős pózban, tanári ráhatásra, 1 kerek másodpercig meg tudtam maradni. A tittibászanát már megtartom, a bakászanában még nem találom az egynesúlyomat, de amint az meglesz, a póz is meglesz, mert már elbírom a hatalmas hátsómat (pedig 4 kilót dagadtam az elmúlt pár hónapban). Tegnap kettesen a bal bokámat már a copfomra tudtam tenni. Meglesz a tarkóm hamarosan. Sőt, a lótuszt is bírtam ma. Igaz, a súlyos bal lábam még mindig eltöri a jobb bokámat és/vagy elszorítja a boka ereimet, de mindegy, majd ha fogyok, a lábam súlya is elviselhetőbb lesz :). Viszont van egy dolog, ami tökre aggaszt. Már figyelem egy ideje, de nem javul a helyzet, ugyanis a bal és a jobb oldalam úgy viselkednek, mintha két különböző emberhez tartoznának. Tudom, hogy mindenkinek van egy gyengébb oldala, de szerintem nálam ez már kóros. Pl maricsi D-ben a kezdő oldalt (sose tudom,hogy ott merre kezdünk) simán meg tudom csinálni, könnyen összekulcsolom az ujjaimat, plusz magamtól is képes vagyok a gerincemet csavarni. Viszont a másik oldal annyira gyenge, hogy még csak a két ujjam vége se ér össze, így gyakorlatlag nem is tudom rendesen megcsinálni a gyakorlatot, mert a kezemmel támaszkodnom kell. Szerintem ez hatalmas különbség. Ugyanezt érzem akkor is, amikor a lábamat a nyakam mögé akarom tenni. Jobb oldal halott ügy, bal lábamat meg mondom, már a copfomra tudom tenni (csak jelzem, megint jóindulatú voltam). Még van egy pár ilyen eset, de most nem jut eszembe több. És van még egy dolog, ami bizonyítja testi fogyatékosságomat: kettesen van az a szerencsétlenség, amikor egyik kar föntről-másik lentről kulcsolódik a hátam mögött. Na. Az nem megy. Beszarok, amikor megpróbálnak beleigazítani. Nagggyon fáj. És tegnap véletlenül felnéztem, és láttam, hogy kivétel nélkül mindenkinek megy, kényelmesen pihen hátul összekulcsolt kézzel és az én kínomat nézi. Lehet,hogy hátközép és váll plasztikára lenne szükségem.
Mára ennyi, kedves olvasótáborom, avagy I. , A. és G. :)

Na. A múlt hetemet is sikerült terv szerűen alakítanom, bár úgy volt,hogy nem fog menni. Elvileg csak 3 jóga fért volna bele, mert a hét második felében nem voltam itthon, szombat este jöttem haza. De mivel hétfőn 2 órán is voltam, így már meglett a négy, és csodák csodájára -magam is nehezen hiszem el- sikerült egyedül gyakorolnom. A többiekkel felmentünk a hotel gyér kis fitnesztermébe, és amíg Móniék a biciklin meg a tudom is én min izzadtak, én szépen és szabályosan megcsináltam 5-5 napüdvözletet, az összes állót és még néhány fekvőt is. Büszke vagyok magamra, plusz így meglett a heti 5, persze, némi jóindulattal.
A hétfő reggeli mysoromat annak szenteltem, hogy megfigyeljem, vajon mennyire térek el a kőbe vésett egyes sorozattól, mi az, amit kihagyok, nem csinálok helyesen, vagy máshogy csinálok. Már rögtön a napüdvözletnél elkezdek improvizálni (hiába, 10 év színpad megtette a hatását), össze-vissza hajlongok, lefelé néző kutyában nyújtogatom a térdemet, erobikozok, de mindez csak azért van, gondolom, mert ilyenkor hajnalban még csak az agyam van ébren, de a testem még alszik, ezért fel kell ébresztenem, főleg a térdemet és a derekamat. Ilyenkor eszembe se jut ugrálni, szó se lehet róla, erobikra azért csak nem megyek, maximum lépkedek. Ja, közben szorgosan gyakorlom a csaturangát, már szabályosnak is lehetne mondani az alkotásomat, amennyiben a helyes csaturangát úgy találták volna ki, ahogy az nekem megy, vagyis fenekem, hasam lelóg, karom enyhén behajlítva, lábfejek befelé néznek....mondjuk alakul. hétről hétre lejjebb kerülök egy tizedmilliméterrel....
Aztán amiben még rebelliskedek, azok a háromszög csodák. Sajnos képtelen vagyok rendes koreográfia szerint táncikálni, a két oldal között általában kúszva teszem meg a terpesztávolságomat, vagy, félig vonszolom magam. A fejletevős pózok furák, a vezetett órákon is azért szenvedek, mert egyszerűen képtelen vagyok rendesen felegyenesedni két verzió között, nem hogy még hátra is hajtani a fejemet, ugyanis amint megemelem a fejemet, elszédülök, mint egy részeg kutya, nincs mit tenni, a legegyszerűbb, ha egyszerre, felegyenesedés nélkül csinálom mind a 4 verziót. A fekvők végén mindig ellébecolom a hídépítő pozitúrát, de mentségemre legyen mondva, azért, mert ha helyesen csinálom szétszakad a térdszalagom, és ez amellett,hogy kellemetlen érzés, még meg is ijeszt. Az utolsó vinyászákat szintén módosítom, vagyis lefelé néző kutyából inkább térdre rogyok, mint sem hogy ugrabugráljak, mint valami erobikos. :) A legutolsó két vinyászát pedig teljes egészében törlöm a programból, ugyanis nem illik bele és kész.
Na. Így csinálom én. Akár könyvet is írhatnának belőlem, annyira autentikus vagyok.
Jah és persze mostanság egyre többet koncentrálok a bandháimra- vagyis mondjuk azt, találomra húzogatom befele a hasamat és a gátizmomat (vagy ki tudja,hogy mit). Plusz bevezettem egy negyedik bandhát, amit úgy hívunk, hogy szájfogbandha. A lényeg az, hogy annyira kell koncentrálni az adott ászanára, hogy közben összeszorítjuk a fogainkat és lilára préseljük a szánkat. Így garantáltan megakadályozzuk, hogy kiköpjük a tüdőnket, vagy ne adj isten a jótékonyan áramolgató pránát egy nehezebb ászana során. :)

Hétfőn egy délutáni agnival folytattam a nap jógás részét, utána pletykálkodás következett, végül indiai vacsorával fejeztem be. Szuper volt az agni, igazából óra közben jöttem rá,hogy nagyon hiányzott már nekem. Vissza is fejlődtem természetesen az elmúlt 5-6 hétben. Szinte semmit se tudtam kitartani 21 légzésig, általában 13-15-nél kidőltem. A pózok viszont sokkal jobban mentek, este lévén elég hajlékony voltam. És megint rájöttem,hogy tökre szeretnék menni oktatóira. De persze, csak akkor, ha a félhold póz A,B,C-t és a mérleget kihagyjuk a tananyagból. :)
Kedd délelőtt pedig elmentem az első délelőtti astangára. 11 óra, Kálvin tér, pont ideális. Bár nem az én tanárom tartja, hanem Panni, mégis teljesen meg voltam elégedve. Már óra előtt megbeszéltük,hogy engem igazíthat rendesen, ne fogja vissza magát. Nem is hanyagolt el, bár meg kell mondanom, mosolyt csalt szenvedő arcomra, amikor pillekönnyű testével "rámnehezedett", meg se éreztem szinte, hát igen, hozzá vagyok szokva a 80 kilóhoz, Panni meg csak 50 körül van. A teknősnél ő is segített,de ma valahogy nem ment. Viszont megmutatta, ő hogy szokta gyakorolni. Jó kis rávezető gyakorlat ötletet adott.
Arra pedig szintén rá kellett jönnöm,hogy délelőtt se vagyok olyan hajlékony, mint délután/este. Mi lesz most, nem fogok fejlődni, csak délutánonként? :(
Szerda este szokásos budai kínzókamra, viszont, mit ad isten, elkezdtük a kettes sorozatot gyakorolni. Jött velem Évike is, aki lelkesen jár, már 3 hete, tehát ez volt a harmadik órája. Mondtam neki, hogy nyugodtan jöjjön, nem kell beszarni, a kettes is ugyanolyan k. nehéz, mint az egyes. Természetesen igazam lett, mert hát Kata mindig megmondja a tutit. Pontosan úgy reztem magam az első kettes sorozatomon, mint a legelső egyesen. Habár nem, mert azért jobban ment, mint akkor az egyes. De nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Egy adag könnyebb és egy adag nehezebb ászana. De tetszett, kifejezetten tetszett, sőt, ez is felpörgetett, jó lenne, ha hetente többször lenne kettes sorozat. Olyan izgalmas! A hátrahajlításokon még van mit finomítani, de nem vészes, hamarosan menni fog. jó volt, hogy sokszor volt a lábunk a nyakunkban (némi jóindulattal) plusz nekem úgy tűnt, minden harmadik ászana tittibászana és bakászana volt. Viszont itt szeretném megemlíteni a koncentrált, terv szerű fejlődésem pozitív mellékhatását: az utóbbi hetekben annyit koncentráltam a hajlékonyságomra, hogy közben észre se vettem, hogy a korábban még tök kínai tittibászana és bakászan bizony elezdett menni...:) Na nem, itt sem kell egyből elképzelni engem, amint az idők végezetéig várakozok bakászanában, amíg a többiek vmi mást csinálnak, szó sincs erről. Csupán 5 alkalomból négyszer fel tudom venni a pózt és 1-2 mp-ig meg is tudom tartani izomból, bandhából és nem csak véletlenségből...jó, mi?
Látom viszont,hogy az új sorozatban a kedvencem ez a pávapóz lesz, ami leginkább azokra a szerencsétlen végtagok nélküli indiai nyomorultakra emlékeztet engem, akik ilyen kis fakocsikon tologatják magukat Bombay utcáin. Na, pont ilyen ez a póz. Meg az ugró lópóz is elég szemét, de mindegy, majd meglesz.
Az óra mellékhatásaként valóban kicsit agresszív lettem, amikor a tanárom a vállamat próbálta kitépni a helyéről, megfordult a fejembe hogy hátracsapok, de végül nem tettem, hihetetlen önuralmamnak köszönhetően. Viszont másik mellékhatásként állandóan röhögtem, mint valami retardált, főképp magamon, másrészről azon, aki kitalálta ezeket a lehetetlen ászanákat, harmadrészről csak úgy. De óra után láttam, hogy más is jókedvere derült: az öltözőben is felszabadult a hangulat, plusz az izmos fiú is vigyorgott, mint egy tejbetök. Persze, lehet,hogy ő máson,de mindegy.

Vajon kijelenthetjük, hogy ha a hétfő reggelem igazán jól indul, akkor ilyen lesz az egész hetem?
Remélem, mert én nagyon szeretem, amikor szuper minden, és tökéletesen elégedett vagyok az életemmel.
Nos ugye a reggelt májszorral kezdtem, ami egyszerűen fantasztikusan sikerült. Na nem, nem azért, mert hirtelen lenyomtam a komplett harmadik sorozatot vagy tudom is én, nem, semmi különös nem volt, egyszerűen csak jó volt. Kicsit ugyan fáradt voltam, plusz kiugró fejlődést sem tapasztaltam az utolsó gyakorlásomhoz képest, egyszerűen csak ment minden a maga útján. A tanár megint kínzott rendesen, én meg visítottam, mint egy disznó, de talán szép lassan kezdem látni a fényt az alagút végén. Már magamtól is lefekszem például upavistában (persze a hasam az csak segítséggel van lent, de mindegy) és már a teknős kézösszekulcsolása sem fáj annyira. Igaz, amikor érzem, hogy megfogja a bokámat és rámszól,hogy tartsam magam, rendszeresen a sírás kerülget, de nem adom fel, pár hét és menni fog....ugye?
Aztán ma kipróbáltuk a következő cél-ászanámat, vagyis az ülve a nyakamba veszem a lábamat ászanát. Nem is tudom mi ennek a hivatalos neve. De mindegy, van még időm megtanulni, mert még kb sehol sem tartok. Vagyis nem is tudom hol tartok, mert úgy meglepett ez a póz, hogy azt se tudom mim hova került. A bal persze jobban ment, mint a jobb. A lényeg, hogy kb olyan helyekre kerültek egyes testrészeim, ahol még biztos soha az életben nem voltak. Az a baj,hogy szerintem ezt egyedül nem tudom gyakorolni. Mert mondjuk a többit igen, pl I. szerint teknőspózban kéne tévét néznem. Kéne. De nincs tévém.
Szóval ma úgy felpörögtem, hogy délig, vagyis amikor normális esetben kelni szoktam, jógáztam 2 órát, kitakarítottam a lakást, elmentem anyuért, átmentünk mamiékhoz, hazavittem, majd én is hazajöttem. Ennyi mindent 1 teljes nap alatt nem csinálok, nem hogy kora reggel. Sőt, szerintem most fogom magam, és visszamegyek az 5 órás agnira.
Végül pedig megosztanám a (szinte) nemlétező olvasóimmal az első komolyabb jógás csalódásomat. Szóval ugye, 10 éves hastáncos múlttal igazán meglepett a jógás közeg: semmi intrika, fúrkálódás, köpködés, sőt: egymás óráira járnak tanárok, nem győznek gyakorolni, fejlődni, nem szégyellik , ha valamit még nem tudnak, sőt, adott esetben még a diákjaiktól is tanulnak stbstb... Már kezdett is gyanus lenni, hogy ez túl szép ahhoz,hogy igaz legyen. Hát persze, ez sem Tündérország. Írt a tanárom egy blogbejegyzést, amiben leírta a véleményét 1-2 iyengaros dologról, vagyis ami szerinte nem helyes, na erre egyből, mintha csak egy hastáncos blogba csöpentem volna, megjelentek a nagyon okos és nagyon tapasztalt jógafélistenek, kb hogy "jobban tenné, ha nem nyilvánítana negatív véleményt Iyengar Atyaúristenről, mert 1) ő még csak XY éve jógázik, nem pedig XY plusz 10 éve tehát kussoljon 2) ő csak egy astangás, tehát maradjon meg az astangánál és kussoljon, mert ha nem így lesz, akkor majd jól megutálja a fél jógás világ, és akkor majd nézhet". Persze nem így szó szerint, de majdnem.
Hát igen, valaki egyszer mondta, hogy azért szeret ide járni, mert itt a jógatanárok jófejek, emberiek, nem pedig "felfuvalkodott jóga félistenek, akik olyan magas spirituális szintre képzelik magukat,hogy csoda, ha szóbaállnak a diákjaikkal". Hát ezek szerint valóban lehetnek ilyenek, állítólag nem is kevesen...

