2010. március 29., hétfő

A ma reggeli mysore ismételten elég döcögősen ment. Nem tett jót az óra átállítás. Már 12-kor lefeküdtünk, de még fél2-kor is a lakásomról beszélgettünk. El se aludtam még szinte, máris csörgött az óra. Elég mosott szar voltam egész gyakorlás alatt és vagyok még most is. Már-már kezdtem azt hinni, hogy valami súlyos betegségem előszele, hogy ennyire merev lettem, hisz már a pénteki móka se volt sikerélményekben gazdag. De aztán Gauranga megnyugtatott, hogy jön a telihold (bocs, telehold) és ezért van minden. Nagyon remélem,hogy igaza van, mert legalább másfél-két centi a különbség mondjuk a múlt héthez képest. Hát mindegy, egyszer fent, egyszer lent. Viszont a skorpió már egész összeszedetten megy. Hát kérlek, kerek 3 másodpercig meg is tudom tartani magam fal nélkül. Sőt! Még szoknyában, blúzban, magassarkúban is. :) Facebookon a bizonyíték! A lábam viszont még nem megy a nyakam mögé, szégyen és gyalázat.
Jó, megfogadtam Andámnak, hogy nem hisztizek, és inkább a fejlődésemre koncentrálok a hiányosságaim helyett, de muszáj leírnom, mennyire csalódott vagyok, hogy a tegnap esti itthoni gyakorlásom 5 perc alatt kudarcba fulladt. Ordított kint a zene, és a többiek, a padló koszos volt (nem, nem ez az otthonom), és parketta lévén kőkemény-nem is ment a napüdvözlet, szétnyomta a térdemet 1 másodperc alatt... így persze bemelegedve se voltam, úgyhogy a többi gyakorlandó póz is eleve halálra volt ítélve. Ez pedig annyira felbosszantott, hogy a fejenállásról és gyertyáról meg is feledkeztem. Na majd most!
Ja, és végére egy jó hír. Gondolom már mindenki nagyon nagyon izgul, hogy vajon ma izmosodtam-e valamennyit. Nos mindenki megnyugodhat, ma Kriszti és Móni jegyezte meg, hogy nahát milyen vádlim lett, ez aztán a nemsemmi, lassan indulhatok a (Senior) Miszfitnesztest versenyen (megjegyzés: eddig egy vonal volt az alsó lábszáram, most pedig egy hullámos vonal). Már csak azt mondja meg nekem valami guru gyanus jógi, hogy egészen pontosan mikor lesz DzséLó fenekem? Hm? Még az idén? Esetleg jövőre? Netán ebben az életemben ezt már buktam, akármennyit erobikozok?

(Egyébként meg kell jegyeznem, rendszeresen történnek vicces és bulvárposzt gyanus dolgok is a jógaórák előtt/után, csak ezekről nem írhatok, mert a legviccesebb lány megtiltotta,hogy említést tegyek róla a blogomban, így most se teszem. :P)

1 megjegyzés: