augusztus

Megjöttünk Horvátisztánból. 1 hét nyár, tenger, napsütés, plusz némi lájtos jóga. Mindez annyira kiütött, hogy attól a perctől, hogy átléptük a horvát-magyar határt, egészen késő estig lázasan fetrengtem az ágy és a kanapé között. Hát igen, ez a tábor mindenről szólt, csak nem a pihenéstől. Átlagosan napi 4-5 órát aludtam, de 6-nál sohasem többet. Az én testem pedig tudvalevőleg nem működik 8 óra alvás nélkül. Bár szépen hangzott a hajnali 6:30-9:00-ig tartó mindennapos astanga ötlete, valójában nem gondoltam végig én ezt. A 6-ból 4-szer sikerült felkelnem, ami nem is rossz arány, tekintve alvási szokásaimat, bár a mennyiség egyértelműen a minőség rovására ment. Egyszer sikerült alsó-átlagos teljesítményt hoznom, a többi alkalommal igencsak gyengén muzsikáltam. Szinte minden órán eljött az a pillanat, amikor 2-3 ászanát átaludtam, volt olyan alkalom, hogy 3szor is aludtam pár percet a jógaóra alatt. A vinyászákra esélyem sem volt, és itt gondoltam át Rita legutóbbi blogbejegyzését (vajon hogy kell linkesíteni a blogbejegyzés szót?), hogy melyiket szeretem én jobban: mysoret vagy a vezetett órát? Nos dönteni azt én sem tudok, hisz nyugodtan mondhatom, hogy 50-50%, de az ugrálás egy olyan fő pont, ami mindenképpen a délutáni vezetett óta mellett szól (ugye most nem beszélünk délutáni mysoreról, mert olyanról még nem hallottam). Reggel ugyanis képtelen vagyok dinamikusabb mozdulatot kifejteni. Az, hogy egy csaturangába bárhogy is hátraugorjak, vagy egy lefelenéző kutyából ne csak előre lépkedjek, hát na, ez nem fordulhat elő az ébredés utáni 1-2 órában. Hiába volt G.-nak a táborban vinyásza vörkshoppja, sajnos csak elméletben tudtam felfogni az ott tanultakat. Viszont elméletben már tökéletesen tudom. Itt az idő, hogy most gyakorlatba is áthelyezzem ezt a tudást. Ennek fogom szentelni az őszt.
Viszont szereztem egy nagyon hasznos jógás tapasztalatot: el kell mennem Ancsa könnyűnek titulált welljogájára (mert az minden, csak nem könnyű) plusz Andi szadi art órájára is. Jövő héten szerintem kezdem is.
Na de hogy picit elkanyarodjak blogom fő témájától, beszámolok az egyéb tábori élményeimről is.
Szóval Horvátországba abszolút érdektelenül, nulla várakozással indultam. Rólam bizonyára sokan tudjátok, hogy utazássznob vagyok. Vagyis minél extrémebb egy hely, én annál szívesebben megyek oda. Európa nekem nem érdekes, Horvátország meg kb annyira tűnt izgalmasnak, mintha Balatonfüredre kéne mennem nyaralni. Viszont idén sajnos nem volt pénzem semmilyen tuti helyre, még egy Isztambul se fért bele a ktgvetésbe, ezért döntöttünk Horvátország és a jógatábor mellett. Először úgy volt, hogy jön velem Mohi is, és ez lesz az idei nyaralásunk, aztán kicsit elbizonytalanodott, hogy akkor talán mégse jön, mivel ő nem jógázik, és nem is ismer senkit, és mi van, ha szar fejek lesznek blabla, aztán mégis úgy döntött, hogy jön, sőt, hogy ne unatkozzon, elhozza 3 haverját is, akik még szintén sose jártak Horvátországban (ők irániak bájdövéj). Nos egy szó, mint száz, Pula minden várakozásunkat felülmúlta. Szuper kis hely, nagyon hangulatos, a tenger és az apartmanunktól 20 méterre lévő öböl meg egyenesen imádni való. Nagyon tetszett, már most várom, hogy jövőre visszamenjünk. A kajának akár külön blogbejegyzést is szentelhetnék, annyira isteni volt. Még a húszabáló fiúknak is annyira ízlett, hogy nem is hiányzott nekik, hogy döglött állatokat egyenek. Napi háromszori Atma center sztájl kaja. Hát sajnos a fogyásra irányuló terveim rögtön az első napon dugába dőltek, de nem baj, majd most.....:)
A társaság kifejezetten jó volt, őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy tele lesz szar arccal, de 1 kivételével (aki a közröhely tárgyát képező lakótársunk, Növény volt..ezt most nem fejtem ki, mert hosszú sztori, bár vicces, az tény) mindenki jófej volt. Bár sajnos én nagyon a 4 fiúhoz voltam kötve, így kevésbé tudtunk vegyülni a többiekkel, mint ahogy én azt szerettem volna.
Na, röviden ennyi, az izgalmasabb részeket pedig majd elmesélem személyesen.