Nem alakult valami fényesen a hetem. Hétfőn mysore, kedden egész nap Szolnokon voltam, még a 108 napüdvözletre se értem oda, szerda, csütörtök szokásos, ma reggel pedig sikerült nem felkelnem mysorera. Tök mérges vagyok magamra, tudniillik új telefonom van, és nem ott van szundi meg a stop, ahol megszoktam, és hajnalok hajnalán simán kinyomtam az órámat, ahelyett,hogy szundit nyomtam volna. Legközelebb fél9-kor ébredtem. Úgyhogy jó kis agyfasszal indult a reggel, a mai napom teljesen full, nem is tudok délután órára menni, tök szégyen. Heti 3 jóga....mint egy amatőr erobikos. Teszem hozzá, a jövő hetem is így fog kinézni -ha minden jól alakul. Péntek hajnaltól cégszinten sznoboskodunk Bécsben, csütörtök este meg nagyon úgy tűnik,hogy egy halaszthatatlan megbeszélésem lesz, természetesen pontosan az astanga óra elejétől a végéig, Óbudán, úgy, hogy még agnira se tudjak elmenni. Hát mindegy, nem fogok ezen parázni, úgyis azt hallottam több helyről is, hogy nem árt, ha néhány havonta beiktatok pár jógamentes napot. Mondjuk nem most akartam elkezdeni,de mindegy. Jövő héttől (vagyis utána) kicsit jobban összeszedem magam. Hétfőnként kikaparom magam az ágyból, ha esik, ha fúj, keddenként a délelőtti órát fogom megcélozni, a többi napon pedig a délutánit, plusz be kéne iktatnom egy agnit is, mert már hiányzik. Duplázásra nem lesz időm a következő hónapokban, úgyhogy marad a hétvége, ami szintén nagyon sűrű, úgyhogy ezt még ki kell ötölnöm. A keddi órákat nem az én Tanárom fogja tartani, hanem egy lány, kíváncsi vagyok, milyen lesz, remélem benne is van szadista vér, mert ugye, ha relaxálni akarok, akkor masszázsra megyek, nem astangára. Többen is mondták,hogy ki kéne próbálnom egy másik tanárt is, mert állítólag hűűű de nagyon jó, de az van, hogy ő csak péntek este tart órákat, ami nekem már hivatalosan hétvége, tehát nincs időm.

Na, a Tanárom jóslata bevált, telihold után valóban sokkal lazább lettem. Na nem mondom, hogy olyan kimagasló heti teljesítményt nyújtottam, de most nincs okom panaszra. Talán csak annyi, hogy kissé felidegesített a Tanárkám (tudom, hogy olvasod.....), mert beszólt fészbukkon, hogy igazán csinálhatnék már egy rendes vinyászát, mert gáz, hogy bénázok, meg nem megy a csaturanga,az aztán már végképp vérciki. Na ezen első körben tökre kiakadtam, hogy nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy nincs karizmom, valóban jó lenne, ha jól menne, de ha nincs, akkor mi a szart cisnáljak? Persze jó lenne a bokámat a nyakam mögé téve felállni meg mittomén egykezes fekvőtámaszt csinálni, dehát ez nem úgy működik, hogy most akkor jól összeszedem magam és akkor majd legközelebb menni fog. Vagy de? Persze azért szerdán megnéztem, hogy valóban nem lustulom-e el a csaturangákat, és azt kell mondanom, nem. A napüdvözleteknél végig lejjebb nyomtam magam a megszokottnál, pontosan fél centivel ment lejjeb a testem, így is azt hittem beszarok, és a hetedik napüdvözletre annyira lefáradtam, hogy csak vonszoltam magam, nem hogy ugráltam volna, mint rendesen. Majdnem megálltam pihenni. Tényleg a példaértékű kitartásomnak, és hatalmas akaraterőmnek köszönhető, hogy ekkora fizikai megterhelés mellett végignyomtam mind a 10-et. Szóval hagyjuk is ezt az egész témát, majd visszatérünk rá, ha lesz karizmom. De persze lehet,hogy mindez jobban ment volna, ha nem lennék ilyen mosott szar, mint amilyen voltam a héten. Nem is tudom, ezt nevezik tavaszi fáradtásgnak? Semmi erőm nincs, folyton álmos vagyok. A tegnap esti órán annyit ásítottam, mint még soha plusz úgy be voltam lassulva, hogy szerintem attól is elfáradtam. A végső relaxációt meg az első másodperctől az utolsóig végigaludtam. nagyon remélem, hogy nem horkoltam (teszem hozzá, azért utálok relaxálni, mert mindig belealszom,és egyszer arra keltem bikramon, hogy horkolok) vagy hogy nem folyt a nyálam. :) Aztán hazamentem, 11:30-kor lefeküdtem, és mégse sikerült 5:45-kor felkelnem....Ettől eltekintve azért nem mentek rosszul a dolgok. Már magamtól is tudok csinálni egy görbe upavista konászánat, a teknős meg halad, a maga csigalassú tempójában. Plusz bevettem céljaim közé a boka a nyakam mögé verziót- de csak mert mondta Andi, hogy neki megy, pedig együtt kezdtünk astangázni. Úgyhogy nekem is bele kell húznom.

