az út, amit meg fogok tenni

Persze, értem én, hogy maga az út sokkal fontosabb, mint a végcél. Igen, nagyon boldoggá tesz, ha egy régen áhított dolgot végre végre elérek. Pl hogy szerdán lementem hídba. Kétszer is, egymás után, tök egyedül, segítség nélkül. Közel távol nem volt egy tanár se. Jó érzés volt, na.... De persze még nem tudhattam mondjuk januárban, hogy milyen kihívások előtt állok, és mi a reális idő egy cél megvalósításához. Persze most is csak tippelek. Kb 3 hónap múlva fel is fogok tudni jönni hídból. De lehet,hogy négy. Vagy kettő? De mondjuk, ha 1 évvel ezelőtt valaki megkérdezi, hogy le tudok-e menni hídba, valószínűleg nem tudtam volna válaszolni a kérdésre, mivel az elmúlt 15-20 évben nem hiszem, hogy próbáltam. De mondjuk, ha azt kérdezte volna valaki tőlem tavaly, hogy vajon le tudom -e ereszteni a fejemre a talpamat, miközben kézenállok, tuti kiröhögöm. Mint, ahogy most is. Egy szóval nagy élmény a megtett út is, de maga az érzés milyen lehet? Amikor tényleg megcsinálom először. Aztán másodszor, aztán meg már rutinszerűen. Persze nem csak a jógával vagyok így. Foglalkoztat, hogy milyen érzés lehet megpillantani Tahitit egy hajóról? Örökké boldognak lenni (persze tudom, töksablon)? Tökéletes alakkal rendelkezni? Rendszeresen egymillió forintot keresni? (opppszz... ez persze egy túlságosan evilágból való kijelentés volt.... a jóga meg, mint tudjuk valami egészen más. remélem azért nem kerülök a kénköves pokol közepibe bele, sőt talán ki se tagad a jógás társadalom, meg egész Guruisztán.... bár ki tudja :) ) Szóval milyen érzés lehet megcsinálni egy ilyen akrobatikus ászanát? És igen, amikor túl sokat ismételek magamban egy ilyen kérdést, mindig felmerül, hogy vajon mit tettem meg az ügy érdekében? Elég hatékonyan rajta vagyok az ügyön? Biztos? De biztos? Jó igen, rajta, tegyük fel. De akkor mikor? Hm? de mikor? Holnap? Vagy jövő héten? Vagy körülbelül, csak úgy lőjjük be, úgy saccperkábé mikor? Még az idén?
Szóval megvan a következő elérendő cél: türelmet tanulni, és élvezni a mostot, az utat (na, ez már eléggé spirituálisan hangzott, nem?). Muszáj is megtanulnom, sok nagyon áhított, majd bekövetkezett mikormikort hagytam csak úgy megtörténni és elsuhanni, ahelyett, hogy élveztem volna, hogy itt van, megvan, most van. (pl távoli utazások, amikre hónapokon, éveken át vágytam, majd amikor épp ott voltam, átidegeskedtem, rohantam az egészet, és szinte, némi túlzással, el is felejtettem élvezni az egészet).