2010. március 13., szombat

Szombat van és én nem mentem gerinc ws-ra. :(
Szerettem volna, de őszintén szólva a lakásfelújítás kicsit sokba kerül, és ez némiképpen óvatossá tesz, úgyhogy inkább lemondtam róla. Majd elmegyek a következőre, ami a kettes sorozatról fog szólni.
A héten négyszer jógáztam, a szerdairól lemaradtam, mert délután 5-kor gondoltam, még jóga előtt pihenek egy fél órát és lefeküdtem, aztán fél8-ig sikerült aludnunk.... Na, de amire büszke vagyok,hogy kétszer is sikerült felkelnem hajnali 6-kor, és elmennem a 7-kor kezdődő mysore órára. Ez nem vezetett óra, hanem mindenki csinálja a sorozatot magában, a tanár meg igazít. Nagyon tetszett, bár még nem tudom 100%-osan a szériát, de azért tudom csinálni. A tanárnak viszont van ideje szadizni (sajnos vagy hálaistennek?), ami azért végeredményben jó, mert gyorsabban fejlődök, mintha magam csinálgatom a pózokat, ne adj isten lazsálom el az ászanákat. Az állók jól mennek, vagyis pontosítok: amikor G igazít, egyre kevésbé tesz bele valami tök más pózba, mint amiről én azt gondoltam, hogy ez így jó. Egyébként azon gondolkodom mostanában, hogy vajon mikor mondhatom azt egy ászánára, hogy akkor ez most MEGY NEKEM? Amikor pontosan meg tudom csinálni? Vagy amikor a követelményt túlteljesítem, és mondjuk nem csak egyenes derékkal rakom le a fejemet a 2 lábam közé terpeszben, hanem át is hajolok és megnézem a hátam közepét?

Ja, beszélgettem a tanárommal és azt mondta, hogy szerinte nem kötött a vállam, hanem teljesen átlagos, ami jó hír abból a szempontból,hogy talán egyszer (DE MIKOR?MIKOR?MIKOR?) menni fog a teknőspóz, meg a hátam közepi imádkozó tartás....
jó, persze, lehet,hogy csak nyugtatni akart, én is szépítettem néha az igazságot a nagyon reménytelen tanítványaimnak...

Jövő kedden nem fogok tudni órára menni. Pécsen dolgozom, és csak este 11 körül érek vissza. Bár ha találok egy éjfélkor kezdődő astangát, arra szívesen elmegyek :)
Viszont emiatt már most szarul érzem magam. Talán függő lettem? Lehet,hogy holnap reggel elmegyek a közös gyakorlásra, bár este bulizunk, úgyhogy nem nagyon fogok tudni felkelni. Viszont a hétfő hajnali mysoret megint megcélzom. Addig meg lakásfelújítok. És Indiába vágyom. Már megint mindenki ott van, csak én nem. De! Jövőre ki nem hagyom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése