Csomó mindent akartam ám írni, de sajnos leszívta az agyamat ez a kettes sorozatocska.
Mindegy, kezdjük is ott,hogy vasárnap este elolvastam egy jógás blogbejegyzést, ami arról szólt,hogy nem egyszerű összeegyeztetni a jógát a családdal/barátokkal és hogy ez milyen konfliktusokhoz vezethet stb... Na ezen jól elgondolkodtam, mire ugye a vonzás törvénye (materialista olvasóim ugorhatnak pár szót) egyből működésbe lépett, fél óra múlva úgy összevesztünk Mohival,hogy zengett tőlünk a ház (nem szokásunk, egyébként), egész pontosan azon,hogy én kurvára ne akarjak kimenni Indiába nélküle, maradjak itthon a seggemen szépen, menjek el minden nap jógázni és ne pattogjak-szó szerint. Ha pedig annyira ki akarok menni, várjam meg, amíg ő is ki tud jönni- ami sajnálatos módon ebben az életünkben nem fog bekövetkezni, próbáljak meg újjászületni, addig pedig osszam be azt a három alkalmat, ahányszor volt szerencsém kint járni és kuss.(- a szerk.) És gondolom örüljek, hogy elmegyünk nyaralni majd Nyugatra...
Hát a béke még mindig nem állt helyre teljesen, ez pedig a hétfő reggeli mysoromra is rányomta a bélyeget, végig füstölgött a fejem, az fix. Egyébként közepesen ment.De! Elkezdtem megvalósítani a legújabb tervemet, vagyis most kicsit rápörgök erre a vinyásza témára. Nem igaz,hogy már 4 hónapja ugrálok itt, mint Erobik Norbi fénykorában, azt' még mindig ellúzerkedem az egész vinyásza cuccot. Először is -tudom,hogy ez is nagyon furcsa, mondhatni abnormális- kifejezetten nem megy nekem a felfele néző kutyus, mégpedig annyira nem megy, hogy ezt még mindig nem erőltetem. Ugyanis ha szabályosan szeretném csinálni, meg kell feszítenem a térd körüli imzaimat, és olyankor mindig kattan egyet a térdem, ami pedig olyan fájdalmas kattanás fajta, és ilyenkor mindig meg kell mozgatnom a kezemmel, hogy visszakattanjon. Nem tudom mi lehet a baj, lehet,hogy csak simán a térdnyomorultságom az oka, de remélem pár héten/hónapon belül megerősödnek aaaaaaamkattogó izületeim, és akkor minden rendben lesz. A napüdvözletnél egyelőre még nem merek kézenállásba felmenni (nem is tudok,csak segítséggel), viszont igyekszem "kontrolláltan" hátraugrani. :) Viszont ami miatt mostanság nem hagyok ki egy vinyászát se, az az előreugrás lefelé néző kutyából. Eldobtam a téglát, többé nem kell nekem olyan, most már magam szeretnék keresztezett/nyújtott lábbal előre vetődni, legalább olyan szépen, mint a fiúk. Ahhoz képest,hogy még csak hétfő óta csinálom, meglepően jól megy, már nem vetődök, hanem tudom kontrollálni az ugrást, és 5-ből 3 szor elég magasra tudom felvinni a csípőmet-csak ugye az a baj,hogy erre sosem számítok, így mire észbe kapok,hogy esetleg kereszteznem kéne a lábamat, vagy nyújtani, rendszerint épp térdre esek. De legalább már tudom mit nem tudok-eddig teljes homály fedte az egész témát. Még pár hónap, és menni fog. A. Indiában úgy tanulta meg ezt, hogy a tanára a falnál gyakrolotatta az előreugrást, és állítólag tök hatékony volt. Egyszer kipróbálom. (mondjuk ez a pasi mondta a csöcsös dolgot is, amin úgy kiakadt G. a fészbukkon, szóval lehet,hogy megoszlik a szakma véleménye erről a falas módszerről is)
Kedden legnagyobb bánatomra ki kellett hagynom Panni csudás óráját. tényleg kifejezetten hiányzott, többször is eszembe jutott,hogy most éppen melyik ászanánál járhatnak. Amikor meg arra gondoltam,hogy most ebédelnek, kifejezetten emésztett a sárga irigység, főleg,hogy 3 órán keresztül éheztettek minket a konferencián!!! Amikor pedig visszahallottam,hogy én is hiányoztam a jógaórának, hát akkor majdnem könny szökött a szemembe (kicsit érzékennyé tett ez a sok vinyásza :) ) Közben,hogy valahogy túléljem ezt a sokkot, végig onlájn kapcsolatban voltam a jógásaimmal, A-val jól kitárgyaltuk a jógaoktatói képzést- tökre rápörögtem-, kibeszéltünk néhány más jógaoktatót (természetesen ötödkézből szerzett félinformációk alapján :) ), workshopokat, szóval azért ne izguljon senki se, nem telhet el úgy fél óra se,hogy én nem pörgök a jógán!
A keddi elmaradt klubdélutánt persze bepótoltam a mai órán önhatalmúlag. Az óra előtti csendes ráhangódást idegeskedéssel töltöttem -felcseszte az agyamat a családom. Mondta Merci, hogy mondjam ki párszor jó hangosan,hogy Hare Krisna vagy Gauranga és ettől majd megnyugszom. Ez utóbbit biztos nem mondtam volna, mert még meghallja és egyből rohan és beleigazít valami szörnyűségbe.... Aztán a trikónászánák alatt a családommal telefonbeszélgettem vagy 10 percig (még mindig nem értem,honnan tudta G hogy telefonáltam????) , az ugró lószarpóz alatt pedig jógástársammal, Sz-val pletykálkodtunk a folyosón. Nem is baj, mert -tudom, unalmas vagyok- a térdem megint kicsit buzerál. Nos nem tudom,hogy órán húztam meg, vagy még a munkahelyemen, ugyanis gondoltam az új szoknyámban és a szép magassarkúmban megcsinálom azt a pózt, amit G is felrakott a fb-jára (mittomén milyen ászana-nem is hallottam még soha se a nevét, nem tudom megkeresni se), majd ugyanazt megcsinálta és felrakta a Zsófi nevű jógástársam is. Na a fejembe vettem, hogy muszáj lesz beállnom a sorba, csak sajnos elfelejtettem, hogy nekem nem megy ám a lótusz valami könnyen, bemelegítés meg egyéb varázslat nélkül meg végképp nem. De azért én addig addig rángattam a lábam, meg nyomtam lefele a térdem, amíg végül tökre megfájdult, és kurvára nem ment, tehát cseszhetem a képet, meg s térdemet is, remek...... Egyébként, leszámítva ezeket a rövidke szüneteket, nem ment rosszul a mai felvonás, talán csak a hátrahajlítólnál éreztem, hogy megfulladok. Pedig két jógástársam, az állandó párosgyakorlatpárom (jaaaj mi a keresztneve???) és Dr T. is panaszkodott, pedig ők azért jól nyomják. Még mindig T. telihold felvetésén gondolkodom, most majd tudományosan is elkezdem megfigyelni magamat és társaimat. Az mondjuk tény,hogy ma mindenkinek volt valami nyűgje. Viszont vasmarkú szadista Górangácskánk ma igazán vajszívű és empatikus volt, nem is értem mi lelte, mindenkit dicsért, meg lelkesített. Még engem is! A vállkínzó póznál külön megkínzott óra után, és megállapítottuk,hogy hendikeppes vagyok, még számára is érthetetlen, miért fáj a vállam elülső része....egy szó, mint száz, lehet,hogy le is rokkantosíthattatnám magam emiatt, annyira gáz a helyzet.
Jó hosszú lett, mi? 3 régi és 2 új olvasómat is ki fogom kérdezni,hogy egészen biztosan elolvasták-e a mai bejegyzésemet is. :)

Van egy újabb parám. Mégpedig az,hogy nehogy astanga undorom legyen. Egyrészről legalább 3 helyről hallottam azt,hogy valaki beleunt a jógába, mert túl monoton vagy egyéb okok miatt, másrészről ugye van már rossz tapasztalatom, mégpedig a táncos múltam: annyira megutáltam az egészet,hogy ma már rá se bírok nézni a régi táncos képeimre. Persze ez egy meglehetősen összetett folyamat volt, amit itt most nem részleteznék, de a lényeg,hogy én is hibás voltam abban, hogy ennyire megundorodtam az egésztől. Meg harmadrészről, szeretek értelmetlen, meg nem történt dolgokon parázni. Most valahogy rápörögtem erre a témára, elkezdtem ezen aggódni, hogy mi van, ha előbb-utóbb jógaundorom lesz. Hogy lesz akkor tökéletes testem (vagy hogy fogom tudni megőrizni), mi lesz a testi és lelki fejlődésemmel, a hobbimmal stbstbstb... Persze tudom, nem kéne ezen pörögnöm, mert egyrészről így könnyen bevonzhatom, másrészről még csak 4 hónapja fanatikuskodok, a táncot meg kb 7 év után kezdtem unni, szóval bőven van még időm kitalálni valamit erre a nem is létező problémára. A baj az,hogy néha úgy érzem, valaki kényszerít engem a heti 5 astangára. Néha szívem szerint elmennék egy agnira, esetleg egy csípőnyitó órára, pár percig gondolkodom rajta, aztán észhez térek ,és jól lecseszem magam, hogy hogy lehetek ilyen felelőtlen. A heti 5 astanga (ami gyakran csak 4 ) sem 6, amennyinek lennie kéne, hát hogy gondolom én ezt,hogy majd egy agniért vagy valami másért ezt a mennyiséget még lejjebb viszem, meg majd akkor jól visszafejlődök, aztán csak nézek majd.... Tudom tudom, ez egy nagy hülyeség, úgyhogy meg is fogadtam, hogy legközelebb, ha telihold lesz, na azon a héten majd mondjuk 2-3 napon át nem megyek astangára, hogy ne kelljen éreznem mennyire béna lettem (bár teszem hozzá, valaki azt mondta nekem, hogy ez a teliholdas dolog csak egy hülye babona. nem tudom, most majd megnézem, mi lesz szerdán, ha megint elfarönkösödök, akkor megállapíthatom, hogy ez egy tudományos tény, teliholdkor az ember bemerevedik, és készpássz. Ha most jobban fog menni, akkor még tovább gondolkodom azon, hogy elhiszem-e ezt vagy sem). Szóval még gondolkodom, hogy jövő csütörtökön és pénteken ne menjek-e astanga helyett agnira vagy csípőnyitóra. Hétfőn tuti a mysore, kedden egész napos céges bohóckodásra megyek, úgyhogy ez szünnap, szerdán csak este tudok bárhova is menni, úgyhogy marad a kettes (remélem nem vallok kudarcot a hold miatt!!!!), de lehet,hogy csüt-péntekre beiktatok valami MÁST.
Egyébként a csütörtök, péntek közepesen ment, semmi különös nem történt. Csütörtökön ismét aktív vinyásza napot tartottam, vagyis kb 1 kivételével az összeset mgcsináltam, pénteken már nem ment, kicsit fáradt voltam, meg óra elején a napüdvöleteknél próbáltam lejjebb menni a csaturangában, mint amennyire megy, ez pedig úgy kifárasztott, hogy kb a hetedik után azt hittem, agyvérzést kapok... Kicsit szenvedtem a melegtől (néha rosszul bírom), aztán korábban el is kellett mennem, szóval a péntekem nem volt az igazi. A térdem jobb, de lótusznál azért érzem, hogy még nem az igazi, úgyhogy vigyázok. Viszont a teknős kivételével egészen türhetően mennek már a hajlongós pózok, például rájöttem,hogy bizonyára perverz vagy nem normális vagyok, mert nekem kifejezetten az egyik kedvencem a cipész póz, amit kb mindenki utál. ( http://www.yogaprasad.com/pages/photo%20gallery_baddhakonasana_en.htm8 ) Nagyon kényelmes, sokszor itthon is ebben a pózban üldögélek. Előre hajolni még nem teljesen tudok benne, csak ha lefogják a lábamat, mert amint előrehajolok, egyből felemelkedik a fenekem (olyan könnyű :) ), na de a térdem már majdnem lent van. Ja, találtam egy tök jó cikket valahol, ami pontosan az én problémámat írja le: http://aum.hu/index.php/anatomia/gomukhasana-merev-vallakra/
Ugyanis nagyon úgy tűnik, én vagyok az egyetlen e földön, akinek gomukhasanaban nem ér össze a két keze, mert ugye rajtam kívül mindenkinek könnyen megy.....hát igen, kicsit nyomorult vagyok, de most majd gyakorolok.....

Andi felvetette, hogy menjünk Shesadri ws-ra jövő héten. Nem tudom, gondolkodom rajta, de valahogy nem pörögtem rá annyira a témára, mint amikor valami hastáncvilágsztár jött Bp-re. Akkor úgy éreztem, feltétlenül ott kell lennem, mert ha nem megyek el, összedől a világ. Mondjuk az astanga teljesen már, mint a hastánc, ahol egy tanár nem tanár, ugye mindenkinek megvan a saját stílusa, és egy idő után muszáj, hogy más impulzusok is érjenek egy táncost, ne csak egy fajta. Persze, biztos szuper, meg sokat lehet tanulni ezektől a külföldi sztárjógiktól, de azt hiszem eléggé kezdő vagyok én még, és bőven elég nekem egyelőre az én tanárom által képviselt irány. Persze már nagyon várom,hogy télen 1 hónapot Indiában töltsek egy jógaiskolában, és napi több órán át jógázzak, az biztos szuper lesz és sokat fog dobni a tudásomon, de talán azt is gondolom, szükségem van még az előttem álló jó pár hónapra ahhoz,hogy képes is legyek befogadni majd ezt a rengeteg információt (hehe). Persze azért kíváncsi vagyok, és ha most így hiretelenjében pár hónapon belül nem kéne kompletten felújítani és berendezni a lakásomat, összegyűjteni a pénzt a nyaralásra, néhány nyári cuccra, a jógaoktatóira, aztán Indiára...nos akkor biztos elmennék, de így még erősen fontolgatom a következő hetek 20-30 ezres workshopjait....

Kedden már kezdtem azt hinni, ez is egy "....egyszer lent" hét. A hétfő reggeli mysore olyan semmilyenre sikerült, a kedd délelőtti pannis órán meg inkább szerencsétlenkedtem, mint nem. A teknős póz egyszerűen nem akar menni, nem elég, hogy megfulladok, és eltörik a bordakosaram, ,még a lábam is fáj mindezek tetejében. Hála istennek. Mindegy, nem adom fel, hamarosan menni fog. A hétfői órán lesérülhettem , bár fogalmam sincs mikor, mert nem csináltam semmi extrát, de hétfő este óta különböző intenzitással fáj hol a bal térdem, hol a jobb. Azért kegyesek velem az Istenek, mert sose fáj egyszerre a kettő, mindig csak az egyik. Hétfő este a jobb sajgott (ezt az érzést utálom a legjobban, tompa fájdalom, ami mindig ott van, ha állok, ha ülök, ha fekszek) Kedd reggelre ez elmúlt, vagyis átkúszott a balra, ami ugye eredetileg is a nyomorult térdem. A tegnapi órán meg sikeresen meghúztam az egyik napüdvözletnél, azt hittem beszarok, de Gauranga adott nekem China olajat, ami nagyon jót tett. Egy részről a bal térdem, lábszáram, könyököm és orrom (ezeket a testrészeimet fogdostam össze az olajos kezemmel) egész óra alatt kellemes hűvösben relaxált, nem éreztem a 35 fokot, másrészről úgy lezsibbadt a térdem, hogy semmit nem éreztem. Tudom, vigyázni kell ilyenkor, de egyelőre úgy tűnik, túléltem. Mondjuk azt megéreztem, ahogy bakászanából pontosan ráestem a belső térdszalagomra- hiába, fantasztikus az egyensúlyérzékem.....
Lényeg az,hogy tegnapra megtört a hét elejei átok, ugyanis sikerült lenyomnom egy csudálatos kettes sorozatot!!! Még mindig olyan büszke vagyok magamra, hogy nem lepődnék meg egy olimpiai aranyérmen se,na de egyelőre még nem hívott az OB, hogy akkor szeretnének adni egyet. Hát na, egyszerűen szuper volt. Először is- mert amellett hogy szuper hajlékony vagyok, még hihetetlen kemény is :) az összes vinyászát lenyomtam. Nem hagytam ki egyet sem. Sőt, ha ez nem lenne elég , elmondanám, hogy az összes ászanát is sikerült kitartanom 5 hosszú hosszú légzésig.Kivéve egyet, a hátrahajlítósat, mert ott szokás szerint elkezdtem nem kapni levegőt, így inkább összerogytam. Fejenállásokból az első 5-öt vállalom be, az utolsó kettőre még nem vagyok elég érett. Viszont ékapadánál a bal lábam alá már be tudom görnyeszteni a fejemet, kb a fejem közepénél van a bokám, szóval azt hiszem, van még remény! (A jobb lábamat most hagyjuk)
És ami a legjobb, óra után csak úgy félig voltam kidögölve, de nem teljesen.
Na, most ennyi,kedves népes olvasótáborom, rohannom kell. És már csak 6 óra, és kezdődik a mai óra!!!!

néhány személyes dolog

Tudni kell rólam és anyuról,hogy mi iszonyatosan imádjuk egymást, de valahogy ő úgy gondolja, nem aprózzuk el olyan kis semmiségekkel a mély lelki kapcsolatunkat, hogy mondjuk belefolyjon a mindennapi életembe, mint például milyen iskolába járok (4 év után: hát a Kata egyetemre jár, Szegedre vagy nem nem, Székesfehérvárra....közgazdasági....turizmus és vendéglátás. jajaja igen igen, most mondja, idegenforgalom és szálloda szak, Szolnoki Főiskola, további 4 évvel később: most az Eltére jár, alkalmazott turkológia és nyelvész szakra, meg török tanári = török és alkalmazott nyelvészet...na mindegy), kik a barátaim, mi a hobbim, hogy halad a táncos karrierem ("saját tánciskolája van Szolnokon, már 3 éve"...igen, ez igaz,de Szolnokra suliba jártam, a tánciskolám meg Fehérváron volt)..... ezek számára mind-mind részletkérdések, hisz úgy gondolja, ha boldog vagyok és a lelkem rendben, akkor minden rendben, nem számít, azt milyen módon és hogyan érem el.
Nemrég közértben voltunk, és én valami erobik magazint lapozgattam, amiben megláttam a jógás társaimat Indiában, és felkiáltottam: "Anyu, nézd, velük járok jógázni, és jövőre én is pont ide fogok menni velük, Indiába nézdnézd...." Fel se nézett, csak annyit mondott: " epreset vagy erdei gyümölcsöset kérsz? "....
na szóval ennyi háttér info birtokában igen csak meglepődtem, amikor az előbb azt hallom, amint az elmaradhatatlan Szennyműsort nézve így kommentálja a látottakat Robinak: "na látod, erre jár a Kata.....ilyen melegben....nem tudom,hogy bírja, főleg minden nap.....sőt, olyan tehetséges (anyai túlzás, nem tudom honnan vette, gondolom kikövetkeztette), hogy tanárképzésre is fog menni, hát szerintem ő ennél a nőnél biztos hajlékonyabb....áááh én ezt biztos nem bírnám"
persze Bikram jógát mutattak, nem astangát, vagy agnit, de igazán meghatódtam,hogy eljutott a tudatáig valami olyan, ami igazán fontos az életemben.
Sajnos a barátaimat, Mohikámat nem különösebben érdekli a jógafanatizmusom, a fejlődésem, a nyűgjeim, tulajdonképpen ezért is írok blogot, mert így majd nem fog a múlt ködébe veszni bámulatos fejlődésem. Egyébként, ha én fanatizálódom, igazi fundamentalista módjára viselkedem: igyekszem mindenkit megtéríteni, próbálom minden barátomat rávenni,hogy jöjjön, és próbálja ki a jógát. Fura, mert ez mindig olyanoknál sikerül, akikre nem is számítok. Legjobb bnőm Réka hallani se akar a jógáról, pedig egészen biztos vagyok benne, hogy igazán passzolna a személyiségéhez. Barbikám, másik legjobb bnőm viszont jó pár hétig lelkesen jött velem, imádta az agnt, aztán elutazott, de nyártól megint becsatlakozik. Évi barátnőm nehezen bírta az első óráját, azt hittem nem látom többet, de nagyon lelkes, már vett bérletet is, mondjuk nem tudunk együtt járni épp, mert ő most péntek esténként jár, de szereti nagyon. Aztán Krisztikém, aki a maratoni futásai mellett már vagy 1 éve jár az én tanáromhoz, havi rendszerességgel (=havonta egyszer, maximum kétszer). Ilyenkor mindig elmondja a tanárnak, hogy ő már régóta jár, csak sajnos nincs ideje rendszeresen jönni, mert fut, de biztos nem emlékszik rá, és ő most nagyon béna, de majd most már fog járni rendszeresen. És ő az, aki óra után mindig megkérdezi,hogy szeirntem nagyon béna volt-e. :) De esküszöm, legközelebb már figyelni fogom. Nagy szívfájdalmam, hogy Mohikám, a szerelmem, nem lett jógafan, pedig már elképzeltem, hogy igazán menő jógás pár lehetnénk. Eleinte örült neki, hogy lelkesedek, aztán picit hümmögött, hogy mé' megyek minden nap, sőt később szerintem féltékeny is lett egy csöppet, hogy mi az hogy így lelkesedek valami olyanért, amiben ő nincs benne, de másik pasi igen, meg most akkor miért nem járok más tanárhoz is mér csak ehhez az egyhez, aztán elvittem egy órára, hogy lássa mi merre mennyi. Sajnos fanatikus nem lett, konkrétan végig lazsálta az órát, de azóta legalább támogat a lelkesedésemben, szerinte szuper lenne, ha elmennék a jógatanár képzésre, meg úgy szervezi a programjainkat, hogy tudjak menni jógázni a tanárom órájára, sőt, volt olyan,hogy egy mysore előtt ő rugdosott ki az ágyból. :)
Szóval a barátkáim közül senki sem lett olyan fanatikus, mint én, úgyhogy kénytelen vagyok a jógán haverkodni. Ez most már igazán jól megy, hála a klubdélután hangulatú keddi óráknak, a szadista tanáromnak (mindig is szerettek az emberek közösen szenvedni) és az Atma center szuper konyhájának. Rengeteg vicces dolog történik órák előtt, után, bőven lenne mit pletykálkodni,de hát ez a rovat nem arról szól :)...
Tehát a fő konklúzió:
I <3 ASTANGA!

(mondjuk, így paprikás-fahéjas krémben, fólia alatt lángolva azt gondolom, még jobban szeretném az astangát, ha mondjuk a narancsbőrt is leégetné rólam, még a rövidnadrág szezon előtt, de mindegy)

milyen címet írjak?

A keddi órákat azért szeretem, mert olyan, mint az "astanga baráti társaság" teadélutánja. Van ott minden, jókedv, móka kacagás, közös élmények, de persze jóga is, keményen. Panni eleve lassabban számol, mint ahogy én lélegzek, vagy ahogy G. számol, szóval kb 15-20 perccel tovább élvezhetjük egymás társaságát. Ennek nagyon örülök, ugyanis jóga órák után a jóleső (ez kamu,néha konkrétan megdöglök) fáradtság mellett mindig egy kicsit csalódott is vagyok, hogy jajj már vége az órának...
Kriszti barátnőm is beesett, aki havi rendszerességgel jógázik velem, vagy agni, vagy asthanga, mikor melyik, és minden óra végén nekem szegezi a kérdést, hogy szerintem most akkor ő nagyon béna volt, vagy csak kicsit. Én pedig minden órán elmondom, hogy fogalmam sincs, mert nem szoktam bámészkodni, még ha úgy is tűnik néha, hogy nézelődök, valójában akkor is befele figyelek (=befele szitkozódok). Most se volt ez másképp, bár néha Jani elvonta a figyelmemet, mindig megbökött, ha pihenni akartam 2 másodpercet. Tisztára Gauranga, lelkiismeret furdalást kelt, ha az ember levegőt akar venni... ohh hányszor hallottam tőle azt a mondatot,hogy "(többieknek:) ha elfáradtál nyugodtan pihenj, Kata gyerünk, szedd össze magad: vinyásza" ...persze ezt vehetem pozitív diszkriminációnak is, és igaza van Panninak, pontosan olyan vagyok mint egy gyerekjógás gyerek, ott kell állnia a hátam mögött, mert különben relaxálok.
Óra után bejött I. is, és mindannyian közösen indiaiebédeltünk. Jó kis klubdélután volt.
A szerdám maga volt a fertelem. Egész nap fáradtan tettem a dolgomat, direkt úgy intéztem, hogy délután legyen 1 órám pihenésre, de persze ez senkit nem érdekelt, mindenki (=Mohi, Anya) pont akkor érezte égető szükségét annak, hogy velem beszélgessen, amikor nyakig betakarózva csukott szemmel feküdtem az ágyban (ilyeneket kérdezgettek, hogy most alszom-e, meg hogy hol van a CSAVARHÚZÓ) na úgyhogy lőttek az egésznek, tisztára mosottfosként estem be órára, pedig nagyon vártam már a kettest. Nem is ragozom, már a napozásnál lihegtem, mint egy felfele néző kutya, a vinyászáknak kb a 60%-át kihagytam, egyes pózoknál meg megmozdulni nem tudtam, nem hogy 5 légzésig kitartani. Az ugráló páva póz még mindig maga a borzalom, a megvadult ló ászana meg valami hihetetlenül térdgyilkos. A hátrahajlításoknál szédültem, mint egy részeg, 2 légzés után meg nem kaptam levegőt és lihegtem, mint egy futónő....na nem ragozom. nem volt jó.
Bezzeg a mai. Jól ment. 3 vagy 4 vinyászát hagytam ki (a tanárom szerint egy "csomót", dehát gondolom szét volt esve és összefolytak az elméjében a napok és a vinyászáim), bár nagyon meleg volt, izzadtam mint a szaunában, de mindegy, mert a sikerélmények elhomályosították a negatív dolgokat: avagy bizony magamtól is beleheveredek már a széles terpesz spárgámba, és nem, már nem púposan, hanem egész nagykönyv-szerűen (némi jóindulattal, de ma ilyen napom van, nagyon jóindulatú vagyok magammal). A teknős pózban, tanári ráhatásra, 1 kerek másodpercig meg tudtam maradni. A tittibászanát már megtartom, a bakászanában még nem találom az egynesúlyomat, de amint az meglesz, a póz is meglesz, mert már elbírom a hatalmas hátsómat (pedig 4 kilót dagadtam az elmúlt pár hónapban). Tegnap kettesen a bal bokámat már a copfomra tudtam tenni. Meglesz a tarkóm hamarosan. Sőt, a lótuszt is bírtam ma. Igaz, a súlyos bal lábam még mindig eltöri a jobb bokámat és/vagy elszorítja a boka ereimet, de mindegy, majd ha fogyok, a lábam súlya is elviselhetőbb lesz :). Viszont van egy dolog, ami tökre aggaszt. Már figyelem egy ideje, de nem javul a helyzet, ugyanis a bal és a jobb oldalam úgy viselkednek, mintha két különböző emberhez tartoznának. Tudom, hogy mindenkinek van egy gyengébb oldala, de szerintem nálam ez már kóros. Pl maricsi D-ben a kezdő oldalt (sose tudom,hogy ott merre kezdünk) simán meg tudom csinálni, könnyen összekulcsolom az ujjaimat, plusz magamtól is képes vagyok a gerincemet csavarni. Viszont a másik oldal annyira gyenge, hogy még csak a két ujjam vége se ér össze, így gyakorlatlag nem is tudom rendesen megcsinálni a gyakorlatot, mert a kezemmel támaszkodnom kell. Szerintem ez hatalmas különbség. Ugyanezt érzem akkor is, amikor a lábamat a nyakam mögé akarom tenni. Jobb oldal halott ügy, bal lábamat meg mondom, már a copfomra tudom tenni (csak jelzem, megint jóindulatú voltam). Még van egy pár ilyen eset, de most nem jut eszembe több. És van még egy dolog, ami bizonyítja testi fogyatékosságomat: kettesen van az a szerencsétlenség, amikor egyik kar föntről-másik lentről kulcsolódik a hátam mögött. Na. Az nem megy. Beszarok, amikor megpróbálnak beleigazítani. Nagggyon fáj. És tegnap véletlenül felnéztem, és láttam, hogy kivétel nélkül mindenkinek megy, kényelmesen pihen hátul összekulcsolt kézzel és az én kínomat nézi. Lehet,hogy hátközép és váll plasztikára lenne szükségem.
