mikor fogok tudni szépen előreugrani kutyából?
mikor fogok tudni feljönni hídból?
és kézenállni?
és bandhából, izomból felmenni kézenállásba?
kényelmesen lótuszülni?
és teknőspózolni?
bakászana a végletekig?
keresztezett lábbal hátraugrani?
rendes csaturangát csinálni?
mikor nem fogok félni a pávától?
egyenes háttal, csuklót fogva máriaászana D-t csinálni?
mikor fogom azt érezni,hogy MEGY az egyes sorozat?
ja és a legfontosabb: mikor lesz szuper, hájmentes testem??? :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia! Hadd írjam le őszintén, nekem milyen attitűd segít legyőzni ezeket kétségeket. Nem biztos, hogy neked is beválik, de hátha.
VálaszTörlésSzóval tegyük fel, hogy csoda történik és megjelenik neked Patanjali, aki megmondja, hogy pl 8 év múlva tudsz majd hátraugrani. Plusz a kezedbe ad egy varázspálcát, amivel véghez tudod ezt vinni. Minek örülsz jobban, annak, hogy megmondta, hogy 8 év múlva fog menni, vagy annak, hogy a kezedben van a varázspálca? Márpedig a kezedben van, úgy hívják, hogy gyakorlás. Szóval igyekszem inkább a hogyanra koncentrálni nem pedig a mikorra, ez lenyugtat, sőt, az egészet jobban élvezem, mert szeretek gondolkodni, tervezni stb.
Vagy tegyük fel, hogy Patanjali még ennél is jobb fej és előrerepít az időben oda, amikor már mindezeket tudod. Szóval már ott vagy, de akkor nem édes mindegy, hogy mennyi idő telt el közben?
Na mindegy, lehet, hogy ezek bugyuta dolgok, de nálam ez beválik :))) a lényeg, hogy sikerüljön valahogy elvonni a figyelmet a belém nevelt teljesítménykényszerről.
Na pontosan ez a lényeg: Practice and all is coming, amiben szerintem a rejtett jelentés az, hogy igazából nem a végcél a legizgalmasabb, bár az sem kutya, hanem a megtett út, ami oda vezet. Vagyis ha Patandzsali előrerepítene oda, hogy már tudod ezeket a dolgokat, az szívás, mert lemaradtál annak az élményéről, hogy megtanultad, kiharcoltad, begyakoroltad. Éppen ezért a gyakorlásban soha sincs korlát, az ember sohasem gondolja azt, hogy már tökéletesen megy az egyes sorozat. Tegnap forgattam egy videót magamról és elsírtam magam, hogy milyen bénán néz ki kívülről az, amit én már belülről kafának érzek. Szóval nincs határa a fejlődésnek, és az élmény maga a fejlődés.
VálaszTörlés