Azon gondolkodtam,hogy vajon az elmúlt 3 hónapban, amióta a jóga a mindennapjaim részévé vált, vajon milyen változások történtek velem....
Kezdjük a testi részével. Nem titok,hogy azért kezdtem el astangázni, mert tökéletes akarok akarok (lehetőleg most azonnal), és asszem ez jó lehetőség ennek elérésére. Nos hát, ez egy viszonylag lassú folyamat lesz, de azt már látom,hogy a lábam elkezdett formálódni. Azt hiszem ezt már vagy ötször mondtam, dehát nem tehetek róla, örülök neki, mint majom a farkának. Lehet,hogy ennek is indítok egy külön blogot, aminek a címe természetesen katalábizmosodása.blog.hu lesz hahaha. Hasizmom még nincs, nyomát se látom, a felsőtestem nem érdekel, vagyis (kifejezetten) nem akarok se kar, se hát se vállizmot, elvagyok én a pálcika karjaimmal. Pontosan annyi izomra van szükségem ide, amennyi mondjuk a hármas sorozathoz szükséges,de jó lenne, ha az se látszana nagyon. És sajnos még mindig nincs aftershave reklámba illő fenekem, sőt, e téren nem sok változást látok, de mindegy, úgysem tudom annyira kicsavarni a gerincemet,hogy folyton ezt nézegessem, remélem, mire ez menni fog, minimum egy fél görögdinnyét fogok látni a fenekem helyén.
Egyelőre van egy kellemetlen mellékhatása is az asthangának, vagyis nem fogyok tőle, sőt, fel is szedtem 1-2 kilót. Tudom persze,hogy ez miért van. Az első 1 hónapban tömtem magamba a Lenkei alap vitamint, amitől-állítólag- mindenki hízik, mert B vitamin bomba. Szóval éjjel nappal ettem. Ennek nem tett jót az sem, hogy jógaórák után mindig megéheztem, és olyan dolgokat kívántam, és ettem, mint pl sajtos-tejfölös lángos, heti három csokifelfújt a Kiadóból...szóval még csak véletlenül se Norbi ápdét zöldsalátára vágytam. Mondjuk már talántalán elkezdett visszahúzódni az undorító gusztustalan hájréteg a hasamról, bár gyertyánál mindig látom, ahogy rácsúszik a nemlétező mellemre, és ettől ugye behányok, de nem baj, látom már a fényt az alagút végén. A térdemen meg még mindig pörgök, bár igyekszem nem vizualizálni,hogy gyakorlatilag bármelyik percben kimehet...
Na de hagyjuk is, inkább menjünk mélyebbre :) Eleinte annyira kikészültem a minden napos jógától, hogy azt még magam se hiszem el. Ugye híztam, állandóan sápadt voltam, kiragyásodtam, (ez még mindig tart, olyan a homlokom, mint egy pizzareklám-vagy ez csak annak a jele, hogy visszafiatalodtam és újra tinédzser vagyok? ). Minden nap olyan voltam jóga után, mint akit megvertek, haza se bírtam vonszolni magam, otthon meg egyből bealudtam. már kezdett tele lenni Mohi töke a jógafanatizmusommal. Mindenki azt kérdezte,hogy mi van, miért nézek ki ilyen szarul. Pár hete még a nagyfőnök is szólt,h nem tetszem mostanában neki, talán valami baj van. Ááááá nem, csak jógázom,de minden rendben... szerencsére ez már elmúlt, néhány hete a jóga kifejezetten felfrissít, feltölt energiával, és ha elmegyek a reggelire, elég az 5 óra alvás, és így is pörgök egész nap. Igaz,hogy 11-kor alszom,de mindegy :)
Ja, újabb dolog, ami aggaszt kissé, elkezdett fájni a derekam és a lábam. Konkrétan sajogni. Ha sokat ülök, pl ma is, amikor vezettem, egyszerűen elkezd idegesíteni, olyan fura fájdalmat érzek de kizárólag az alsó derékszakaszomban és a két lábszáramban, térdemben, nem is tudom semmihez se hasonlítani, a lényeg, hogy ez NAGYON FURA.....