Mára ennyi, kedves olvasótáborom, avagy I. , A. és G. :)

Na. A múlt hetemet is sikerült terv szerűen alakítanom, bár úgy volt,hogy nem fog menni. Elvileg csak 3 jóga fért volna bele, mert a hét második felében nem voltam itthon, szombat este jöttem haza. De mivel hétfőn 2 órán is voltam, így már meglett a négy, és csodák csodájára -magam is nehezen hiszem el- sikerült egyedül gyakorolnom. A többiekkel felmentünk a hotel gyér kis fitnesztermébe, és amíg Móniék a biciklin meg a tudom is én min izzadtak, én szépen és szabályosan megcsináltam 5-5 napüdvözletet, az összes állót és még néhány fekvőt is. Büszke vagyok magamra, plusz így meglett a heti 5, persze, némi jóindulattal.
A hétfő reggeli mysoromat annak szenteltem, hogy megfigyeljem, vajon mennyire térek el a kőbe vésett egyes sorozattól, mi az, amit kihagyok, nem csinálok helyesen, vagy máshogy csinálok. Már rögtön a napüdvözletnél elkezdek improvizálni (hiába, 10 év színpad megtette a hatását), össze-vissza hajlongok, lefelé néző kutyában nyújtogatom a térdemet, erobikozok, de mindez csak azért van, gondolom, mert ilyenkor hajnalban még csak az agyam van ébren, de a testem még alszik, ezért fel kell ébresztenem, főleg a térdemet és a derekamat. Ilyenkor eszembe se jut ugrálni, szó se lehet róla, erobikra azért csak nem megyek, maximum lépkedek. Ja, közben szorgosan gyakorlom a csaturangát, már szabályosnak is lehetne mondani az alkotásomat, amennyiben a helyes csaturangát úgy találták volna ki, ahogy az nekem megy, vagyis fenekem, hasam lelóg, karom enyhén behajlítva, lábfejek befelé néznek....mondjuk alakul. hétről hétre lejjebb kerülök egy tizedmilliméterrel....
Aztán amiben még rebelliskedek, azok a háromszög csodák. Sajnos képtelen vagyok rendes koreográfia szerint táncikálni, a két oldal között általában kúszva teszem meg a terpesztávolságomat, vagy, félig vonszolom magam. A fejletevős pózok furák, a vezetett órákon is azért szenvedek, mert egyszerűen képtelen vagyok rendesen felegyenesedni két verzió között, nem hogy még hátra is hajtani a fejemet, ugyanis amint megemelem a fejemet, elszédülök, mint egy részeg kutya, nincs mit tenni, a legegyszerűbb, ha egyszerre, felegyenesedés nélkül csinálom mind a 4 verziót. A fekvők végén mindig ellébecolom a hídépítő pozitúrát, de mentségemre legyen mondva, azért, mert ha helyesen csinálom szétszakad a térdszalagom, és ez amellett,hogy kellemetlen érzés, még meg is ijeszt. Az utolsó vinyászákat szintén módosítom, vagyis lefelé néző kutyából inkább térdre rogyok, mint sem hogy ugrabugráljak, mint valami erobikos. :) A legutolsó két vinyászát pedig teljes egészében törlöm a programból, ugyanis nem illik bele és kész.
Na. Így csinálom én. Akár könyvet is írhatnának belőlem, annyira autentikus vagyok.
Jah és persze mostanság egyre többet koncentrálok a bandháimra- vagyis mondjuk azt, találomra húzogatom befele a hasamat és a gátizmomat (vagy ki tudja,hogy mit). Plusz bevezettem egy negyedik bandhát, amit úgy hívunk, hogy szájfogbandha. A lényeg az, hogy annyira kell koncentrálni az adott ászanára, hogy közben összeszorítjuk a fogainkat és lilára préseljük a szánkat. Így garantáltan megakadályozzuk, hogy kiköpjük a tüdőnket, vagy ne adj isten a jótékonyan áramolgató pránát egy nehezebb ászana során. :)

Hétfőn egy délutáni agnival folytattam a nap jógás részét, utána pletykálkodás következett, végül indiai vacsorával fejeztem be. Szuper volt az agni, igazából óra közben jöttem rá,hogy nagyon hiányzott már nekem. Vissza is fejlődtem természetesen az elmúlt 5-6 hétben. Szinte semmit se tudtam kitartani 21 légzésig, általában 13-15-nél kidőltem. A pózok viszont sokkal jobban mentek, este lévén elég hajlékony voltam. És megint rájöttem,hogy tökre szeretnék menni oktatóira. De persze, csak akkor, ha a félhold póz A,B,C-t és a mérleget kihagyjuk a tananyagból. :)
Kedd délelőtt pedig elmentem az első délelőtti astangára. 11 óra, Kálvin tér, pont ideális. Bár nem az én tanárom tartja, hanem Panni, mégis teljesen meg voltam elégedve. Már óra előtt megbeszéltük,hogy engem igazíthat rendesen, ne fogja vissza magát. Nem is hanyagolt el, bár meg kell mondanom, mosolyt csalt szenvedő arcomra, amikor pillekönnyű testével "rámnehezedett", meg se éreztem szinte, hát igen, hozzá vagyok szokva a 80 kilóhoz, Panni meg csak 50 körül van. A teknősnél ő is segített,de ma valahogy nem ment. Viszont megmutatta, ő hogy szokta gyakorolni. Jó kis rávezető gyakorlat ötletet adott.
Arra pedig szintén rá kellett jönnöm,hogy délelőtt se vagyok olyan hajlékony, mint délután/este. Mi lesz most, nem fogok fejlődni, csak délutánonként? :(
Szerda este szokásos budai kínzókamra, viszont, mit ad isten, elkezdtük a kettes sorozatot gyakorolni. Jött velem Évike is, aki lelkesen jár, már 3 hete, tehát ez volt a harmadik órája. Mondtam neki, hogy nyugodtan jöjjön, nem kell beszarni, a kettes is ugyanolyan k. nehéz, mint az egyes. Természetesen igazam lett, mert hát Kata mindig megmondja a tutit. Pontosan úgy reztem magam az első kettes sorozatomon, mint a legelső egyesen. Habár nem, mert azért jobban ment, mint akkor az egyes. De nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Egy adag könnyebb és egy adag nehezebb ászana. De tetszett, kifejezetten tetszett, sőt, ez is felpörgetett, jó lenne, ha hetente többször lenne kettes sorozat. Olyan izgalmas! A hátrahajlításokon még van mit finomítani, de nem vészes, hamarosan menni fog. jó volt, hogy sokszor volt a lábunk a nyakunkban (némi jóindulattal) plusz nekem úgy tűnt, minden harmadik ászana tittibászana és bakászana volt. Viszont itt szeretném megemlíteni a koncentrált, terv szerű fejlődésem pozitív mellékhatását: az utóbbi hetekben annyit koncentráltam a hajlékonyságomra, hogy közben észre se vettem, hogy a korábban még tök kínai tittibászana és bakászan bizony elezdett menni...:) Na nem, itt sem kell egyből elképzelni engem, amint az idők végezetéig várakozok bakászanában, amíg a többiek vmi mást csinálnak, szó sincs erről. Csupán 5 alkalomból négyszer fel tudom venni a pózt és 1-2 mp-ig meg is tudom tartani izomból, bandhából és nem csak véletlenségből...jó, mi?
Látom viszont,hogy az új sorozatban a kedvencem ez a pávapóz lesz, ami leginkább azokra a szerencsétlen végtagok nélküli indiai nyomorultakra emlékeztet engem, akik ilyen kis fakocsikon tologatják magukat Bombay utcáin. Na, pont ilyen ez a póz. Meg az ugró lópóz is elég szemét, de mindegy, majd meglesz.
Az óra mellékhatásaként valóban kicsit agresszív lettem, amikor a tanárom a vállamat próbálta kitépni a helyéről, megfordult a fejembe hogy hátracsapok, de végül nem tettem, hihetetlen önuralmamnak köszönhetően. Viszont másik mellékhatásként állandóan röhögtem, mint valami retardált, főképp magamon, másrészről azon, aki kitalálta ezeket a lehetetlen ászanákat, harmadrészről csak úgy. De óra után láttam, hogy más is jókedvere derült: az öltözőben is felszabadult a hangulat, plusz az izmos fiú is vigyorgott, mint egy tejbetök. Persze, lehet,hogy ő máson,de mindegy.

Vajon kijelenthetjük, hogy ha a hétfő reggelem igazán jól indul, akkor ilyen lesz az egész hetem?
Remélem, mert én nagyon szeretem, amikor szuper minden, és tökéletesen elégedett vagyok az életemmel.
Nos ugye a reggelt májszorral kezdtem, ami egyszerűen fantasztikusan sikerült. Na nem, nem azért, mert hirtelen lenyomtam a komplett harmadik sorozatot vagy tudom is én, nem, semmi különös nem volt, egyszerűen csak jó volt. Kicsit ugyan fáradt voltam, plusz kiugró fejlődést sem tapasztaltam az utolsó gyakorlásomhoz képest, egyszerűen csak ment minden a maga útján. A tanár megint kínzott rendesen, én meg visítottam, mint egy disznó, de talán szép lassan kezdem látni a fényt az alagút végén. Már magamtól is lefekszem például upavistában (persze a hasam az csak segítséggel van lent, de mindegy) és már a teknős kézösszekulcsolása sem fáj annyira. Igaz, amikor érzem, hogy megfogja a bokámat és rámszól,hogy tartsam magam, rendszeresen a sírás kerülget, de nem adom fel, pár hét és menni fog....ugye?
Aztán ma kipróbáltuk a következő cél-ászanámat, vagyis az ülve a nyakamba veszem a lábamat ászanát. Nem is tudom mi ennek a hivatalos neve. De mindegy, van még időm megtanulni, mert még kb sehol sem tartok. Vagyis nem is tudom hol tartok, mert úgy meglepett ez a póz, hogy azt se tudom mim hova került. A bal persze jobban ment, mint a jobb. A lényeg, hogy kb olyan helyekre kerültek egyes testrészeim, ahol még biztos soha az életben nem voltak. Az a baj,hogy szerintem ezt egyedül nem tudom gyakorolni. Mert mondjuk a többit igen, pl I. szerint teknőspózban kéne tévét néznem. Kéne. De nincs tévém.
Szóval ma úgy felpörögtem, hogy délig, vagyis amikor normális esetben kelni szoktam, jógáztam 2 órát, kitakarítottam a lakást, elmentem anyuért, átmentünk mamiékhoz, hazavittem, majd én is hazajöttem. Ennyi mindent 1 teljes nap alatt nem csinálok, nem hogy kora reggel. Sőt, szerintem most fogom magam, és visszamegyek az 5 órás agnira.
Végül pedig megosztanám a (szinte) nemlétező olvasóimmal az első komolyabb jógás csalódásomat. Szóval ugye, 10 éves hastáncos múlttal igazán meglepett a jógás közeg: semmi intrika, fúrkálódás, köpködés, sőt: egymás óráira járnak tanárok, nem győznek gyakorolni, fejlődni, nem szégyellik , ha valamit még nem tudnak, sőt, adott esetben még a diákjaiktól is tanulnak stbstb... Már kezdett is gyanus lenni, hogy ez túl szép ahhoz,hogy igaz legyen. Hát persze, ez sem Tündérország. Írt a tanárom egy blogbejegyzést, amiben leírta a véleményét 1-2 iyengaros dologról, vagyis ami szerinte nem helyes, na erre egyből, mintha csak egy hastáncos blogba csöpentem volna, megjelentek a nagyon okos és nagyon tapasztalt jógafélistenek, kb hogy "jobban tenné, ha nem nyilvánítana negatív véleményt Iyengar Atyaúristenről, mert 1) ő még csak XY éve jógázik, nem pedig XY plusz 10 éve tehát kussoljon 2) ő csak egy astangás, tehát maradjon meg az astangánál és kussoljon, mert ha nem így lesz, akkor majd jól megutálja a fél jógás világ, és akkor majd nézhet". Persze nem így szó szerint, de majdnem.
Hát igen, valaki egyszer mondta, hogy azért szeret ide járni, mert itt a jógatanárok jófejek, emberiek, nem pedig "felfuvalkodott jóga félistenek, akik olyan magas spirituális szintre képzelik magukat,hogy csoda, ha szóbaállnak a diákjaikkal". Hát ezek szerint valóban lehetnek ilyenek, állítólag nem is kevesen...

Nem alakult valami fényesen a hetem. Hétfőn mysore, kedden egész nap Szolnokon voltam, még a 108 napüdvözletre se értem oda, szerda, csütörtök szokásos, ma reggel pedig sikerült nem felkelnem mysorera. Tök mérges vagyok magamra, tudniillik új telefonom van, és nem ott van szundi meg a stop, ahol megszoktam, és hajnalok hajnalán simán kinyomtam az órámat, ahelyett,hogy szundit nyomtam volna. Legközelebb fél9-kor ébredtem. Úgyhogy jó kis agyfasszal indult a reggel, a mai napom teljesen full, nem is tudok délután órára menni, tök szégyen. Heti 3 jóga....mint egy amatőr erobikos. Teszem hozzá, a jövő hetem is így fog kinézni -ha minden jól alakul. Péntek hajnaltól cégszinten sznoboskodunk Bécsben, csütörtök este meg nagyon úgy tűnik,hogy egy halaszthatatlan megbeszélésem lesz, természetesen pontosan az astanga óra elejétől a végéig, Óbudán, úgy, hogy még agnira se tudjak elmenni. Hát mindegy, nem fogok ezen parázni, úgyis azt hallottam több helyről is, hogy nem árt, ha néhány havonta beiktatok pár jógamentes napot. Mondjuk nem most akartam elkezdeni,de mindegy. Jövő héttől (vagyis utána) kicsit jobban összeszedem magam. Hétfőnként kikaparom magam az ágyból, ha esik, ha fúj, keddenként a délelőtti órát fogom megcélozni, a többi napon pedig a délutánit, plusz be kéne iktatnom egy agnit is, mert már hiányzik. Duplázásra nem lesz időm a következő hónapokban, úgyhogy marad a hétvége, ami szintén nagyon sűrű, úgyhogy ezt még ki kell ötölnöm. A keddi órákat nem az én Tanárom fogja tartani, hanem egy lány, kíváncsi vagyok, milyen lesz, remélem benne is van szadista vér, mert ugye, ha relaxálni akarok, akkor masszázsra megyek, nem astangára. Többen is mondták,hogy ki kéne próbálnom egy másik tanárt is, mert állítólag hűűű de nagyon jó, de az van, hogy ő csak péntek este tart órákat, ami nekem már hivatalosan hétvége, tehát nincs időm.

Na, a Tanárom jóslata bevált, telihold után valóban sokkal lazább lettem. Na nem mondom, hogy olyan kimagasló heti teljesítményt nyújtottam, de most nincs okom panaszra. Talán csak annyi, hogy kissé felidegesített a Tanárkám (tudom, hogy olvasod.....), mert beszólt fészbukkon, hogy igazán csinálhatnék már egy rendes vinyászát, mert gáz, hogy bénázok, meg nem megy a csaturanga,az aztán már végképp vérciki. Na ezen első körben tökre kiakadtam, hogy nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy nincs karizmom, valóban jó lenne, ha jól menne, de ha nincs, akkor mi a szart cisnáljak? Persze jó lenne a bokámat a nyakam mögé téve felállni meg mittomén egykezes fekvőtámaszt csinálni, dehát ez nem úgy működik, hogy most akkor jól összeszedem magam és akkor majd legközelebb menni fog. Vagy de? Persze azért szerdán megnéztem, hogy valóban nem lustulom-e el a csaturangákat, és azt kell mondanom, nem. A napüdvözleteknél végig lejjebb nyomtam magam a megszokottnál, pontosan fél centivel ment lejjeb a testem, így is azt hittem beszarok, és a hetedik napüdvözletre annyira lefáradtam, hogy csak vonszoltam magam, nem hogy ugráltam volna, mint rendesen. Majdnem megálltam pihenni. Tényleg a példaértékű kitartásomnak, és hatalmas akaraterőmnek köszönhető, hogy ekkora fizikai megterhelés mellett végignyomtam mind a 10-et. Szóval hagyjuk is ezt az egész témát, majd visszatérünk rá, ha lesz karizmom. De persze lehet,hogy mindez jobban ment volna, ha nem lennék ilyen mosott szar, mint amilyen voltam a héten. Nem is tudom, ezt nevezik tavaszi fáradtásgnak? Semmi erőm nincs, folyton álmos vagyok. A tegnap esti órán annyit ásítottam, mint még soha plusz úgy be voltam lassulva, hogy szerintem attól is elfáradtam. A végső relaxációt meg az első másodperctől az utolsóig végigaludtam. nagyon remélem, hogy nem horkoltam (teszem hozzá, azért utálok relaxálni, mert mindig belealszom,és egyszer arra keltem bikramon, hogy horkolok) vagy hogy nem folyt a nyálam. :) Aztán hazamentem, 11:30-kor lefeküdtem, és mégse sikerült 5:45-kor felkelnem....Ettől eltekintve azért nem mentek rosszul a dolgok. Már magamtól is tudok csinálni egy görbe upavista konászánat, a teknős meg halad, a maga csigalassú tempójában. Plusz bevettem céljaim közé a boka a nyakam mögé verziót- de csak mert mondta Andi, hogy neki megy, pedig együtt kezdtünk astangázni. Úgyhogy nekem is bele kell húznom.