Na jó, az érdekes, szappanoperába illő fordulatokkal teli következő részt meghagyom legközelebbre. Most már nagyon késő van, aludnom kell. Hol van már a tavalyi nyár, amikor minden áldott nap éjjel 2-ig ültünk a Gödörben?

A ma reggeli mysore ismételten elég döcögősen ment. Nem tett jót az óra átállítás. Már 12-kor lefeküdtünk, de még fél2-kor is a lakásomról beszélgettünk. El se aludtam még szinte, máris csörgött az óra. Elég mosott szar voltam egész gyakorlás alatt és vagyok még most is. Már-már kezdtem azt hinni, hogy valami súlyos betegségem előszele, hogy ennyire merev lettem, hisz már a pénteki móka se volt sikerélményekben gazdag. De aztán Gauranga megnyugtatott, hogy jön a telihold (bocs, telehold) és ezért van minden. Nagyon remélem,hogy igaza van, mert legalább másfél-két centi a különbség mondjuk a múlt héthez képest. Hát mindegy, egyszer fent, egyszer lent. Viszont a skorpió már egész összeszedetten megy. Hát kérlek, kerek 3 másodpercig meg is tudom tartani magam fal nélkül. Sőt! Még szoknyában, blúzban, magassarkúban is. :) Facebookon a bizonyíték! A lábam viszont még nem megy a nyakam mögé, szégyen és gyalázat.
Jó, megfogadtam Andámnak, hogy nem hisztizek, és inkább a fejlődésemre koncentrálok a hiányosságaim helyett, de muszáj leírnom, mennyire csalódott vagyok, hogy a tegnap esti itthoni gyakorlásom 5 perc alatt kudarcba fulladt. Ordított kint a zene, és a többiek, a padló koszos volt (nem, nem ez az otthonom), és parketta lévén kőkemény-nem is ment a napüdvözlet, szétnyomta a térdemet 1 másodperc alatt... így persze bemelegedve se voltam, úgyhogy a többi gyakorlandó póz is eleve halálra volt ítélve. Ez pedig annyira felbosszantott, hogy a fejenállásról és gyertyáról meg is feledkeztem. Na majd most!
Ja, és végére egy jó hír. Gondolom már mindenki nagyon nagyon izgul, hogy vajon ma izmosodtam-e valamennyit. Nos mindenki megnyugodhat, ma Kriszti és Móni jegyezte meg, hogy nahát milyen vádlim lett, ez aztán a nemsemmi, lassan indulhatok a (Senior) Miszfitnesztest versenyen (megjegyzés: eddig egy vonal volt az alsó lábszáram, most pedig egy hullámos vonal). Már csak azt mondja meg nekem valami guru gyanus jógi, hogy egészen pontosan mikor lesz DzséLó fenekem? Hm? Még az idén? Esetleg jövőre? Netán ebben az életemben ezt már buktam, akármennyit erobikozok?

(Egyébként meg kell jegyeznem, rendszeresen történnek vicces és bulvárposzt gyanus dolgok is a jógaórák előtt/után, csak ezekről nem írhatok, mert a legviccesebb lány megtiltotta,hogy említést tegyek róla a blogomban, így most se teszem. :P)